almatlanokAz álmatlanság gyakorlatilag mindenki életében felbukkan egy stresszesebb nap/hét okán; egy nyugodni nem hagyó gondolat miatt; az időjárás változásának köszönhetően, esetleg egy nehezebb étel elfogyasztása végett. Ha azonban nem csak átmeneti, hanem tartós állapot következik be, az egyik legalattomosabban romboló probléma kerekedhet belőle.

Nem véletlen, hogy már őseink is alkalmazták az alvásmegvonást kínzási eszközként, megtámadva így az áldozat mentális és fizikai egészségét, hiszen az egyik alapvető funkciótól fosztják meg őket, maradandó károkat okozva. A kezdeti fáradság, kimerültség, érzékenység és koncentrációvesztés után jönnek a problémásabb tünetek: mivel a szervezet nem tudja kipihenni magát, az immunrendszer csődöt jelent, nehézzé válik a beszéd, látászavar, hallucináció keletkezik, ha pedig még tovább feszítjük a húrt, az végül elszakad és a test összeomlik.

Adrian Barnes posztapokaliptikus regényének témájához ezt a jelenséget hívta alapul; az Álmatlanok című elbeszélésén keresztül kísérhetjük figyelemmel, hová fajul az emberiség, ha kollektíven nem tudnak aludni.

Paul etimológiával, azaz a szavak eredetét, jelentését taglaló tudománnyal foglalkozik – úgymond a szavak játékmestere, aki éppen az elveszett vagy eltorzult szavak témájában írja könyvét. Nem az a hagyományos társasági lény, inkább magának valónak, különcnek mondható, így amikor értesül az álmatlanságról, tulajdonképpen az sem igazán hatja meg, pláne hogy ő mindeközben átalussza az éjszakákat valamilyen okból kifolyólag. Párja viszont bekerül az álmatlanok körébe, de még így sem mondható, hogy magáénak érezné a problémát, amely kialakulóban van, inkább filozofikus letargiával elmélkedi végig a Föld pusztulását.

Nem az a tipikus posztapokaliptikus regény, amely a világmegmentést célozza meg, az író inkább csak sodródik főszereplőnkkel együtt az események tengerében. Hiába tartozik Paul az Alvók táborába, ugyanúgy elveszíti a kontrollt, mint a magukat Felébredteknek nevező, fokozatosan megőrülő társai.

Az írói stílus megnyerően intelligens, szerencsére nem az a fajta, aki csak próbál az lenni, hanem tényleg érzékelhető mögötte a tudás, melyből dolgozott. Nem untat bennünket sem unalmas szerelmi szálakkal, sem szájbarágó okokkal (mondjuk néhány okfejtést azért elbírt volna), egyszerűen írja az eseményeket, ritka jó módon.

“Az utcák csendesek voltak. Nem olyan értelemben, hogy üresek lettek volna, hanem úgy csendesek, mint amikor rengeteg ember egyszerre nem szól semmit. Tehát fényesek és zsúfoltak voltak, miközben végigvonultunk a Denman Street emberi lényei között, és senki nem tévesztett meg senkit a normalitás gyenge alakításával. A gyarmatosítás első napjai alatt a bennszülöttek, akik az éhezés határán álltak az európai vallási megszállottak nevetséges túlerejével szemben, néha vallásos megtérés jeleit mutatták, hogy élelmet szerezzenek maguk és gyermekeik számára. A mi őseink cserébe kigúnyolták a kétségbeesésüket, és rizskeresztényeknek nevezték őket. Hát, aznap reggel Vancouverben mindnyájan rizskeresztények voltunk, akik lábujjhegyen járnak, nehogy felbőszítsék Istent.”

Az egyetlen hibám a művel – ami valljuk be, nem egy mellékes dolog – maga a cselekmény lefolyása. Az elején még érdekes, ahogy értesülünk az álmatlanságról, a hatásáról, a megváltozott viszonyokról, majd a társadalmi átrendeződésről, a néhány kivételtől, de a végére olyan szinten elszürkül és ellaposodik az egész történet, hogy olyan érzésem volt, mintha szépen lassan álomra hajtaná mindenki a fejét, holott a végén kellett volna kicsúcsosodnia, a tetőpontjához érnie mindennek. Persze mit is várunk egy álomtalan világtól, ahol az inszomnia még bele-belerúg szerencsétlen végükhöz közeledő emberek testébe és lelkébe, de ennél a lezárásnál azért bizonyosan többet, főként mivel nem is nevezhető igazi lezárásnak, inkább csak abbahagyásnak, ezért néhány kérdést illetően a sötétségben maradunk.

Az alap koncepció ígéretes volt, az író írásmódja a kacskaringós, bonyolult szerkezetű, de mégis élvezetes mondatokkal levett a lábamról, de a sztori maga visszarángatott a földre, hogy aztán a könyv befejeztével csendben továbbléphessek mindenféle extázis nélkül a következő alkotáshoz.

notbad notbad notbad notbad notbad2