akonyvtolvajNem szép dolog, de van úgy, hogy egy hosszabb olvasmánynak nekiállás helyett fogom magam, leheveredek a kanapéra és inkább végignézem azt a másfél-két órát, mert érdekel annyira a története, hogy foglalkozzam vele, de annyira már nem kelti fel az érdeklődésemet, hogy el is olvassam. Így ültem neki A könyvtolvaj című műnek is, melyhez a filmről alkotott pozitív visszhang volt az, ami odavonzott a képernyő elé. Először el szerettem volna olvasni, de aztán inkább a könnyebb utat választottam, mivel az egyre duzzadó kíváncsiságommal nem bírtam kivárni, amíg átrágom magam rajta. Majd amikor két óra után véget ért a film, azonnal nyúltam is vissza a könyvhöz, mivel ennyi nem volt elég az amúgy pazar filmalkotásból. Bár nem vagyok nagy híve ennek a visszafelé történő procedúrának, ismét kivételt tettem és nekiültem Markus Zusak – A könyvtolvaj című művének.

Hitler fénykorának időszakában vagyunk – hogy egy kisebbfajta kapcsolódási pont is legyen, ha már az előző könyvben is róla olvastam – a náci Németországban, ahol dúl a második világháború, melynek hatását egyre jobban érzékeli az egyszerű nép is; szeretteik közül egyre többen kapnak behívást a katonasághoz, egyre több zsidónak titulást ismerősre csapnak le majd vonultatják fel őket a katonaság ellenőrzése által, vagy akár fiatalokat éri az a „megtiszteltetés”, hogy bekerülhetnek egy elit képzési iskolába, hogy ha arra kerül majd a sor szolgálhassák ők is a hazájukat.  Ebben a letargikus környezetben nem meglepő tehát, hogy narrátorként magát a halált kapjuk meg – ő lesz az, aki elmeséli nekünk a könyvtolvaj leányzó történetét, bár utjaik az események leírása során nem keresztezik, csak érintik egymást.

Liesel, a főhősünk nevelőszülőkhöz kerül, miután anyukája csúnyán mondva lepasszolja őt és az öccsét egy Himmel utcai idősebb párhoz, a jobb élet reményében. Eddigi életük kilátástalanságát mi sem tükrözi jobban, minthogy öccse az életben maradásért folytatott küzdelmet elveszíti, még mielőtt a célállomást elérnék, így temetésére a vonatút közben kerül sor az egyik állomásnál. Liesel itt találkozik először egy könyvvel, mely az egyik sírásó zsebéből esik ki a hóba, a lány pedig – bár olvasni nem tud – csendben elemeli és magával viszi új otthonába. Hubermannék szintén jobb életet remélve veszi magához a gyerkőcöt, de immár Liesel egyedül kerül gondozásuk alá. Eleinte visszahúzódóan viselkedik nevelőszüleivel, de Hans, az új papája kedvessége egyre lazítja benne ezt a tartózkodást, még ha a mindig zsörtölődő Rosa-hoz továbbra is óvatosan viszonyul.

Öröm, barátságok, bánat és még több szomorúság – ez jellemzi a művet, melynek további történetét meghagynám Nektek, de annyit elárulhatok, hogy barátságok köttetnek, családok válnak szét és egyesülnek és még több könyv kerül Liesel tulajdonába, aki nevelőapja segítségével elindul a könyvek csodálatos felfedezőútján.

A halál, mint narrátor nem túl sok jót kecsegtet, hiszen voltaképpen előrevetíti melyek is lesznek azok a momentumok, melyek a regény középpontjába kerülnek. Mindent egybevetve ezzel elég érdekes és újként ható koncepciót kapunk így, bár nekem voltak fenntartásaim ennek vonatkozásában, mint kiderült nem véletlenül. Ám az első félelmeim, mely szerint biztosan rányomja mindez a bélyegét a műre és nagyon drámai, már-már síri hangulat fog uralkodni a könyvön szerencsére nem jött be, viszont egy másik negatív dolog kibukott és így ezzel sajnos meg is lett a könyv változat egyetlen egy kivetni való pontja. Maga az elbeszélésének a stílusa volt ez, engem ugyanis eléggé zavart, hogy sok esetben „lelövi a poént”, mi fog pár oldallal, vagy az adott fejezet végén történni. Persze miután már láttam a filmes változatát, számomra nem volt mit elspoilereznie, így nem is volt akkora mértékű a mérgelődésem, de ha semmi háttérinformációval ülök neki, bizony eléggé bosszantott volna a dolog.

“Hát igen, komisz vagyok. Elrontom a végét, nemcsak az egész könyvnek, hanem ennek a résznek is. Előre megmondtam nektek két eseményt, mert nem nagyon érdekel, hogy izgalmasan meséljek. Unom a rejtélyeket. Fárasztanak. Tudom, hogy mi fog történni, így hát ti is tudjátok. Az odáig vezető machinációk azok, amik kétségbe tudnak ejteni, amik zavarba ejtenek és megdöbbentenek. Azok érdekelnek. Sok minden van, amire gondolni lehet. Sok történet.”

A karakterek viszont egyszerűen imádnivalóak voltak (persze, a narrátort kivéve)! A filmben a szereplőket életre hívó színészek mindegyike szerintem páratlan munkát végzett és mindenki kihozta az adott figurából a legtöbbet, mely egyben igazán könyvhűre is sikeredett, így olvasás közben is őket hívtam elő, mint előttem megjelenő képek szereplői, hiszen szerintem nagyon jól azonosultak a rájuk szabott karakterekkel, kidomborítva jellegzetes tulajdonságaikat.

6064259_194x300Ha már előkerült a film, nem lehet elmenni amellett, mennyiben hasonlított az alapjául szolgáló műhöz. A filmben (szerencsére) abszolút visszaszorul a narrátor, szinte csak az elején és a végén kerül elő a hangja, így számomra teljesen eltörpült a lénye, nem is foglalkoztatott sokáig. Viszont ha már az eltörpülést emlegetem, ki kell térni arra is, hogy a film jóval “puhányabbra” sikeredett, mintegy szépítve a megtörénteket, hiszen a lapok között olvashatunk Hans Hubermann állandó cigarettázásáról, Liesellel közös cigarettasodrásairól – őszintén szólva nekem nem is rémlett, hogy akár egyszer is rágyújtott volna. Pluszban ott találjuk még Rosa harcias énjét, aki nem egyszer pátyolgatja a lányt egy fakanállal, amikor valami szerinte nem illőt tett. Ezek persze egyáltalán nem negatívumok, csupán apró észrevételek, szerintem így mindenkinek kellemesebb volt, hogy nem a fakanál csattogását és a sok pöfékelést kellett nézni. :)

Nagyon élveztem a mű mindkét változatát, még akkor is, ha nem minden csupa rószaszín és vidámság, már ami a sorsokat illeti. Ja és köszönöm a fordítónak, hogy megtanított pár új német káromkodást, melyet ne fordított néha le (ez egyébként nálam külön piros pontot érdemelt, szerinem így sokkal jobban lehetett beleképzelni az elhangzott szavakat egyes szituációknál) még ha csak olyan odamondogatós, nem durva stílusúak is voltak (egyáltalán van ilyen feléjük? :)).

notbad notbad notbad notbad notbad