kistestvérA legtöbb eddig olvasott könyvemnél nem volt szükség gondos összpontosításra, de szeretem, amikor egy könyv olvasása nem csupán abból áll, hogy szépen haladunk a történet szálán és annyira kell mindösszesen figyelnem, ki-kicsoda és hol vagyunk, hanem néhol komoly koncentrációt igényelve olyan plusz információkhoz is juttat, amikhez eddig nem volt szerencsém, de persze mindezt oly mértékben valósítja meg, hogy nem nyomja el közben magát a körészőtt sztorit.

Cory Doctorow Kis testvér című könyvének esetében a programozás világába mélyedhetünk bele, de emellett nem feledkezik meg az amerikai történelemről és irodalomról sem, kiélezve néhány ideológiai eseményre és főbb képviselőikre. Elsőre nem hangzik túl érdekesnek, de gyorsan el kell oszlatnom ezt a tévképzetet, mert igenis az, sőt! Ifjúsági regény révén abszolút nem szárazan adagolja számunkra a dolgokat, hanem a dialógusokba beleépítve, fiatalos stílusban és közérthetően kapjuk tálcán az egyre több okosságot.

Itt van nekünk a 17 éves Marcus Yallow, aki egy San Francisco-i középiskolában éli boldogan hétköznapjait, a maga módján lázongva az iskola rendszere ellen; néha lógással, néha a térfigyelő kamera átvágásával, néha pedig a Tankönyvüknek nevezett szigorúan iskolai laptopjuk feltörésével. Mind-mind olyan apró trükkök, melyek segítségével kicselezheti a számára túlzott ellenőrzési struktúrát anélkül, hogy fenyegetné a lebukás veszélye. Továbbá barátaival együtt rajongója az éppen aktuális játékhóbortnak, a Harajuku Fun Madness-nek, melynél online kapják a feladatokat, hova kell menniük, majd milyen további küldetéseket kell végrehajtaniuk.

Történetünk kezdetén is épp az egyik helyszínére igyekeznek iskola helyett, hogy ők érjenek oda legelőször és minél közelebb kerüljenek a győzelemhez. Mikor már majdnem elérnek a célállomáshoz, hirtelen egész káosz alakul ki: porfelhő és kiáltozó emberek lepik el az utcákat, majd a hangszórókból szól az utasítás, merre meneküljenek, így hát engedelmeskedve követik ők is a vándorló tömeget, biztonságot remélve. Azonban látják, hogy ez a birkaterelő hadművelet nem lesz sikeres, hanem csak még nagyobb pánikot kelt majd és egyre többeket taposnak agyon, ezért úgy döntenek megpróbálnak kiszakadni az embersokaságból és elindulnak visszafelé. A procedúra majdnem sikerül is, ám a felszínre érve egyik barátjuk segítségre szorul sérülése miatt és ahelyett, hogy segítő kézre találnának a hivatalos személyekben, zsák kerül a fejükre és szépen bedobják őket egy teherautóba. Sok más fiatallal együtt ők válnak potenciális terroristajelöltekké, a Belbiztonsági Hivatal pedig mindent elkövet, hogy kiszedje belőlük az igazságot ördögi terveikről – még ha ártatlanok is.

Ha azt hinnénk ennél rosszabb már nem lehet, innentől kezdve válik a hétköznapi élet csak igazán rémálommá! A Belbiztonsági Hivatal mindenhol ott lesz, mindenkit figyel és ellenőriz mindenhol, külön kártyát kap a nép, melyekkel szemmel tarthatják merre utaznak, mennyit költenek, mennyi pénzt vesznek fel és minden gyanús esetre lecsapnak, még ha csak a megszokott útvonalad helyett másfelé támadt kedved sétálni, akkor is.

Marcust megannyi hányattatás, vallatás és megalázás után ugyan elengedik amolyan feltételes szabadlábra helyezés címszóval, de innentől kezdve mindig a nyomában járnak a BH emberei. Ő pedig erre válaszul azt mondja f@ck that sh#t! ebből az egész kontrollból elege van és muszáj tenni valamit ellenük, így hát nekiáll a szervezkedésnek, amolyan online forradalomnak, mely ahogy haladunk előre a cselekményben, egyre súlyosabb következményekkel fog járni.

“Hiánzott a Harajuku Fun Madness; a szolgáltató határozatlan időre felfüggesztette a játékot. Azt mondták, biztonsági okokból nem tartják célszerűnek, hogy a jelenlegi helyzetben elrejtsenek dolgokat, és aztán arra buzdítsák az embereket, hogy keressék meg azokat. Mi van, ha valaki azt gondolja, egy bombáról van szó? Mi van, ha valaki épp a célhelyre rejt el egy bombát? És akkor mi történik, ha belém csap a villám, amikor esernyővel sétálok? Tiltsuk be az esernyőket! Küzdjünk a villámok fenyegetése ellen!”

Little_BrotherTöbb komoly témával is foglalkozik a könyv, ráadásul mindezt egy kamasz nézőpontján keresztül adagolja, az ő gondolatait közvetíti, aki a történtek hatására felettébb gyorsan válik felnőtté. A terrorizmustól kezdve az ideológiákon át egészen az állam megdöntésének lehetőségéig eljutunk, számos módszer tárul fel előttünk, mellyel nem csupán megzavarhatják a hackerek az ellenőrzést, de még a megbénítás is lehetségessé válhat. Mindezt pedig fiatalok érik el… tizen- és huszonévesek állnak szemben a kiképzett, tapasztalt katonákkal és szakemberekkel, ők azonban mégis ravaszabbnak bizonyulnak az idősebbeknél, akik a könyv szerint minden baj okozói. De ott húzódik a háttérben az állandó bizalmatlanság és félelem is, melyet a megélt traumák csak még jobban kiélesítenek és egyre kétségbeesettebb megoldásokra sarkallja szereplőinket.

Azonban nem szabad elfelejteni, hogy ifjúsági regényről van szó, ennek megfelelően pedig a súlyos kérdések mellett előkerülnek a tipikus kamasz érzelmek is: ellenszegülés a szülőkkel, szerelembe esés és a vágy a kitörésre. Egyrészt ezért is nagyszerű ez a mű, mert ezek a dolgok olyan ügyesen vannak beleszőve az egész regénybe, hogy egyszerre láthatjuk a még kamasz és a már gondolkodásilag érett és felnőtt Marcust, ahogy próbálja helyreállítani a saját maga egyensúlyát a világban.

Erről a könyvről aztán lehetne még rengeteg mindent kivesézni, mennyire van igaza Marcusnak, tényleg szükséges-e ez a hatalmas kontroll, valóban az idősek-e a hibásak mindenért és így tovább… A lényeg, hogy egy olyan történet, mely közben és utána is marad bőven gondolkodnivaló, és ez az egyik, amiért megéri elolvasni egy könyvet.

notbad notbad notbad notbad notbad