Sosem egyszerű kiválasztani a hatalmas könyvhalomból azt a példányt, amit következő olvasmányként megcélzok. Ezért örülök, amikor egyszer csak rátalálok pl. egy trailerre, ami annyira felkelti az érdekődésemet, hogy rögtön rá is keresek a könyvre, amely alapján megalkották a jövőre mozkba kerülő filmet és hopp, éppenséggel meg is találom a könyvtáram legmélyén, elfeledve. Hát így kezdtem neki Jeff VanderMeer Expedíció című regényének (kicsit barátságosabb címet kapott az eredeti verziónál :))

Az X Térséget a kormányzat már harminc éve környezeti katasztrófa sújtotta övezetnek álcázza, így mostanra az érintetlen és burjánzó vadonnak látszó terület csupa misztikum és rejtély az emberek szemében. A Déli Végek nevű titkos ügynökség ez idő alatt számos expedíciót küldött a hely felderítésére – szinte mindegyik tragikus véget ért.

Most indul útnak a tizenkettedik expedíció.

A kutatócsoport négy nőből áll: egy antropológusból, egy geodétából, egy pszichológusból és egy biológusból. A küldetésük felderíteni a terepet és mintákat gyűjteni, feljegyezni minden tudományos megfigyelést a környezetről és egymásról, valamint mindenek felett elkerülni az X Térség természetfeletti hatását.

Az expedíció mindenre felkészülve indul útnak, és hamar megdöbbentő felfedezéseket tesz – például talál egy megmagyarázhatatlan topográfiai jelenséget és olyan életformákat, amik meghaladják a megértés képességét –, de mégsem ezek, hanem a tagok egymás elől gondosan elrejtett titkai változtatnak meg mindent.

Jeff Vandermeer Déli Végek-trilógiájának az első kötete szépirodalmi magasságokba emelkedő, sodró lendületű, mélyen elgondolkodtató sci-fi, ami az ismeretlennel való szembenézésről szól. Mind a világban, mind magunkban legbelül.

Nem szoktam fülszövegeket egy az egyben átemelni egy értékelés során, de úgy gondolom ennek a könyvek ez a bemutatása olyan komplex, mindent felölelő, hogy most az egyszer maradhat (kivéve azt a tényt, hogy volt még egy 5. tagja is a mostani expedíciónak, de a rá vonatkozó részt majd elolvassátok, miért nem került bele).

A regényt a biológus narrativája alapján olvashatjuk. Azt hiszem kijelenthetem, hogy ő az, aki a leginkább hazai vizekre kerül, hiszen az ő szemszögéből rettentő sok felfedezést ígér ez a természet uralta terület. A hierarchia azért – mint minden expedíció során – itt is megvan: a pszichológus az, aki összetartja a csapatot és ezt leginkább hipnotizálások útján éri el. Ez az egyetlen pont, amelyre kevésbé voltam befogadóképes, ahogy csettint/hangsúlyoz/énekel és rögtön úgy viselkednek társai (ez már csak abból a szempontból is vicces, hogy a természetfeletti dolgokat és megmagyarázhatatlan eseményeket sokkal előbb elfogadtam, mint holmi ember “varázslását”, de hát nem volt olyan életszerű, na).

Ahhoz képest, hogy mindössze 196 oldalt számlált a Kindle-m, egészen tartalmas regényt kaptam kifejező leírásokkal, kielégítő cselekménnyel, ráadásul még ahhoz is volt elég fejezet, hogy a biológus háttértörténetébe bepillantást nyerjünk. Továbbá sikerült ezen felül még elég hamar felrúgni az X Térségről megismert alappilléreket, de úgy, hogy előtte meg is tudtuk ismerni, volt viszonyítási alapunk, amihez képest másként alakultak a dolgok a valóságban.

“Mire a határhoz kerültünk, mindent tudtunk… és nem tudtunk semmit sem.”

Tetszett, hogy nem voltak nevesítve az emberek, így ennek köszönhetően egyikük iránt sem alakult ki különösebb szimpátia vagy ellenérzés, mindvégig semleges tudtam maradni olvasóként is és inkább magára a történésekre tudtam fókuszálni. Misztikus és jó húzás!

“Most már meggyőződésemmé vált, hogy azért nézhettünk bele ezekbe a jelentésekbe a társaimmal, mert a feletteseinket cseppet sem érdekelte, hogy mit tudunk és mit nem. És erre csakis egy logikus magyarázat létezett: tapasztalatból tudták, hogy csak kevesen térünk majd vissza, ha egyáltalán bárki visszatér közülünk.”

Egy sorozat első köteteként mindenképpen megállja a helyét, a kevés oldalszámhoz képest nagyon is komplex képet és hangulatot kaptam az X Térségről. Miután elolvastam a könyvet, újra megnéztem a trailert és hát azt kell, hogy mondjam, a könyvben felépített környezet már most kifejezőbben és színesebben hatott, mint ahogy a filmben elsőre tűnik (éljen az aranyhal memória!), de azért kedvhozónak tökéletes volt.