A 2012-es év egyik várományos filmjeként robbant be a köztudatba, mely David Mitchell regényeként elevenedik meg a mozivásznon. Mivel annyi pozitív visszajelzést láttam, gondoltam még a film megtekintése előtt elolvasom, hogy megfelelő háttérismeretekkel ülhessek majd neki a nézésének. Bár eddig a szakaszig még nem sikerült eljutnom, mindenképpen érdemes szólni erről a műről a film nélkül is.

felhoatlaszAki a kezébe veszi tanúja lehet, hogy bizony nem egy szokványos regénnyel van dolgunk, hiszen 6 részre osztva, így ezzel 6 történettel gazdagodhat az olvasó, amik még önmagukban is megállnák a helyüket. Viszont a felépítésük sem ilyen egyszerű, hiszen belekezd az 1. felvonásba, majd az események megszakítással máris következik a 2. rész, amit a 3. vált fel, ugyancsak félbeszakítva előző társát. Mikor elérkezünk a 6.-hoz, az már végigviszi és lezárja az adott történetet, majd ezt a logikát követve jön az 5., 4., 3., 2. és végül az 1. lezárása, közben pedig nem szűnik meg az egyes részek közötti kapcsolat, egyfajta láncot alkotva haladunk így az események végére.

Minden egység más idősíkban játszódik, így kalauzol bennünket végig a történelem folyamán. Találkozhatunk az 1800-as évek egyik ügyvédjének, Adam Ewing-nak a hajóútjáról írt naplóbejegyzéseivel, majd az 1930-as évekbeli zeneszerző, Robert Frobisher karrierjével és életútjával, amiket levelek segítségével oszt meg velünk, s amelyek címzettje Rufus Sixmith, akiről a következő részben kapunk több információt, ahol Luisa Rey riporternő próbál egy hatalmas titkot nyilvánosságra hozni a férfi segítségével. Ezt követően jutunk el Timothy Cavendish könyvkiadó hányattatott sorsához, aki a riporternő kalandjait olvassa regény formájában. Az ötödik részben már a jövő tárul elénk egy klón, Szonmi 451 vallomása alapján, végül pedig még messzebbre utazunk az időben és láthatjuk, hogy a világ pusztulása után hogyan boldogulnak a túlélők és mégis hogyan kapcsolódik történetük Szonmi-éhoz.

Minden egyes fejezet, mivel eltérő korban játszódik és E/1-ben olvashatjuk, ezáltal egymástól eltérő nyelvezeten is fogalmazódott meg, nem kis szókincset tárva elénk. Így juthatunk el a meglehetősen változatosan fogalmazott szövegtől egészen a lebutított verziójú nyelvig, amit a távoli jövőben élők használnak. Szemléltetésképpen pár idézet, hogy a különbség mennyire érzékelhető (az utolsó résznél kétségkívűl lelassított ez a fajta lebutítás, egészen más dimenzióba repítve minket):

“Ha van sziklafészek oly elhagyatott, avagy sziget oly távoli, hol az ember angoltól megszólítatlanul találja magát – nos, ilyen hely semmiféle általam valaha is látott térképen nem található.” /Adam Ewing csendes-óceáni naplója/

“(…) nem adtam fel, á-á, a nyomába’ vótam tüskeszúr árkon’s’bokron, tavasszal gyógyuló száraz ágakon, mindenen keresztül, fel a folyó mentén, a tüske szőőrnyűű összeszúrta a arcom, de, tuggyátok, rajtam vót a vadászláz (…)” /A loccsogó-gázlónál, meg ami utána jött/

Cloud_atlas_194x300A különböző történeteknek köszönhetően megismerhetünk rengeteg szereplőt, végigizgulhatjuk minden egyes fordulatot, így a könyvre mindent lehet mondani, de azt, hogy unalmas lenne semmiképp.

Bárhogyan is próbáltam hibát keresni benne, nem igazán találtam, még a félbeszakadt történetekbe is tökéletesen be lehet illeszkedni újra, amikor előkerülnek, így nem zökkenti ki az olvasót a folyamatosságból. Meglehetősen sok bölcs mondás kerül elő, melyek főleg a végefelé erősödnek fel, mégsem éreztem tolókodónak őket, remekül beilleszkedik az adott struktúrába és nem rádordítva próbálja beléd sulykolni az igazát. Egyrészt érzékelteti, milyen is az emberiség, előkerül az újjászületés és a vallás is megannyi ponton, valamint kifejti, hogy bizony ezek a történetek folytatódnak tovább és csupán egy kicsi szeletet láttunk az egész körforgásból, hiszen ez zajlik az egész világon, minden térben és időben, egymással párhuzamosan.

“a világ minden faja közül a mi szeretetünk – vagy inkább mohóságunk – a kincs, az arany, a fűszerek és a domíniumok iránt, ó, legesleginkább a drága domíniumok iránt a leghevesebb, a legmohóbb, a leggátlástalanabb! Ez a mohóság, igen, ez fűti haladásunkat – hogy pokoli, avagy isteni cél felé, nem tudom”

“az életed nem ért többet a határtalan óceán egyetlen cseppjénél! Ámde mi az óceán, ha nem cseppek sokasága?”

Ha választanom kellene, melyik volt a kedvenc történetem, mindenképpen Szonmi világát választanám, mert egy olyan teljesen más dimenzióba kalauzol el, olyan utópiába, ami ki tudja, akár még meg is történhet, de nem is ez a lényg, hanem az, hogy hogyan tárul elénk fokozatosan a vallomás alapján az egész akkori világ és gondolkodás felépítése, valamint a fordulatok szerintem itt csúcsosodnak ki igazán, volt olyan rész, amit bizony szájtátva olvastam, hogy ‘úristen, erre aztán még a legmélyebb gondolataimban sem gondoltam volna, hogy előfordulhat!’

Az elolvasása után nem kérdés, hogy a filmet mindenképpen meg kell nézni, hiszen a megannyi történet és a hátterük gazdag képvilággal és remek színészi alakítás lehetőségével kecsegtet (pláne úgy, hogy ugyanazon színészek játsszák minden történetben a főszereplőket), de hogy mennyire sikerül visszaadnia a könyvet, az majd kiderül. :)

notbad notbad notbad notbad notbad