semmiMegannyi helyen tették már fel minden kérdések kérdését, a soha el nem döntött, nyitva hagyott és mindenkire saját magára rábízott, elgondolkoztató témakört: mi is az élet értelme? Nem véletlen, hogy nem született még egyetemes válasz rá, hiszen minden ember élete más és más, ennélfogva különböző értékrendek alapján élik mindennapjaikat és igyekeznek beteljesíteni azt, kihasználva minden pillanatát (vagy legalábbis törekedni rá).

Viszont így, hogy egyénre szabható nem túl szerencsés bármilyen alkotásnak megmondania a “tutit”, hogy na akkor ez az élet értelme és pont, mától ennek szellemében tessék élni. Ezért voltak bennem aggályok, amikor olvasgattam Janne Teller Semmi című, tanmesének és példázatnak szánt regényéről, mert féltem, hogy megkapom az általa vélt igazságot, melynél fennáll a veszély, hogy nem tud vele az olvasó azonosulni. Szerencsére nem vitte az író túlzásba, de azért volt pár furcsának tűnő gondolatmenete, melyet érdemes boncolgatni. Na de ne szaladjunk előre, először is röviden arról, miről is szól a könyv.

A történetet a huszonéves Agnes elbeszélés nyomán, visszatekintés által ismerhetjük meg. Pierre Anthon, a lány osztálytársa egyik nap megvilágosodva felpattan a pad mögül, mi szerint az életnek nincs semmi értelme, majd fogja magát és kivonul az iskolából, ezzel együtt pedig magából a közösségből is, felmászik egy fára és innen az elbeszélés során nem is szándékozik tágítani. Bár kijelentését nem vonja maga után magyarázat, osztálytársai mégis kézzel-lábbal próbálják neki bebizonyítani az ellenkezőjét. Elhatározzák, hogy az élet értelmét nem csupán prédikálni, hanem prezentálni fogják a fiúnak oly módon, hogy egy adott személy egy másiktól kéri beszolgáltatni a számára legfontosabb dolgot és így gyűjtik össze a Fontos dolgok halmát.

Kezdetét veszi tehát a különféle, 1-1 fiatalhoz kapcsolódó tárgyak bezsákmányolása, majd hozzáadása a kollekciójukhoz, melyekről úgy hiszik, az élet értelmét bizonyítják. Kezdetben jellegzetes, tizenévesek számára a világot jelentő dolgokat áldoznak a közösbe – melyet majd megmutatva Pierre-nek szemléletváltást remélnek -, később azonban jelentősen durvul a kétségbeesett keresgélés és az osztálytársak egymástól egyre komolyabb áldozatokat követelnek a cél érdekében.

Örültem neki, hogy mellőzte a filozofikusságot a központi kérdést illetően és a cselekmény menetébe szőtte bele, nem pedig mellette van jelen. Viszont az alátámasztást, hogy miért nincs az életnek semmi értelme nem kapjuk meg, csak6647312Pierre kijelentése nyomán várja el, hogy higyjünk a kinyilatkoztatásának és kész, punktum. A másik oldalon pedig ott vannak a már-már gyerekesnek mondható próbálkozások ennek megcáfolására, ám ők sem gondolkoznak el rajta, csak sodródni kezdenek az árral, míg végül az a veszély fenyeget, hogy elvesznek az értelem tengerében. Bár ezáltal, hogy nem megy át nagyon okos, magasztos, pátoszi elméletekbe, hanem megmarad a maga egyszerű szintjén, mindenkire rábízza a konklúzió levonását, hogy melyik táborhoz csatlakozik, kérdés szimpatikus-e bármelyik oldal is. Én például nem éreztem úgy, hogy bármelyik féllel egyetértenék, ezért inkább csak az eseményre koncentráltam és nem szurkoltam egyikük igazáért sem, de úgy vélem pont ez kellett és helyesen döntöttem, mert így élvezni tudtam az olvasottakat. Ezért nem is szeretnék belemenni, hogy tanmese ez vagy sem, szerintem ez pontosan olyan könyv, amely elolvasás után mást vált ki mindenkiből és máshogy éljük meg. Én nem így éltem meg, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehetne az.

A cselekményen túl nem szabad elmenni a szereplők mellett sem, számomra például ez volt az egésznek a krémje. Minden osztálytársnak kijut egy-egy apró, saját rész, amelyben kicsit jobban megismerjük mit miért választ a halom gyarapításához. Ahhoz képest milyen rövid a mű, ezek a boncolgatások és bemutatások jól felépítettek, senkin sem időzik el az alkotó túlságosan, mindenki megkapja a neki járó figyelmet, mely egyben kellő mértékű is.  De fontos momentum, hogy a regény elején ugye gyerekekkkel találjuk szembe magunkat, ám mire elérünk a végéhez felnőttesebbé válnak és ez sajnos nem feltétlenül jelent pozitív fejlődést. A minduntalan bizonyítani akarás teljesen kikezdi őket, így a végére mindössze árnyékuk lesznek önmaguknak, melyből nincs mese, ki kell lábalni. De hogy sikerül-e mindez nekik, meghagyom felfedezésre Nektek.

notbad notbad notbad notbad notbad2