lanyavonatonGondolom mindenkinek van olyan útvonala, melynél majdhogynem kívülről fújja a házak sorrendjeit azok tulajdonságaival, sajátossággaival együtt, mintha csak régi ismerősként köszöntené őket egy nap kezdetekor, vagy éppen azt túlélvén hazafelé tartva. Vonatozás közben nem egyszer fordul velem is elő, hogy egy gyakrabban látott útvonal környezetét figyelemmel kísérem annak ellenére, hogy már megannyiszor láttam. Persze egyfajta támpontként is szolgál mindez, de amilyen hosszú útjaink szoktak lenni két település között, már puszta időtöltésnek is megteszi egy idő után, amikor már kiolvastuk, vagy kibeszéltük magunkat és a hátralévő távot valamivel ki kell tölteni. Paula Hawkins könyve, A lány a vonaton is erre alapozva kezdi meg történetét: Rachel mindennapos vonatozásai során már kívülről fúj mindent, amely mellett a masina elhalad, de ezen továbbmenvén még az egyik ház naponta látott lakói köré is sző egy kitalált életet kitalált nevekkel és jellemzőkkel. Így születik meg Jess és Jason, az idilli szerelmespár, akiknek egyik, vagy épp mindkét tagja mintha csak a teraszukon várnák, hogy Rachel elhaladjon mellettük. Igazi művészlelkeknek állítja be őket kinézetük és néhány másodperces jeleneteik alapján, noha a valóság egészen messze áll ettől és ezt főszereplőnk is jól tudja. De ki ne szeretne ábrándozni, miközben a saját élete romokban hever?

Rachel a harmicas éveiben járó, immár elvált nő, aki nem tud túljutni elveszített szerelmén és egyetlen vígaszt az alkoholban találja csak meg. A férje főhősünk gyakori részegsége miatt egy másik nő karjaiba pártol át a boldogság megtalálásához, ráadásul elég hamar születik gyermekük is, ami külön fájó pont Rachel számára, mivel próbálkozásuk ellenére nekik sosem adatott meg, hogy családdá gyarapodjanak. A válás után az ivászata csak rosszabbodik, a munkahelyén is megválnak tőle, hiszen munkaidő alatt sem tudja megállni, hogy ne juttasson szervezetébe némi alkoholt. Persze a lakótársa, akinél meghúzta magát mit sem tud erről, szégyenkezése miatt nem is avatja be ebbe az információba, így a megszokott módon tovább jár Londonba, csak épp csavargással telik ott töltött ideje. Egyik nap szokásos kémlelő hadjárata közben viszont olyan jelenet tanúja lesz, mely mindent megváltoztat és akaratlanul is az életük részévé válik.

A cselekmény eleinte naplószerű bejegyzésekként főszereplőnk szemszögéből mutatja be a történéseket, de fokozatosan bővül a perspektívák köre és az író kiterjeszti a többi szereplő köré is, olykor időbeli ugrásokat is bevetve. Először én is elkönyveltem az azonos karaktertől kapott, egyoldalú közlésmódot, majd kapkodtam a fejem, ugyan mi történik, hiszen érthetetlen lett a közeg, mire feltűnt, hogy más név szerepel a szakasz elején, így már eltávolodtunk Rachel nézőpontjából. Úgyhogy azt javaslom, mindenképpen körültekintően olvassatok, mert minden név és dátum lényeges, hogy a cselekmény megfelelő módon bontakozzon ki, félreértések nélkül.

A karakterekről érdemes néhány szót váltani, ugyanis A lány a vonaton is azon regények közé tartozik, ahol gyakorlatilag egy olyan szereplőt sem találsz, akivel úgy igazán szimpatizálni tudnál, hiszen mindenkinek megvan a maga problémája, vagy éppen problémás személyisége. Rachel példának okáért egy elkeseredett alkoholista, aki számára a pozitívabb dolgok már csak az ital hatására bukkannak fel – ha éppen nem a másik, depresszív végletig issza le magát a sárga földig (ami jóval gyakoribb jelenségnek számít). De nem kell messzire mennünk Racheltől, elég csak a volt férjét említenünk, aki otthagyta őt egy másik nő miatt, vagy az idillinek képzelt szerelmespárt, akiknek jóval összetettebb az életük, mint ahogy az várható lett volna.

Nagyon ügyesen van megoldva az egyes karakterek kibontása, egyre mélyebbre és mélyebbre ásunk az életükbe egészen addig, amíg ki nem derülnek a titkaik és a kirakós darabjai helyükre nem kerülnek. A történet plusz pikantériáját az adja, hogy Rachel részegességének „köszönhetően” a lényeges jelenetekben sötét foltok keletkeznek, hiszen olyan mennyiségű alkoholt juttat a szervezetébe, hogy memóriája gyakran cserbenhagyja fontos momentumoknál. A vége felé a csavar szerintem briliáns lett, igaz, hogy előtte nem sokkal már sejthető, mi is folyik itt tulajdonképpen, azért elég sokáig tartja talonban a szereplőket, akik közül lényegében bárki lehet felelős a tettekért.

Pszicho-thrillerhez méltón a hangulata nem éppen egy rózsaszín felhőben táncoló lányka idilli lelkiállapotához hasonlítható, azért ezért keményen le tudja húzni az embert, pláne akkor, ha intenzíven olvassa. Egy kihívásnak köszönhetően ez volt az első könyv, melynél mértem az olvasás hosszát és sikerült 5 óra 38 perc alatt elolvasni, – persze nem egy ültőhelyemben – a terjedelméhez képest (320 oldal) ez szerintem nem is olyan rossz teljesítmény. :)

Még több hasonló könyvet!

notbad notbad notbad notbad notbad