aszobaAz már megszokott dolognak számít regények terén, amikor valakinek a nézőpontjából ismerjük meg és követjük végig a történetet, de Emma Donoghue kanadai írónő gondolt egy merészet és nem elég, hogy egy kisfiút tett főszereplővé, ennél még sokkal tovább ment: egyenesen az ő szemszögéből mutatja be a sztorit A szoba című regényében. Elsőre azt gondolná az ember, hogy emiatt egy csupa bájos és vidám gondolatokkal megírt könyvről van szó, ám itt egy nagyon komoly drámával van dolgunk, mely az emberrablás igaz történeteiből meríti alapanyagát. A The New York Times a 2010-es év egyik legjobb regényének titulálta, így elolvasva én is hasonló véleményre jutottam, több okból kifolyólag is.

Jack és anyukája egy 12 négyzetméteres szobában éli mindennapjait, elzárkózva a külvilágtól, egyedül egy férfi, Patás (ahogy  ő hívja) járkál be néha hozzájuk éjszakánként, amikor is a fiúnak a szekrényben kell előle elbújnia. Számára ez a világ rendje és ez a helyiség jelenti a mindenséget. Bár meglehetősen kis helyen vannak bezárva, a leírásokból kiderül, mennyiféle játékkal tudják eltölteni napjukat és mennyi mindent fel tudnak használni annak érdekében, hogy ne unják halálra magukat, pl. a tojások héjából kígyót ragasztottak össze, a konverzekből várat építenek stb. A rengeteg idő teszi lehetővé az anya számára azt is, hogy a számolást, az olvasást és szókincs fejlesztését a lehető – fejlettségéhez viszonyítva – legmagasabb szinten tanítsa meg Jacknek. Azonban a fiú számára nem létezik más felfogás, mint amit anyja tanított neki, ezért pár dologgal kapcsolatban meglehetősen érdekes és megmosolyogtató szemlétetet olvashatunk.

“Jó lenne mindig a Tévét nézni, de szétrohad tőle az agyunk. Mielőtt lejöttem a Mennyországból, Anya egész nap bekapcsolva hagyta, és zombi lett belőle, ami olyan, mint egy szellem, csak úgy megy a lábával, hogy puffpuff. Úgyhogy most mindig kikapcsolja egy műsor után, és akkor a sejtek megint kinőnek napközben, és vacsora után megint megnézhetünk egy műsort, és alvás közben új agyat növeszthetünk.”

“(…) lehet, hogy ember is vagyok, de én-meg-Anya is vagyok. Nem tudok szót ránk. Szobaiak?”

A Szobában található tárgyakat mind-mind egyfajta személyiséggel ruházza fel, melyekhez borzasztó módon kötődik és nehezen viseli a változásokat (az internetnek hála még tervrajzot és képet is kaphatunk róla, hogyan képzeljük el a Szobát). A Tévében lévő emberekre és állatokra is azt hiszi, hogy képzeletbeliek. De mégis mindezek ellenére ő boldogan él a négy fal között, hiszen nem is tudná máshogy és máshol elképzelni az életüket, mint itt. Ebből a felhőtlen tudatlanságból aztán anyja szakítja ki őt folyamatosan, akinek révén megtudjuk a szörnyű információkat ittlétüket illetően, miszerint még 7 évvel ezelőtt rabolta el a nőt az említett férfi, aki ezután folyamatosan megerőszakolta, így született meg Jack is, ennek a szobának a falai között, középkori körülmények közepette. Elárulja neki, mennyi minden létezik odakint, a Kintben, de a várttal ellentétben nem csigázza fel különösebben Jacket, ő jól elvan a kis dolgaival odabent is.

room_by_emma_donoghue_194x300Aki saját maga szeretné felfedezni a dolgok további kimenetét, az ezt a bekezdést ugorja át, mert belecsempészek némi spoileres részt, ennél a műnél sajnos nem tudom megállni, hogy ne térjek ki rá, hiszen nagyon fajsúlyos. Amikor Jacket anyukája beavatja a szívszaggató valóságba, egyúttal azt is elhatározza, hogy változtatni kell ezen a helyzeten, így jutunk el a szökésük megtervezéséhez. Csodálom azt a bátorságot, amelynek révén kiteszi a gyermekét egy ilyen veszélynek, de a helyzetük által egyszerűen nem lehet ítélkezni felette, a végső elkeseredettség bizony elkeseredett dolgokat szül. Végig ott lebeg a bizonytalanság és Jack nem is akarja igazából megtenni, de csak végrehajtják, ráadásul eredményesen, kikerülve pedig egy klinikán kötnek ki, ahol professzionális segítséget kapnak, hogyan integrálódjanak bele a társadalomban, ez ugye főleg a fiú esetében nagyon fontos, hiszen ő az anyján kívül mással nem lépett interakcióba. Nem is gondoltam volna mennyi energiát és türelmet kell beleölniük ebbe a folyamatba, mert az még a viszonylag könnyebbik teendő elmagyarázni és megértetni vele az igazi világ működését, de a gyakorlat ennél sokkal többről szól. Annyi dolog van, ami számára ismeretlen vagy nem úgy lett neki megtanítva, ahogy valójában zajlik, nem csoda, hogy az anya is feladja egy ponton. A regény végén már elég sok mindent megtanul Jack a Kintről és a tökéletes hab a tortán, amikor végül elbúcsúznak a Szobától, mintegy keretbe foglalva ezen korszakukat, de még mindig rengeteg dolog vár majd rájuk és nemsemmi kitartás kell hozzá. Őszintén szólva nem gondolom, hogy sikerül minimális sérülés nélkül túljutniuk ezen, persze nem követjük végig az egész életüket, de lehet sejteni, hogy 100 százalékosan nem fogják tudni kitörölni az emlékeket, még akkor sem, ha Jack meglehetősen kicsi, azért azt az öt évet nyomtalanul “kinőni” egyszerűen lehetetlen véleményem szerint.

Egy valamiben teljes mértékig megbizonyosodtam: a gyermekek kreativitása és képzelőereje nem ismer határokat, még a négy fal közé bezárva sem. Ez teszi ezt a regényt kiváltképp érdekfeszítővé, különlegessé és élvezhetővé, ahogy bepillantást nyerhetünk a gyermeki gondolkodásmódba és nyelvezetbe, melyet mindannyian átéltünk és használtunk, ám nagy részét már el is felejtettük. Továbbá ez az, ami még a legdrámaibb drámát is úgymond játékos színben tünteti fel és akármilyen szomorú események állnak is a hátterében, képes mosolyt csalni az arcunkra, az a tipikusan egyik szemünk sír, a másik nevet helyzet.

Nem tudtam mi vár rám, amikor rávettem magam, hogy elolvassam a könyvet, de roppantul magával ragadott az egész hangulata, remek döntés volt nekikezdeni és szemrebbenés nélkül olvasnám el mégegyszer, ha arról lenne szó, imádtam máshogy szemlélni általa a világot! Végszóra mit is írhatnék még? Olvassátok és ámuljatok! :)

notbad notbad notbad notbad notbad