jacobvedelmebenAz ügyvédek és ügyészek köré szőtt, tárgyalóterembe koncentrálódott történetek azok, amelyeket mindig nagy érdeklődéssel figyelek, hiszen itt aztán lehet csűrni-csavarni az emberi sorsokat, illetve az emberi fantáziát – vagy épp a meglepő igaz hátteret – felhasználva sorsdöntő fordulatokkal teletűzdelni a cselekményt, mely emberi életeket ment meg és tesz tönkre, sokszor a várttal ellentétes, meglepő végkifejleteket kiváltva. Pár ilyen történetnek lehettem már szemtanúja a képernyő előtt (mint pl. A törés, Az igazság ára, Cserbenhagyás) és eddig mindig sikerült maradéktalanul megfelelniük a maguk módján a különféle fondorlataikkal. Könyvek esetében az első bírósági ügyes regényemnek mondható William Landay – Jacob védelmében című műve, de követve az eddigi struktúrát most sem sikerült csalódni az ilyen jellegű elbeszélésekben.

Történetünk a tárgyalóteremben kezd, egyfajta keretet szolgáltatva az eseményekhez; ez lesz az a helyszín, ahova mindig visszatérünk, de oly módon, hogy magából az elmesélésből nem szakadunk ki, csupán újabb információkkal gazdagszunk az éppen aktuális szál vonatkozásában.

A regény elején egy munkájában sikeres családapát ismerhetünk meg, tökéletes családi háttérrel, kisvárosi környezettel, de ez a kifogástalan élet a későbbiek folyamán úgy pukkad ki, akár egy szabadon eresztett szappanbuborék. Az ügyész életébe befurakodik egy, a városban megtörtént fiatalkorú ellen elkövetett sokkoló gyilkosság, melyben kis idő elteltével a fia, Jacob válik gyanúsítottá, ennek pedig nem csak a karrierje issza meg a levét, de a családi élete is fenekestül felborul, majd onnantól kezdve egyenesen halad a lejtő felé.

Igazi családi tragédia ez a regény, ahol az apa kétségbeesetten és elfogultan próbálja védeni saját vérét, miközben a helyiek többsége ellenük fordul. De vajon kinek van igaza? Valóban ismeri-e az apa, Andy Barber a fiát teljes valójában, vagy csak a családi kötelék rózsaszín felhője lengi körül meginoghatatlan hitét?

Különösen jót tett a történetnek, hogy nem egy „mezei” ember sorsát követhettük végig, hanem egy olyan kerületi ügyészét, aki ízig-vérig ismeri az ilyen ügyek lefolyását, csak épp a másik oldalt képviselte eddig és most kénytelen átállni az úgymond rosszak oldalára. A másik oldalt ráadásul egyik nagyra becsült tanítványa képviseli és olyan emberek veszik körül az ügy során, akiket a legjobban ismer, így különösen nehéz dolga van apaként helytállni, amikor kollégáival kell hadakoznia. Ebből fakadóan viszont első kézből értesülhettünk arról, mi lesz a következő lépés, mi várható és hogyan tudnak minél jobban kijönni ebből az egész rémálomból. Bár a regény Jacob köré összpontosul, a fő karaktere egyértelműen az apa, akinek mindvégig erősnek kell maradnia és összetartania az egyre jobban széthulló családot.

„Mi, szülők sokszor nevetséges vakmerőségekre ragadtatjuk magunkat, amikor a gyerekünkről van szó. Megesküszünk, hogy bármit el tudunk viselni, bármilyen nehézséggel meg tudunk birkózni. Nincs lehetetlen feladat. Bármit megteszünk a gyerekünkért. De senki sem golyóálló, a szülők a legkevésbé. Pont a gyerekeink tesznek sebezhetővé minket.”

19042706_198x300Az egész sztorit illetően a család viszontagsága az, amely a legmegrázóbb. Az elején még egy átlagos, szeretettel teli anya, apa, gyermek felállást ismerünk meg, de később fokozatosan jönnek elő a problémák: az apa féltve őrzött titka felmenőiről, melybe még feleségét sem avatta be; az anya önostorozása fia nevelésével kapcsolatban, a több odafigyelés állítólagos elmaradása; illetve a hiányos szülő-gyerek kommunikáció, mely a legnagyobb problémának bizonyul mind közül. Jacob az a tipikus kamasz fiú, aki szüleivel alig beszél, csak ha muszáj és inkább egyetlen barátjának szenteli azt a kevés beszédet, ami elhagyja a száját. De ami a legfurcsább volt számomra, hogy még ettől a súlyos vádtól sem ered meg a nyelve és tovább folytatja magába zárkózó magatartását, ezzel is bizonytalanságba tartva mindenkit.

„Laurie-nak az volt az elmélete, hogy a rendetlenség Jacob lelkének a kivetülése – ha belépünk a szobájába, mintha a kaotikus kamaszelméjébe lépnénk be –, ezért nincs értelme nyaggatni a fiút.”

Nem szándékozom kifejteni, de ahogy sejthető a történet nem olyan egyszerű, ahogy az lenni szokott és szépen árnyalódik még tovább az eset, jönnek is szépen sorban a bizonyítékok, melyek hol megerősítenek bennünket, hol elbizonytalanítanak a tényeket illetően, ezzel elérve, hogy ne tudjunk egyik oldalnál se lecövekelni, még a vége felé haladva sem. Mindezeket együttvéve pedig egyszerűen semmi kivetnivalót nem lehet találni az egész műben, az első soroktól az utolsóig remekül van megírva a könyv, ehhez kétség sem fér.

notbad notbad notbad notbad notbad