Hónap: január 2018 (Oldal 1 / 2)

Futószalag utánérzés | Rena Olsen – Egy szót se szólj!

Manapság csak úgy burjánzanak azok a pszichológiai thrillerek, melyek egy-egy női karaktert állítanak a középpontban, akinek

  • tökéletes élete egy csapásra rosszra fordul,
  • normális életet él, de az egy csapásra rosszra fordul,
  • eleve nem túl mesés az élete, de egy csapásra még rosszabbra fordul.

Rena Olsen is biztosra ment és beállt ebbe a sorba, megírva Egy szót se szólj! címet viselő első regényét, de szerencséjére sikerült egy jobb fajta thrillert papírra vetnie, ígéretesebb írói karrier reményét előrevetítve.

Nyitó jelenetként egy rendőrségi rajtaütésnek lehetünk tanúi, melynek során Clara Lawsont és egy kislányt megtalálnak egy szekrény mélyén rejtőzve, majd fogják és elszakítva a lánytól elhurcolják őt férjével együtt, akinek utolsó szavai a nőhöz: ne mondj nekik semmit! Clara-t ezután a rendőrség igyekszik kihallgatni, de ígéretéhez híven nem hajlandó beszélni, egyetlen vágya, hogy visszatérhessen az ő hétköznapi életéhez férjével együtt. Az élethez, melyről fokozatosan kiderül, hogy része a gyermekcsempészet, bántalmazás, emberkereskedelem és prostitúció, így mindaz, amit eddig normálisnak vélt, csupa bűnténnyel és hazugsággal teli.

A jelen eseményei felváltva követik egymást a múltbeliekkel, így lépésről-lépésre nyerhetünk betekintést ebbe az embertelen környezetbe, melyet Clara úgy él meg, hogy ez az élete rendje és egy pillanatra sem kérdőjelez meg. Elsőre eléggé kétesnek tűnik, igazából másodjára is, hogy egy intelligens embert hogy tudnak ennyire az orruknál fogva vezetni és miért nem döbben rá, hogy itt valami nagyon nem stimmel. Nem könnyű így főszereplőnk mellett kiállni teljes vállszélességgel, hiszen naívitása az eget verdesi és nem tudtam eldönteni, miért nem lát az orrától, már-már kicsit dühített is. Persze sokat nyom a latba az a körülmény, ahogy ebbe a társaságba keveredik és amilyen szellemben felnevelik, ez mégsem teljesen elfogadható ok arra, hogy végül szó nélkül teszi, amit tennie kell, mintegy szemellenzővel járva a birtokukon.

Tovább

Igazi téli olvasmány | Eowyn Ivey – A hóleány

Nos igen, még mindig nem érkezett el a leányzó megszületésének időpontja, így újfent írogathatok Nektek kedvemre. :)

Több éve már, hogy elhatároztam, a tél folyamán magamhoz veszem Eowyn Ivey: A hóleány című regényét, de valahogy csak sikerült kikerülnie a látószögemből annyira, hogy a tél éppen elmúljon és vele együtt a hangulatom is a könyvhöz. Ugyanis ez az a tipikus mű, amelyet el sem tudnék képzelni más évszakhoz kapcsolódóan, egyértelműen a takaróba bebugyolált, teázós esték azok, amelyek összeegyeztethetőek részemről, ha rá gondolok. Az igazi, teljes élményt még a hóesés adta volna az olvasásához, de manapság nem sok ilyen nap jut osztályrészül (mondjuk ahogy kiolvastam, kaptunk némi hópelyhet, úgyhogy nem lehet panaszom :D).

Már rögtön az elején magával ragadott a történet, mely szerint Jack-et és Mabelt az 1920-as évek Alaszkájában ismerjük meg, akik ezen a hideg és vadregényes tájon telepettek le, hogy nyugodt és önfenntartó életet teremthessenek maguknak. Tipikus vadvidéken fekszik a házuk, távol a várostól, mely mellett közvetlenül ott kezdődik az erdő és csak jóval odébb található bárki más család birtoka. Sajnos nem adatott meg nekik, hogy gyermekeket tudjanak felnevelni, pedig ez volt minden szívük vágya, de ettől függetlenül egymás iránti szeretetük töretlen. Egyik önfeledt estéjük nyomán az első nagy hóesésben építenek egy hógyermeket, akinek sálja és kesztyűje másnap nyomtalanul eltűnik, mindössze apró lábnyomok maradnak utánuk a hóban. A rá következő hetekben pedig egy rejtélyes szőke kislány tűnik fel az erdőben, de egyikőjük sem meri biztosan állítani, hogy amit látnak, az valós. Egészen addig, amíg meg nem jelenik a küszöbükön és be nem mutatkozik Faina-ként, innentől kezdve pedig próbálják megérteni, hogyan lehetséges mindez és minden együtt töltött pillanatot kincsként kezelnek, amit a titokzatos és különleges kislány társaságában tölthetnek, mintha csak a saját gyermekük lenne. De ezen a helyen a dolgok csak ritkán azok, aminek látszanak, és amit végül megtudnak a lányról, mindannyiukat megváltoztatja.

Ebben a népmesére épülő könyvben minden varázslatos és elbűvölő, nem csoda hát, hogy első pillantásra úgy éreztem, ezzel a regénnyel hazaértem. Annyi biztos, hogy elengedhetetlen hozzá a megfelelő közeg és hangulat, amiben olvassa az ember, de onnantól kezdve már tudható, hogy nem lehet vele mellélőni. Bájos, már-már mesébe illő, ugyanakkor egy kedves családi történet, ahol életük alakulásába és lelki világukba merülhetünk el. De ne higgyétek, hogy egész végig cukormázba mártott cselekményt kapunk, vannak bizony szomorú, keserédes, vívódó és magányos pillanatok, mely megrepesztik az idilli mese burkát és életközelibbé teszik az egészet.

A szereplők egytől-egyik zseniálisan kidolgozottak és akinél kell, nagyon jól megfigyelhető a karakterfejlődés, mondanom sem kell, remekül alakítja és gyúrja ezeket az írónő. Nagyon nehéz helyzetben lennék, ha egy kedvencet kellene közülük kiválasztanom, a maguk módján mindenki kivételes és remekül megalkotott, gyengepontjaik ellenére is, hiszen ezek teszik őket emberibbé és valósághűbbé, mely elengedhetetlen is ebben a mesei keretben.

Egy szó, mint száz, igazi szépirodalmi mű a szó minden értelmében: egy csipetnyi csodával és mesével, hozzá jó sok szeretettel, érzelemmel, emberséggel, ugyanakkor a valóság kegyetlensége is meg tud mutatkozni és az ezek között húzódó kontraszt adja sajátosságát és egyediségét.

Eowyn Ivey - A hóleány

Kiadó: GABO Könyvkiadó
Kiadás éve: 2013
Eredeti cím: The Snow Child
Eredeti megjelenés éve: 2012
Oldalak száma: 340

Témához illően | Szécsi Noémi – A kismama naplója

Könyvmolyként mindig is úgy gondoltam, ha eljön az ideje a gyermekvárásnak, kötetről-kötetre fogom bújni a különböző, témát boncolgató szakirodalmat, illetve regényeket. Amikor végül beköszöntött ez az időszak, valahogy nem éreztem szükségét, hogy ilyen irományoknak álljak neki, szerencsére, amely információk fontosak voltak számomra, azt ismerősöktől, illetékes személyektől be tudtam zsebelni.

Egy valamit megtanultam: minden terhesség más, máshogy is éli meg mindenki, nem lehet minden sémát mindenkire ráhúzni, sőt! Úgy gondolom roppant szerencsésnek mondhatom magam, hogy a negatívabb vetülete messzire elkerült és nagyon kellemes 9 hónapot tudhatok immár magam mögött (már tényleg bármelyik pillanatban elérkezhet az idő!). Végül Szécsi Noémi könyve volt az, amely kivételt képezett és végül csak helyet kapott a polcomon és ha már beszereztem, nem is tudtam megállni, hogy addig, amíg még tart a dolog, el ne olvassam A kismama naplóját.

A várandóságtól megdicsőült terhes nő terebélyesedő pocakját nézegeti állandóan, és hogy a babának jó legyen, pontosan kimért saláta-, szénhidrát- és fehérjemennyiségeket vesz magához. Legalábbis így van megírva a Nagykönyvben. Csakhogy hisztis, hiú és falánk nők is esnek teherbe, és lesznek belőlük hisztis, hiú és falánk kismamák. Erről olvashatunk Szécsi Noémi második kötetében, amely ezúttal nem regény, hanem egy terhesség naplószerűen elbeszélt története.

Tovább

Mimatka…? | Karin Tidbeck – Amatka

Ez volt az a regény, amely különös neve nyomán ragadta meg a figyelmemet. Mint kiderült, semmi mágikus humbug, mozaikszó vagy fondorlatos kifejezés nem áll emögött, mindössze egy disztópikus kolónia elnevezését rejti magában, ennek ellenére a Férjnek mindig sikerült valami poénnal elütni Karin Tidbeck – Amatka regényének címét, ahányszor csak szóba került. Nem csupán  annyi bizonyos, hogy a névválasztás különleges, maga a mű is elég érdekes könyvre sikeredett, már amikor az ember rájön, mit is olvas tulajdonképpen.

Annyi bizonyos, hogy az emberek kolóniákba tömörülve élik mindennapjaikat, mint ahogy főszereplőnk, Vanja is. Tájékoztatási asszisztensként azt a feladatot kapja, hogy hazájából, Essre városából elutazzon Amatkába és feltérképezze az ottaniak higiéniai körképét a kormány számára. Minden kolóniának sajátságos helyzete és élete van, Amatkának például zord és fagyos időjárás jutott, valamint a gombatermesztésre koncentrálnak. A hideg jelentősen átalakítja higiéniai szokásaikat, ám nem csupán ebben rejlik az ottaniak furcsa viselkedése, ez elég hamar ki is derül, de hogy pontosan mitől is van mindez, azt Vanja deríti ki az olvasók számára. Elnyomás, titkolózás, különleges múltbéli események, egy szóval minden van itt, aminek érdemes utánajárni. Na de a legfurcsább, az a folyamatos jelölés, amely mindenki számára kötelezően előírt! ‘Hogy micsoda…?’ Kérdezhetnétek. De nyugodjatok meg, a regény folyamán én is állandóan ezt kérdezgettem magamtól.

Tovább

Szentséges szögesdrót! | Chris Howard – Gyökértelen

Az évek során, a különféle műfajú regények olvasásának hatására folyamatosan formálódik bennem, mely műfajok azok, melyeknek képviselőit előnyben részesítem, illetve melyek azok, amelyek egyre inkább háttérbe szorulnak. Azt hiszem kijelenthető: eleinte sokkal jobban el tudtam merülni a valóságtól elrugaszkodott történetekben, mint mostanság, főként, ha azon belül még a young adult vonalat képviselik. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem is veszem már a kezeim közé őket, de valahogy mindig be kell látnom: ebből kezdek kinőni. Egy ilyen próbálkozás egyik ékes példánya volt Chris Howard: Gyökértelen regénye is, mely egy posztapokalitikus young adult műként (de szép megnevezés!) igyekezett belopnia magát a szívembe.

A történetről: Nincsenek állatok, csak a sáskák, melyek már az embereket is szívesen elrágcsálják, nincsenek fák, növények közül csupán gépmódosított kukoriát termesztenek, melyből a csekély lakosság él. Az egész környezet egy kihalt, kopár, poros, sivatagos közeggé vált, ahol főszereplőnk, a 17 éves Banyan fémhulladékból fákat készít, így lopva vissza egy kis darabot az egykori környezetből. Őmaga még sosem látott igazi fát, a mesterséget apjától sajátította el, aki sajnos nyomtalanul eltűnik mellőle. Új kliensénél azonban kezdetét veszi viszonylag nyugodtnak mondható életének felborulása, amikor megismerkedik egy rejtélyes nővel, aki különös tetoválást visel a testén – egy térképet, ami az utolsó élő fákhoz vezet. Innentől pedig nincs megállás, izgalmasabbnál izgalmasabb, ám még inkább veszélyesebb kalandokba keveredik.

Tovább

Oldal 1 / 2

WordPress & Téma: Anders Norén