Hónap: január 2013

Michael Grant – Köddé váltak

koddevaltakKépzeljünk el egy világot szülők és minden 15 évesnél idősebb nélkül. Lehet elsőre még izgalmasan is hangzik, senki nem lenne, aki fegyelmezne, kioktatna, szabályozna. Igen ám, de gondoljunk csak a csecsemőkre és az óvodásokra, akiknek felnőttek nélkül egészen romlanak a túlélési esélyeik. Nem lenne, aki főzne, bevásárolna és kontroll alatt tartaná a dolgokat. Nem lenne szakértő orvos, tanár, szerelő és így tovább. Ekkor döbben rá az ember igazán, mennyire fontos szerepet töltenek be az életünkben. Ám Michael Grant gondolt egyet és kitalált egy ilyen világot nekünk a regényében, mely a Köddé váltak nevet viseli, ahol egy csapásra eltűnnek a felnőttek, valamint ezzel együtt megszűnik a telefonvonal, a televízió adásai és az internet is csődöt mond, mindenki ott marad segítség nélkül.

A történet itt veszi kezdetét, ahol néhány 14 éves: Sam, Astrid, Quinn, majd később hozzájukcsapódva Edilio – miután felfogták a helyzet súlyosságát és túllépnek az “Anyát akarom!” fázison – elindulnak megkeresni a magyarázatot arra, hogy mi okozhatta ezt az egészet. A sztori végig több vonalon fut végig, egyrészt főhőseink cselekményszálán, majd Lana és kutyája, Patrick sorsával találjuk szembe magunkat, ők egy sivatag kellős közepén ragadtak teljesen egyedül (legalábbis egy ideig), ott van még nekünk Mary is, aki eltökélt szándékkal próbál segíteni a csöppségeken, akik szüleik nélkül nem élnék meg a holnapot sem, valamint természetesen megjelennek a rosszak is Caine, Diana és Drake vezetésével. Ezt a már önmagában elég sokrétegű helyzetet fokozza az író tovább azzal, hogy megjelennek olyan természetfeletti dolgok is, amik tovább bonyolítják az eseményeket és amelyek végül egy háború kitörését hozzák magukkal. De annak a bizonyos húrnak a feszülését tovább fokozza az a momentum, hogy a megmaradtak közül aki betölti a 15. életévét bizony ő maga is eltűnik, mintha sosem létezett volna.

Tovább

Pierre Lematrie – Téboly

tebolyA pszicho-thriller filmeket mindig is szerettem, ezért esett a választásom most ugyanerre a műfajra, csak éppen könyv formájában, kíváncsi voltam, mennyire lehet fokozni az izgalmakat olvasott formátumban, vajon így is sikerülhet-e teljes lelki terrort alkalmazni és azt kell, hogy mondjam, talán még jobban is! Pierre Lematrie Téboly című regénye igazi pszichothriller történetet tár elénk, melyben a feszültséget végig fenntartva, csavarokkal tűzdelve haladunk a cselekmények vonalán, ráadásul a történet leírását nem a folytonosság, hanem egyfajta zseniálisan váltogatott kettősség jellemzi, ugyanis két szereplőnk szemszögéből tárulnak fel előttünk az események.

Az alaptörténetben megismerhetjük Sophie-t, aki bébiszitterkedik egy módosabb családnál, ám hamar kiderül, hogy nem egy hétköznapi életet élt emberről van szó, ugyanis a nő depressziós, rémálmokkal küzd, folyton elhagyja a dolgait és emlékezetkiesései vannak, olykor fél napok tűnnek el előle nyomtalanul. A korábbi tökéletes élete fokozatosan omlik össze:  egyre több haláleset kíséri életet, miközben egyre súlyosabbá válnak a tünetei, így jut el odáig, hogy egyedül tengetve napjait egy kisfiút pesztrálgat szinte egész álló nap. A dolgok még bonyolultabbá válnak, amikor egy újabb eszméletvesztés újabb áldozatot követel, mellyel a gyanú egyértelműen Sophie-ra terelődik, így nincs már választása, menekülnie kell tettei elől. Idegen városba költözik, új személyazonosságot vesz fel – mindent elkövet, hogy új életet tudjon kezdeni, végső elkeseredettségében pedig egy házasságközvetítőnél köt ki, hogy új személyazonosságát törvényesíthesse. Ezután a történet már Frantz szemszögéből folytatódik, ahol a legelejétől kezdve megismerhetjük a dolgok – ha úgy tetszik – új voltát.

Tovább

A “Kenyeret és cirkuszt a népnek!” újragondolása – Az éhezők viadala trilógia

Az ókori Római Birodalomban bizony kegyetlen dolgok folytak az úgynevezett “cirkusz” címszó alatt; kocsihajtó versenyeket, gladiátor játékokat és ehhez hasonlóakat tartottak a nép szórakoztatása céljából. Gondolom mindenkinek ismerősek ezek történelem óráról, így nem kell bemutatnom a jellegüket, sem a kivitelezésüket, melyek mai szemmel nézve igencsak tapossák az erkölcstelenség fogalmát. Ám itt van nekünk egy bizonyos Suzanne Collins nevű írónő, aki szépen fogta mindezt és beleimplantálta Az éhezők viadala regénytrilógiájába.

Az alaptörténetben adott Panem országa ( a “Kenyeret és cirkuszt”, avagy latinul “panem et circenses” mondásból ismerős lehet a név, nem a véletlen műve ez, ezzel is szemléltetve a párhuzamot, mely a könyvben is elhangzik), benne tizenkét egymástól távol elhelyezkedő körzet, meg persze az egészet irányító központ/állam, a Kapitólium. Mindegyik körzetben éhínség uralkodik, de az éhező embereknek a körzetenként eltérő, rájuk szabott munkákat kell végrehajtaniuk, ha nem szeretnének még súlyosabb megtorlást a főhatalomtól. A kihágókat természetesen kivégzik, ezzel is “fenntartva” a rendet, hogy mindenki alázatosan szolgálja az államot. A korlátlan hatalom további biztosítékaként évente megrendezésre kerül az Éhezők viadala nevű “rendezvény”, melyben minden körzetből egy 12 évnél idősebb fiú és lány vesz részt /összesen tehát 24-en/, melynek célja, hogy egymással megküzdve és egymást legyilkolva mindössze egy győztes kerüljön ki élve a megmérettetetésből. A győztest azután ellátják egy életre elegendő élelemmel, így nap, mint nap már nem kell az éhezés ellen küzdenie. A dolog pikantériája, hogy egy gyermek neve többször is felkerülhet a listára, mivel a feliratkozással együtt kapnak valamennyi élelmet, így akik meglehetősen nehéz helyzetben vannak ez némi “könnyedséget” hoz az életükbe, persze nem akármilyen áron, hiszen ezzel nő az esély, hogy annak a gyermeknek kell majd a viadalra mennie.

Tovább

David Mitchell – Felhőatlasz

A 2012-es év egyik várományos filmjeként robbant be a köztudatba, mely David Mitchell regényeként elevenedik meg a mozivásznon. Mivel annyi pozitív visszajelzést láttam, gondoltam még a film megtekintése előtt elolvasom, hogy megfelelő háttérismeretekkel ülhessek majd neki a nézésének. Bár eddig a szakaszig még nem sikerült eljutnom, mindenképpen érdemes szólni erről a műről a film nélkül is.

felhoatlaszAki a kezébe veszi tanúja lehet, hogy bizony nem egy szokványos regénnyel van dolgunk, hiszen 6 részre osztva, így ezzel 6 történettel gazdagodhat az olvasó, amik még önmagukban is megállnák a helyüket. Viszont a felépítésük sem ilyen egyszerű, hiszen belekezd az 1. felvonásba, majd az események megszakítással máris következik a 2. rész, amit a 3. vált fel, ugyancsak félbeszakítva előző társát. Mikor elérkezünk a 6.-hoz, az már végigviszi és lezárja az adott történetet, majd ezt a logikát követve jön az 5., 4., 3., 2. és végül az 1. lezárása, közben pedig nem szűnik meg az egyes részek közötti kapcsolat, egyfajta láncot alkotva haladunk így az események végére.

Minden egység más idősíkban játszódik, így kalauzol bennünket végig a történelem folyamán. Találkozhatunk az 1800-as évek egyik ügyvédjének, Adam Ewing-nak a hajóútjáról írt naplóbejegyzéseivel, majd az 1930-as évekbeli zeneszerző, Robert Frobisher karrierjével és életútjával, amiket levelek segítségével oszt meg velünk, s amelyek címzettje Rufus Sixmith, akiről a következő részben kapunk több információt, ahol Luisa Rey riporternő próbál egy hatalmas titkot nyilvánosságra hozni a férfi segítségével. Ezt követően jutunk el Timothy Cavendish könyvkiadó hányattatott sorsához, aki a riporternő kalandjait olvassa regény formájában. Az ötödik részben már a jövő tárul elénk egy klón, Szonmi 451 vallomása alapján, végül pedig még messzebbre utazunk az időben és láthatjuk, hogy a világ pusztulása után hogyan boldogulnak a túlélők és mégis hogyan kapcsolódik történetük Szonmi-éhoz.

Tovább

WordPress & Téma: Anders Norén