A “Kenyeret és cirkuszt a népnek!” újragondolása – Az éhezők viadala trilógia

Az ókori Római Birodalomban bizony kegyetlen dolgok folytak az úgynevezett “cirkusz” címszó alatt; kocsihajtó versenyeket, gladiátor játékokat és ehhez hasonlóakat tartottak a nép szórakoztatása céljából. Gondolom mindenkinek ismerősek ezek történelem óráról, így nem kell bemutatnom a jellegüket, sem a kivitelezésüket, melyek mai szemmel nézve igencsak tapossák az erkölcstelenség fogalmát. Ám itt van nekünk egy bizonyos Suzanne Collins nevű írónő, aki szépen fogta mindezt és beleimplantálta Az éhezők viadala regénytrilógiájába.

Az alaptörténetben adott Panem országa ( a “Kenyeret és cirkuszt”, avagy latinul “panem et circenses” mondásból ismerős lehet a név, nem a véletlen műve ez, ezzel is szemléltetve a párhuzamot, mely a könyvben is elhangzik), benne tizenkét egymástól távol elhelyezkedő körzet, meg persze az egészet irányító központ/állam, a Kapitólium. Mindegyik körzetben éhínség uralkodik, de az éhező embereknek a körzetenként eltérő, rájuk szabott munkákat kell végrehajtaniuk, ha nem szeretnének még súlyosabb megtorlást a főhatalomtól. A kihágókat természetesen kivégzik, ezzel is “fenntartva” a rendet, hogy mindenki alázatosan szolgálja az államot. A korlátlan hatalom további biztosítékaként évente megrendezésre kerül az Éhezők viadala nevű “rendezvény”, melyben minden körzetből egy 12 évnél idősebb fiú és lány vesz részt /összesen tehát 24-en/, melynek célja, hogy egymással megküzdve és egymást legyilkolva mindössze egy győztes kerüljön ki élve a megmérettetetésből. A győztest azután ellátják egy életre elegendő élelemmel, így nap, mint nap már nem kell az éhezés ellen küzdenie. A dolog pikantériája, hogy egy gyermek neve többször is felkerülhet a listára, mivel a feliratkozással együtt kapnak valamennyi élelmet, így akik meglehetősen nehéz helyzetben vannak ez némi “könnyedséget” hoz az életükbe, persze nem akármilyen áron, hiszen ezzel nő az esély, hogy annak a gyermeknek kell majd a viadalra mennie.

Bár nincs pontosítva a dátum, tudni lehet, hogy a jövőben játszódik, hiszen a Kapitólium városának területén belül meglehetősen jómódban tengetik életüket az ottaniak, megannyi luxus veszi őket körbe, mely a jelen embereinek még nem adatott meg, példának okáért az idősebbek körében majdhogynem elvártnak számít a plasztikai műtét, mellyel makulátlanul festhetnek, ott vannak a modernebbnél modernebb eszközök is (mint pl. az erőtér). A városlakók gyermekei természetesen kimaradnak a viadal sorsolásából, nekik mindössze annyi a dolguk, hogy foteleikből kényelmesen végignézzék a viadal televíziós adását. Minden erre a játékra megy ki, mert számukra ez nem más, mint egy szórakozási forma, egy valóságshow, ha úgy tetszik.

(Innentől már az egyes részek történetei miatt spoilerkavicsok, esetleg spoilersziklák jöhetnek, páncélokat fel!)

__hez__k_viadala_209x300

Az első kötetben, mely Az éhezők viadala címet viseli megismerhetük főszereplőnket, Katniss Everdeent, aki a Tizenkettedik körzet lakójaként tengeti nem éppen könnyű életét. A családfő halála miatt szinte ő az, akinek a családot el kell tartania, így mindennap kioson a körzetet körülvevő kerítés alól és vadászni indul jóbarátjával, Gale-lel az erdőbe, hogy megélhetésüket megkönnyítse. Azonban eljön a sorsolás napja és mitadisten kisorsolják a húga nevét, de elkeseredettségében ő vállalja helyette a viadalon való részvételt. Miután fiú párját is kisorsolják beindul a történet cselekménye, majd kezdetét veszi az Éhezők viadala. Meglehetősen pontos leírást kapunk róla, szépen hömpölyögnek előre az események, még azt is megtudjuk, hogy bizony a játékmesterek is beavatkoznak, ha túlságosan ellaposodik a túlélés, mégjobban megnehezítve ezzel a játékosok dolgát. Mivel a könyvnek folytatásai vannak, ezért gondolom nem árulok el nagy titkot vele, hogy a lány győzedelmeskedik a végén, de nem akárhogy és nem is egyedül! (szánt szándékkal ugrottam át bizonyos részeket, azért minden poént én sem lőhetek le. :))

835993_5_213x300A második, Futótűz című folytatásban a történetet az írónő onnan folytatja, ahonnan abbamaradt: a győzelem után főhőseink elindulnak körútjukba, melynek során minden körzetet bejárnak. A dolgok egyre feszültebbé válnak, ugyanis Katniss eléggé kihúzta a gyufát a Kapitóliumnál a viadalon tett lépéseivel, amellyel nem csupán az ő, de szerettei életét is veszélybe sodorja. Hamarabb, mint gondolnánk kezdetét veszi egy újabb viadal, ám ez nem a szokásos eljárás szerint zajlik,  ugyanis 25 évente megrendezik a sokkal kegyetlenebb változatát, az úgynevezett Nagy Mészárlást, a részt vevők pedig nem is sejtik, mi vár rájuk, főleg abban a kiszolgáltatott állapotban, amiben a Kapitólum minden eddiginél nagyobb dühe csap le rájuk. A végén csavarok egész tömkelegével jutunk olyan információk birtokába, melyek minden eddigi helyzetet megváltoztatnak.

Az első rész remekül kidolgozott felépítése a második részben teljesen felborul, akkora ugrásokat tesz bele az írónő, hogy néha úgy érezzük kihagytunk pár oldalt. Amikor elkezdődik a körűt, az első állomásról meglehetősen részletes leírást kapunk, ám utána azt vesszük észre, hogy a többi körzetről nem is esik szó, csak néhány bekezdésben elintézi őket és hopp, már szinte (kicsi túlzással) a másik viadalnál tartunk. Ezzel párhuzamosan viszont jelen van a körzetekben folyó egyre nagyobb feszültség, mely lufi módjára egyre nagyobbra duzzad, míg végül a végén fel is robban és megtörténik, ami várható volt: fellázad a nép a Kapitólium ellen. Értem én, hogy a fontos események köré próbálta építeni az írónő az eseményeket, de sajnos ez megszakítja az elsőben megszokott folytonosságot és kicsit akadozóvá változtatja a cselekményt.

1322414333_suzanne_collins_a_kivalasztott_b1_72dpi_212x300A harmadik, egyben befejező A kiválasztott címet viselő könyv már teljes egészében a Kapitólium elleni lázadásról szól, a szervezésétől egészen a kivitelezéséig. Bennem csupán egy kérdés fogalmazódik meg: MI AZ ISTEN VOLT EZ?! Így leírni, majd lezárni az egész történetet, egyszerűen nevetséges. Az egész átmegy kőkemény háborús thrillerré, melyben senkinek sem kegyelmeznek és olyanok is meghalnak, akiknek nagy nehezen sikerül beférkőzniük magukat a szívünkbe. A nagy finálét pedig szépen átugorjuk és lemaradunk az egész diadal lényegéről. Mindez még hagyján, ha nagyon akarom ez még elfogadható, na de Katniss? Ő már az elfogathatatlan kategóriává nőtte szépen ki magát az elejétől kezdve.

Életemben először fordult elő, hogy szinte gyűlöltem a főhőst, azaz Katnisst. Hogy lehet főszereplővé tenni egy ilyen buta, hisztis, sértődékeny, lassú észjárású embert? Ilyen maximum az ellenség oldalán tűrhető meg, amíg szépen és gyorsan meg nem ölik. De nem, főhősünk, aki a lázadás jelképévé válik természetesen nem hal meg, hanem végigpicsogja (nem tudok szebb szót rá) a harmadik részt, míg a végén szinte teljesen megőrül. Ő az, akinek legutoljára esnek le a dolgok, aki sosem tud normálisan gondolkodni és még normális szerelmi történetbe sem tud bonyolódni. Azt azért meg kell jegyezni, hogy a szereplők 80%-a abszolút nem tartozott a szimpatikus emberek közé, a csekély jó szereplők, mint pl. Cinna, a stylist pedig alig vannak színen.

Annyira, de annyira jól indult a könyvtrilógia, majd szépen lassan átment a fejemet fogom kategóriába, nagyon nagy bánatomra. Van egy jó koncepció, van egy kizárólagos uralom, amit ugyan természetesen meg kell dönteni, de így? Ilyen eszközökkel? Az olvasása közben néha elgondolkodtam, hogy a lázadás néha olyan kegyetlenkedésbe ment át, hogy tulajdonképpen olyan volt, mintha egy másik kegyetlen hatalom lenne kialakulóban, ami abszolút nem fog megváltást hozni az emberek életében, pedig ez lett volna az egész lényege. Persze a végén még is sikerül jól elsülnie a dolgoknak, de a bennem megfogalmazódott hangsúly nem a ‘mi lett?’-en van, hanem a ‘hogy lett?’-en, és bizony ez feledtteti velem a happy endet. A gyenge lábakon álló szerelmi szál a legvégéig megmarad ugyanazokon a gyenge lábakon, ami tulajdonképpen még nem is lenne baj, ha a főszereplő nem rontotta volna el teljesen. Mindenesetre a kezdeti jó értékelés így sajnos könyvről könyvre csappant, ahogy a lelkesedésem is, még ha az írónő zseniálisan is zárta le mindig az egyes fejezeteket, hogy akaratlanul is továbbugrottam rajta és így szinte faltam az oldalakat (a harmadik könyvig). Sajnálatos az ilyen.

notbad notbad notbad notbad2 notbad2

Előző

David Mitchell – Felhőatlasz

Következő

Pierre Lematrie – Téboly

2 Hozzászólás

  1. Ice

    Nem nagyon értünk egyet. Szerintem az egész trilógia feszes, és jól felépített; na jó, egy kicsit ferdítek az utolsó olyan 10-20 oldal tényleg össze lett csapva… :D
    A lázadás kegyetlenségbe csap át részhez csak annyit, hogy tűz ellen csak tűzzel lehet harcolni; a sok évnyi elnyomás utáni felszabadult düh egyértelmű indulatokat vált ki az emberekből.
    Katniss buta és lassú észjárású lenne? Inkább csak egy társadalmilag és érzelmileg is teljesen összezavarodott 16 éves lány.
    Hasonló témában viszont ajánlom: Takami Kósun – Battle Royale
    [Ez a 18+-os változata ennek az alapsztorinak]

  2. Mona

    Az oké, hogy tobzódnak az indulatok, de ártatlan gyerekeket feláldozni? Azért na… Katniss meg hát igen, tipikus kamasz, akinek nagyon nincsenek rendben az érzelmei és nem találja a helyét a társadalomban, hiszen ő csupán egy egyszerű ember, akinek addigi élete során sem sok tapasztalata volt az igazi életről, a világról, ahogy szinte senkinek sem, ezért úgymond “buta”, sokszor nincs tisztában azzal, mi folyik körülötte szvsz.
    Ha sikerül rálelnem ebook formában, elolvasom, köszi a tippet! :)

Vélemény, hozzászólás?

WordPress & Téma: Anders Norén