akvariumAhogy a társadalomnak megvan a saját hierarchiája és élete, úgy egy akváriumban is megtalálhatóak a maga résztvevői, akik hol egymás mellett és javára, hol egymás kárára, de valamilyen szimbiózisban töltik napjaikat, vagy éppen egymástól minél távolabb, különféle jellemekkel és vehemenciával. De míg az akvárium felépítésében és szereplői összepárosításában mi irányítunk és mi határozzuk meg, milyen élőlényeket teszünk egymás mellé, hogy azok harmóniában és békésen éljék egymás mellett az életüket, az emberi társadalomban már korántsem ez a helyzet. Nem válogathatjuk meg szomszédainkat, sőt még rokonainkat sem, így nincs mese: meg kell tanulni toleranciával együtt élni, vagy drasztikus esetben megszakítani a kapcsolatot.

Főszereplő kislányunk anyja is pont ehhez a módszerhez folyamodik, amikor meglehetősen nehéz gyermekkora után mindent elvág közte és az édesapjával között és igyekszik úgy tenni, mintha sosem lett volna közük egymáshoz. De mivel a történet középpontjában nem ő, hanem a lánya, Caitlin foglal helyet, szépen fokozatosan ismerkedik meg tudta nélkül a saját nagyapjával, akivel kedvenc törzshelyén, az Akváriumban ismerkedik össze. A lány minden nap ellátogat ide iskola után, amíg az anyja nem végez műszakjában és megbűvölten nézi az ott lévő halakat és további vízi élőlényeket. A titokzatos idős ember úgyszintén odavan ezekért az állatokért, így rögtön meglesz a közös nevező és a szimpátia, ám amikor kiderül ki is ő valójában, szép lassan elszabadul a pokol…

Te jó ég. Olyan gyanútlanul csapott le a sorok közé az iszonyat, hogy jó darabig nem hittem a szememnek, hogy tényleg ezt olvasom. 

A kislány abszolút gyermeki, ártatlan világának ideáljába kalauzol bennünket a mű elején, ahogy a legnagyobb szórakozást és szinte a világot jelenti számára a halak megnyugtató mozgása, nehezen összekuporgatott pénzükből ez az egy dolog, amit megengedhet az anya gyermekének. Ugyan nem nevezhető kilátástalannak, sem kifejezetten borzalmasnak az életük, egyszerűen jó pár dolog van, amelyeket nélkülözniük kell, hiszen egy fizetésből kell megélniük, így meglehetősen ingerszegény az a környezet, amelyben élnek. Ezért egyfajta menekülésnek tűnik a mindennapokból a különböző élőlényekben gazdag akvárium látogatása. Biztos pontként egyszerre ad neki biztonságot, különféle hatásokat és mellette szabadságot is, kénye-kedve szerint járkálhat és merülhet el a halak életében, fantáziavilágot szőve köréjük.

Nézelődünk, bevezet minket mindennapjaiba melankolikus, merengő stílusban és még akkor is megmarad a nyugodt környezet, amikor feltűnik a lány törzshelyén egy új, ám idegen szereplő az idős férfi személyében. Rögtön megtalálják egymással a közös hangot, így még jobban várja azokat az órákat, amikor együtt nézhetik az állatokat és kibeszélhetik őket. Ám a férfi lelepleződésével egyszer csak ezt az idilli, nyugodt képet szilánkokra töri az anya, mintegy cápaként feltűnve és nem ússzuk meg holmi baljós felbukkanással, egyenesen ránk támad, megragadja a lábunkat és leránt a sötét mélybe.

Az anya a lehető legrosszabb utat választja: a nehéz gyermekkora által átélt traumát nem tudja feldolgozni és képtelen túllépni rajta, pláne amikor felhasadnak a régi sebek és saját lányán tölti ki bosszúját, akinél pont az ellenkezőjét kellene cselekednie és megmutatni, hogy igenis lehet normálisan és szeretetben felnevelni egy gyermeket.

Teljes érzelmi hullámvasútként robogtam végig az író által vezetett pályán, de amennyire belevisz a legnagyobb rosszba, olyan hihetetlennek tűnik, amikor javulni játszik a helyzet, onnantól kezdve már nem hiszed el, hogy ilyen egyszerű lesz a történet, mert bármi megtörténhet. Ugyanakkor teljesen hatalmába kerít és addig nem lehet nyugtod, amíg el nem olvasod.