Két éve ismerkedtem meg Jessie Burton írói stílusával, amikor A babaház úrnője címet viselő első regényét olvastam. Már a könyv borítójára pillantva érzékelhető volt számomra, hogy valami különleges világba nyerhetek betekintést, a megérzésem pedig helytállónak minősült. Meglepően egyedi történetet kaptam akkor az 1600-as évek végének korszakából, melynek hangulatát remekül megragadta az írónő. Remek női főszereplő karaktert mutatott akkor be az olvasók részére, a női sors és szabadságvágy kérdéskörét körbejárva és szemléltetve.

Második regénye, a szintén gyönyörű borítóval rendelkező Múzsa ismét történelmi alapokra helyezi a hangsúlyt, két idősíkon: egyrészt 1967-ben vagyunk, Londonban, másrészt pedig Spanyolországban, az 1930-as években. Na de mi köze egymáshoz a két korszaknak? Látszólag csak egy festmény, de mint később kiderül, ennél jóval többről van szó.

Az 1967-es idősík főszereplője a Trinidadból származó Odelle, aki állást kap egy galériában gépírónőként. A főnöknő, Marjorie Quick a pártfogása alá vonja a lányt, akinek felkelti éreklődését, hogy az egyik hozzájuk érkező festmény, egy bizonyos Isaac Robles nevezetű spanyol festő műve mekkora hatást gyakorol az idős hölgyre. Ahogy néhány dolog kiderül a festménnyel kapcsolatban, úgy lesz egyre titokzatosabb és árnyaltabb a kép, melyet Odelle igyekszik felgöngyölíteni. Ezzel párhuzamosan a 30-as évek Spanyolországában Isaac Robles és húga történetébe érkezünk, akik egy gazdag, műkereskedő apával rendelkező családhoz kerülnek és így ismerkednek meg Olive-val, a fiatal lánnyal. Az apát lenyűgözi Robles első festménye, aki fel is karolja az ifjú tehetséget, de az eseményeket bonyolítja a spanyol polgárháború kitörése, melyben Isaac teljes mellszélességgel veszi ki részét.

Először is tetszett, hogy nem csupán a külcsínyre fordítottak nagy gondot, de maguk a fejezetek is minőségi elválasztást kaptak, továbbá a két idősík fejezetszámozása is segíti az elkülönülést: a 30-as évek római számozással ellátott fejezeteket kapott, míg a 67-es év sima számozással halad előre a cselekménnyel. Apróság ugyan, de szimpatikus volt, hogy ennyire ügyelnek a részletekre és érzékelteti, hogy egy teljesen más korszakba csöppenünk.

Jessie Burton továbbra is nagyon jól bánik a szavakkal és nagyon jól tudja felépíteni a történetet, majd fokozatosan kibontani azt. Ahogy haladunk előre, egyre több és több minden derül ki, de egészen a legvégéig úgy göngyölíti a cselekmények fonalát, hogy a fő csattanót csak a legvégén árulja el. Engem sikerült meglepnie a végkifejlettel és a két idősíkot összekötő kapoccsal. Voltak teóriáim, hogy ki(k), illetve hogyan kapcsolódhatnak egymáshoz, de aztán végül mégis egy másik verzió lett a befutó, melyre nem is gondoltam. Ezeknél az a legjobb, amikor fokozatosan illeszkednek a helyükre a szereplők és az olvasó egyfajta kirakóként tudja felépíteni a teljes történetet: először maga a keret lesz meg, aztán a könnyebb, összeilleszthető részek, végül pedig a neheze is a helyére kerül.

Azon felül, hogy magát a történetet jól alakítja, maguk a szereplők is pazarul ki vannak dolgozva, egy gyenge láncszemet sem tudnék kiemelni. Mind Odelle-nek, mind pedig Olive-nak, Isaac-nek vagy Marjorie-nek megvan a maga bája és tulajdonsága, amely kiemeli őket és hangsúlyossá teszi, de a mellékszereplők is ugyanolyan lényeges pontjai a cselekménynek, így alkot az egész egy kollektívát.

Nem gondoltam volna, hogy egy festmény köré ennyire jó történetet lehet keríteni, de nagyon örülök, hogy ennek a könyvnek a segítségével egy kicsit közelebbi betekintést nyerhettem magának az alkotásnak a hátterébe; hogy milyen mozgatórugók hatására születik, mennyi mindenkinek határozhatja meg az életét, annak további alakulását még jóval a festése után is és mennyi érzelem kötődhet hozzá. Számomra már ez komplex alapot biztosított a regénynek, de az írónő nem állt meg ennyinél: a művészeten túl a történelmi eseményekből is kapunk egy szeletet, nevezetesen itt a spanyol polgárháborúból. Nem kap olyan markáns hangsúlyt, hogy minden mást félredob miatta, de jelentős befolyással lesz a szereplők életének további alakulására, mégsem felejti el fő célját: a két elbeszélés szálainak összefuttatását.

Jessie Burton bizonyította számomra, hogy megérdemelt és bérelt helye lesz a további regényeinek is a polcomon, egyediségének és stílusosságának köszönhetően. Főleg, hogy a múlt történéseiből építkezik, amely amúgy is közel áll hozzám.