anagymamamaztuzenibocsA svéd irodalommal való első találkozásom nagyon pozitív benyomást keltett, de persze nyilván nem lehet egy könyv alapján eldönteni, hogy akkor innentől ez lesz az egyik kedvenc nemzetem, ha olvasnivalóról van szó, ezért igyekszem azóta is svéd könyvekkel gyarapítani a könyvtáramat, hátha valamelyikben találok valami kivetnivalót, amellyel elveszik a varázs – eddig sikertelenül. :) Most épp Fredrick Backman került a kezeim közé, aki első könyvével – Az ember, akit Ovénak hívnak – teljes mértékben levett a lábamról, na de az egy másik történet, melyről később lesz szó. Az első élményből felocsúdva nem volt kérdés, hogy amint adódik lehetőségem, másik magyarul megjelent művét is elolvasom. Így került sorra A nagymamám azt üzeni, bocs, melyről azt hittem követi előző könyve sémáját és az idősekre koncentrál, hát részben tévedtem, hiszen ennél sokkal árnyaltabb történetet kaptam tőle, szerencsére.

Elsa még csak hétéves múlt, de korát meghazudtoló intelligenciával rendelkezik az internetnek köszönhetően, hiszen minden új dolognak, amit hall vagy lát utánanéz a Google-n. Ezért ő más, mint a többi korabeli gyermek, melyért meg is kapja a magáét minden alkalommal az iskolában csúfolások, megkergetések és egyéb barbárságok által. De ott van neki az egyetlen barátja, nagymama, aki a rossz élmények elfeledtetése végett minden hülyeségbe belemegy, amit csak el lehet képzelni, sokan őrültnek is hiszik emiatt, de Elsa pont így szereti. Ketten együtt felépítenek egy titkos mesebirodalmat, a Miamas nevezetű Félálomországot, melybe nagymama szekrényébe bújva jutnak el és fedezik fel a benne található különleges királyságokat, nagymama navigálásával. Egyik este viszont a nagymama Félálomországban marad és nem kel fel többé, így Elsára nagy feladat vár: egy kincsvadászat keretén belül kell a nagymama által írt leveleket kézbesítenie a célszemélyek számára, melynek véghetviteléhez lovagias bátorságára is szüksége lesz.

A történet egy bérház lakóinak életébe enged mélyrehatóbb betekintést, hiszen az egyes levelek a lakások lakóinak szólnak, akik így, vagy úgy, de kapcsolatban álltak az idős hölggyel, akiktől ezúton kér bocsánatot egyes dolgok miatt. A tipikus mindenki ismer mindenkit lakóközösség ez a legkülönfélébb figurákkal, a kedvestől a rémisztőn át az elfoglalt üzletemberig majdnem minden főbb embertípus képviselteti magát. Természetesen mindenki életében van egy kis csavar, melyet Elsa segítségével fedezünk fel, akinek mindenki elmeséli a maga-maga sztoriját.

Elsa karaktere egyszerűen zseniális lett, ahogy a rengeteg tudás birtokában olyan dolgokat is megért, amely még egy felnőtt számára sem egyértelmű, a nem 23604559mindennapi tudásáról nem is beszélve, de ugyanakkor nem veszik ki belőle a gyermeki én sem és a majdnem nyolcévesek személyiségjegyeivel kiválóan ötvözi ezt a komolyabb énjét és vezet végig minket a regény folyamán. Nem egyszerű narrátorságról van itt szó, hanem Félálomország meséin keresztül vezet az út a végkifejletig, melyet nagymama épít fel a valóságot alapul használva és a kislány folyamatosan fedezi fel, mennyi párhuzam lelhető fel a mese és az igazság között.

A ház többi lakója is remekül felépített, a maga módján senki sem unalmas, mindenkinek van egy felszín alatti igaz énje, mely napvilágra kerül és még szorosabbra fonja a köteléket a közösség között, még ha kezdetben többen is ellenszenvesek egymás számára. Nagy kreatívságról árulkodik mind a mese, mind pedig az emberi természetek vonulata, frappánsan oldotta meg az író a kettő találkozását, élvezet volt bogozni a szálakat és felfedezni, ki kinek a kicsodája, hiszen többeknek van közük egymáshoz, mint azt eleinte sejteni lehet.

Mint általában az eddig olvasott svéd regényeimnél, úgy itt is fontos szerepet kap a humor, mely hozza az eddigiekben megszokott színvonalat és olyan pluszt ad hozzá, mellyel olvasmányosabbá teszi és még nagyobb impulzus ér közben. Bár önmagában át van itatva a mű a halál, a veszteség és a bánat hármasával, a humorosságának köszönhetően mégis jó kedvvel olvassuk és nevetünk egy-egy vicces szituáción, kiválóan emelve ki ezzel a szomorúság mocsarából és nem hagyva, hogy elvesszünk benne.

Az egy pont levonást mindössze azért kapja, mert a közepetájt kicsit túlságosan is leragadtunk és megtorpantunk a cselekményben, de ez semmiképpen sem tartana vissza attól, hogy újra a kezembe vegyem és élvezettel olvassam.

Olvassátok a szerző műveit!

notbad notbad notbad notbad notbad2