rubinvorosAz ember általában szeret olyan valóságon túlmenő, alternatív történeteket olvasni/nézni, amely valódi átélését a saját bőrén keresztül nem tapasztalhat meg, így az általa kapott kitaláció az, amely végigkalauzolhatja hogyan is működhetne mindez. Ilyen például az időutazás témája, mely számtalan módon került már feldolgozásra, de úgy tűnik sosem unjuk meg és előszeretettel készülnek az újabb és újabb alkotások.

Ezúttal Kerstin Gier Időtlen szerelem trilógiája került elolvasásra és ezzel meg is lett az első mű, melyet német írónőtől olvastam -bár mivel magyarul tettem, igazából semmi különös dolog nem tűnt fel, de a tudat azért ott lebegett. :) Utólag belegondolva jó döntésnek bizonyult, hogy egybe daráltam le őket, de hogy pontosan miért is, azt a továbbiakban elolvashatjátok.

Amit az alaptörténetről tudni érdemes

Gwendolyn Shepherd egy átlagosnak mondható 16 éves lány, aki meglehetősen vegyes személyiségű családjával él együtt egy hatalmas házban.  Életük azonban korántsem nevezhető hétköznapinak, hiszen a famíliában ott bujkál az időutazásért felelős gén, melyet a tervek és az ősök pontos számításai szerint Gwen unokatestvére, Charlotte örökölt, így már gyerekkorától fogva képzik őt, hogy minél jobban elboldoguljon a különböző korokban.

Összesen 12 időutazó lelhető fel a családfában, akik a Páholy nevű titkos szervezetének Belső Körével egyetemben különböző küldetéseket hajtanak végre a múltban egy gróf megbízásából, aki az egész időutazás atyja úgymond. Egy bizonyos kronográf készülék áll a rendelkezésükre annak érdekében, hogy az időutazásokat kordában tartva időközönként “elapszáljanak”, azaz önkéntesen pár órára elvonuljanak valamelyik évbe, megakadályozva ezzel, hogy spontán módon jöjjenek rájuk az időugrások (valamint ugye a küldetéseik szempontjából is segítségükre van).

A dolgok eddig szépek és jók, csakhogy Charlotte helyett Gwen lesz az, aki egyszer csak a 18. században találja magát és innentől kezdve bonyolódnak az események. Állandó időutazásbeli kísérőjével, Gideonnal folyton meggyűlik a baja és mivel senki sem készítette fel őt az időutazás hogyanjára és mikéntjére, teljesen tanácstalanul kezd neki új életének, de nem könnyíti meg a dolgát, hogy senki sem hajlandó neki semmiről sem beszélni, ami valamivel is közelebb vinné a dolgok megértéséhez.

A könyvek felépítése viszonylag egyedibbnek mondható: a mű elején és végén egy más szereplőkkel felvázolt, teljesen más időben játszódó jelenetet olvashatunk, melyeknek eleinte nem sok értelme lesz, de aztán a végén (inkább úgy mondanám, mindennek a legvégén) csak helyrekerülnek ezek a részek is. További érdekesség, hogy minden fejezet végén olvashatunk egy részletek a régi korok időutazókról írt feljegyzéseiből, az úgynevezett Őrzők Krónikájából.

1. Rubinvörös

Az első részében tulajdonképpen a sztori addig tart, amíg Gwen megtudja, hogy ő az utolsó, azaz a 12. időutazó az unokatestvére helyett és belecsöppen egy teljesen érthetetlen, titkokkal teli új életbe. Ez még nem is lenne baj, csak mire kezdenének felpörögni az események vége is a könyvnek…

Mivel a cselekmény időtartama csupán néhány nap, így igazán a karaktereket sem tudjuk megismerni, csak kapjuk sorra a megannyi nevet mindenféle mélyreszántóbb imertetés nélkül. Az viszont tetszett, hogy legalább a mű végén fel voltak sorolva ki-kinek-a kije, így legalább fel tudtam készíteni magam, hogy a következő könyv elkezdésekor már tudjam a hovatartozásukat. Gwenhez hasonlóan pedig mi is csak egy hatalmas kérdőjelek leszünk, mert nem csak neki nem árulják el, mit csinálnak a Páholy nevezetű titkos szervezet Belső Körének emberei, valamint az időutazók, hanem nekünk olvasóknak sem, maradnak a homályos utalások és körítések. Ha csak ezt az egy könyvet olvastam volna el a folytatások nélkül, nem kicsit lennék mérges a kiteljesedés hiányától.

2. Zafírkék

B979969_208x300Mintha csak filmsorozatot látnánk lelki szemeink előtt reklám után: ahol az első részben el lett vágva a cselekmény zsinórja, ugyanonnan folytatódik. Természetesen a történet nem áll meg annyinál, hogy pár időutazó ide-oda ugrándozik a saját és a gróf kénye-kedve szerint, hanem bizony fontos feladatot teljesítenek. A gróf nagy és magasztos terve ugyanis az, hogy a kronográfba “beolvassák” mind a 12 időutazó vérét, ezzel beteljesedjen a vérkör és egy olyan csodaszer (a bölcsek köve) legyen birtokukba, mellyel jobbá tehetik és megmenthetik a világot. Így Gwen és Gideon járja az éveket és sorra keresik fel a múltban az összes időutazót egy vérvétel apropójából, de amilyen könnyedén ment ez Gwen időutazóvá válása előtt Gideonnak, annyira nehezítik most meg a dolgukat az ellenük elkövetett merényletekkel.

Újra előkerül a Bevezetőben és az Epilógusban említett Lucy és Paul, akik a múltba szöktek az egyik kronográffal együtt, de tervükre, illetve annak mikéntjére – hogy vajon jó vagy rossz szándék vezéreli-e őket – nem térünk még mindig ki, marad a tudatlanság (ami itt most nem boldog!).

Itt már valamivel több információ birtokába jutunk, de kielégítő válaszadásnak azért ezt sem mondanám, mert nagyon sok dolog marad ugyanúgy lógva a levegőben. Amit pedig elhintenek és végre összeáll egy kirakó, az a szereplőknek csak nagyon-nagyon későn esik le. A karaktereket viszont jobban megismerhetjük (bár a történet itt sem több néhány napnál), így például Gwen és Gideon kibontakozni készülő románcát is, amit itt még egész jól tálal az írónő, több bonyodalommal is megtűzdelve.

Mivel közvetlenül az első rész után olvastam, számomra túlságosan sok volt az előző könyvre való visszautalás. Értem én, hogy nem egymás után jelentek meg az egyes részek és így valamennyire vissza kellett csatolni az előzményekhez, de azért ennyit igenis túlzásnak tartottam, azért ennyi mindent az ember nem felejt el (ha mégis ott a halmemória, akkor maximum az ember a megjelenés előtt úgy is visszaolvassa). Ehhez kapcsolódóan a szereplők rendszeresítése is átesik a ló túlsó oldalára, majdnem minden fejezet végén megkapjuk azt az átkozott családfát, a végén is megint ott a szereplőgárda felsorolása, azért ennyire hülyének már hadd ne nézzük az olvasót.

Én kis naív azt hittem, hogy ha az első rész címe a Rubinvörös volt, amely Gwenre utal, akkor a második Zafírkékjének hála Lucy valahogy a középpontba kerül, de neem… megmarad ugyanúgy icipici vendégszereplőnek, ezzel pedig a cím nálam teljesen elveszítette az értelmét és a harmadiknál már meg sem próbáltam erre alapozni.

3. Smaragdzöld

B1039718_195x300Ismét és utoljára kapjuk az előzőleg félbehagyott történet folytatását, a dolgok itt már igazán kezdenek bonyolódni, de végre(!) összeáll a nagy puzzle és minden darabka a helyére kerül (konfettieső, trombitaszó és tapsvihar)! Lesznek dolgok, amik lefolyását sejteni lehet és megint akadnak olyanok is, amiket már a szereplők előtt összerakunk magunknak, de azért szerencsére akadt meglepetés is.

Egyedül azt sajnálom, hogy Gwen és Gideon eddig szépen, pont megfelelően felépített kapcsolata nagyon átmegy a rózsaszín habos-babos állapotba és néhol olyan nyáladzást levágnak, hogy attól féltem a Kindle-m nem éppen vízállósága bánja majd a túlcsordult nyáltengert.

Ezt a részt már nem tudom akkora kritkával illetni, mint az előzőeket, mert itt már az ember hozzászokik, hogy mit is várhat tulajdonképpen, a baj csak akkor lett volna, ha nem minden kérdés tisztázódott volna le, de erre nem került sor.

Bár több helyen voltak kifogásaim, azért ezt így egyben elolvasva – ami nem egy megterhelt mennyiség volt az oldalszámokat figyelembe véve – olyan egynek elment kategóriába sorolnám. Ahogy láttam már a németek elkészítették az első részből a film változatot, ha nagyon hardcore-ok vagytok meg is nézhetitek már eredeti nyelven, én inkább maradnék az angol változatnál (trailer itt) :). Ahogy néztem trailer alapján teljesen rendben van, egyedül az időutazók eltűnési és megjelenési módja az, aminél kicsit fennakadt a szemem, elég giccses számítógépes módszerrel oldották meg, de ha ennyi baja van csak, akkor lehet sort is kerítek rá egy szép délutánon.

notbad notbad notbad notbad2 notbad2