Hónap: december 2013

Imre Viktória Anna – Az Őrült Hold alatt

azorultholdalattA szerelem szép dolog, olvasni róla viszont még szebb (meg akkor ha már itt tartunk élni benne a legszebb, ugye :) – na de ne kanyarodjuk el!). Az írók és írónők mindig ellepnek bennünket a legkülönfélébb szívet melengető regényekkel, elbeszélésekkel, melyek közül rengeteg esik a sablonosság hibájába. Egy teljesen átlagos történet köré szőve rettentően nehéz maradandó szerelmi történetet varázsolni. Ám ha veszel egy lehengerlő alapsztorit, már félsikered lehet, onnantól pedig az útjaik egyengetésén múlik minden. Itt van nekünk például egy új magyar feltörekvő írónő, Imre Viktória Anna, aki szintén ilyen alapokkal igyekezett a legjobbat kihozni művéből és meg kell hagyni elég jól is ment neki. Nézzük hát miről is szól Az Őrült Hold alatt!

Tovább

Rachel Vincent – Lélekmentők (Sikoltók sorozat 2.)

lelekmentokNehéz dolog könyvsorozat esetében fenntartani az érdeklődést a folytatások iránt, bár sokszor nagyon kíméletlen módon tudnak játszadozni az írók és írónők a tollukkal, elég csupán, ha a  befejezések eseteire gondolunk: kedvelt szokásuk pattanásig feszíteni a húrt a végéhez haladva, melyet aztán rendszerint sikerül is elpattintaniuk egy lezáratlan, félbehagyott és izgalomdús jelenettel. Aztán persze vannak azok a példák, amikor inkább a ‘minden könyv egy önmagában is helyt álló kisebb alkotás’ módszerét alkalmazzák, az alaptörténetet kiegészítő felvezéssel, majd pedig lezárással, aztán vagy lesz annyira érdekfeszítő, hogy továbbra is el akard olvasni a többit, vagy nem.

Amikor a Sikoltók sorozatot elkezdtem – melynek megjegyzem a megkaparintása pillanatában nagy lelkesedés fogott el – tetszett az, hogy olyan természetfeletti erőhöz nyúlnak, amely nem túl gyakori alapanyagnak számít, még akkor is ha mindez egy teljesen sablonos alapsztorival egészült ki. Aztán kezembe került a második kötet, a Lélekmentők, melynek már úgy álltam ugye neki, hogy tudtam, körülbelül mire számíthatok az elbeszélés módját illetően, de nagy kérdés volt sikerül-e továbbfejlődnie és fenntartania azt a bizonyos éberséget és kíváncsiságot a többi kötet iránt. Ha olvastad az előző blogposztomat egy másik könyvről, már sejtheted a választ, ha nem akkor olvasd tovább és megtudhatod. :)

Tovább

Rebecca Donovan – Elakadó lélegzet (Csak lélegezz! sorozat 1.)

elakadolelegzetAmikor kiolvasok egy-egy könyvet szeretem minél előbb leírni róla a gondolataimat, hiszen ameddig nem teszem ezt, addig folyamatosan rágódok rajta és nem igazán sikerül lezárnom magamban. Odakint nagyon jól kifundálták erre az érzésre a book hangover kifejezést, mely utal arra, hogy ha befejezel egy könyvet egy darabig biztos, hogy a hatása alá kerülsz (és úgymond másnaposság uralkodik el rajtad), még amikor újabb művet kezdesz akkor is ott marad egy ideig a nyoma, amit nem törölhetsz ki. Ha a magyarban próbálnék meg ideillő kifejezést találni, esetleg a könyvmámor lenne az, amely legjobban definiálja ezt az érzést.

Szégyenszemre vannak olyan időszakok, amikor az irományaim életre keltése jóval tovább nyúlik, mint tervezem és ez a halasztás kissé el is tompítja a regény okozta emóciókat illetve a magamban megfogalmazott gondolatokat (utóbbit igyekszem kiküszöbölni azzal, hogy ha eszembe ötlik valami már fickálom is be a telefonomba – éljenek a jegyzetes alkalmazások!). Most viszont belekerültem egy olyan helyzetbe, hogy egy később olvasott műről /pontosabban egy tegnap befejezettről/ előbb fogok bejegyzést írni, mint ami soron következő lenne – de mentségemre legyen szólva sokkal érdekfeszítőbbnek ígérkezett, mint hogy várhassak a poszttal! Így hát lélekmentősdi helyett az Elakadó lélegzet című Rebecca Donovan könyvről és a címével azonos érzéseimről kaptok egy kis boncolgatást.

Tovább

Marissa Meyer – Cinder (Holdbéli krónikák sorozat 1.)

cinderHa belegondolunk – akár a könyveket, akár a filmeket vizsgálva – annyiféle történettel vagyunk körbevéve és megannyi műfajúval, hogy egy emberöltőnyi élet alatt lehetetlenség mindegyikkel megismerkedni, és rengeteg olyan mű is marad, melyről valószínűleg sosem fogunk hallani. Szomorú dolog ez, dehát az embernek ugyebár élnie is kell és alakítgatnia a saját életét, mely ugyancsak történetek sokaságából épül fel az idő múlásával. Egyedit alkotni manapság nem könnyű dolog, viszont nem esélytelen, nézzük csak meg hány könyv és film jelenik meg évente, melyek ha nem is tökéletes újítók, mégis gyarapítját egy-egy újabb folttal az elképzelések gigantikus szőnyegét, ha úgy tetszik.  De sokszor fordul elő az is, hogy egy új sztori helyett egy variáció kerül meg- vagy felelevenítésre, kisebb-nagyobb változásokat beleszuszakolva.

Vegyük például a Disney mesék világát, melyek közül jónéhány példányt megtalálhatunk könyv, animációs film és rendes film változatban is – ha valamelyik forma pedig hiányzik, az évek múltán nagy valószínűséggel fognak szépen sorjában felelevenítésre kerülni, nehogy véletlenül is elfeledjük őket. Nem véletlen, hogy ezt a példát hoztam, ugyanis Hamupipőke feldolgozott történetét olvashattam el nemrég, mely Marissa Meyer kobakjából pattant ki és íródott papírra, majd pedig Cinder névvel került a könyvesboltok polcaira.

Tovább

WordPress & Téma: Anders Norén