Még a tavalyi évben kezdtem neki ennek a könyvnek, de az új év első kötetének címét is megkapta egyúttal, ráadásul ez az első olyan ajándékkönyvem, melyet a Moly karácsonyi ajándékozása alkalmával kaptam, így több szempontból is különleges könyv lett számomra Gail Honeyman regénye, az Eleanor Oliphant köszöni, jól van. Tipikusan az a könyv, melynél ha csupán a fülszöveget olvastam volna el, nem vettem volna a kezembe, annyira könnyed chick lit beütése volt, tipikus csajos témával és ez egyáltalán nem az én műfajom. Szerencsére félszemmel olvastam róla ajánlásokat, melyeknek köszönhetően figyelmen kívül tudtam hagyni az eredetileg kedvhozóként szolgáló sorokat és így nagy elvárással és egy jó adag reménnyel vetettem bele magam az olvasásába.

Eleanor Oliphant élete a lehető legegyszerűbb: otthon van vagy dolgozik, a legminimálisabb társadalmi interakciókkal élve. Igazi magának való nő, akinek minden napra megvan a maga kis menetrendje, mikor mit csinál, de ennek embertársai mintegy szükséges rossz szerepként bukkannak fel. Se társ, se barátok, senki, így teljes magányban éli mindennapjait. Egyedül anyjával tartja a kapcsolatot minden szerdán telefonbeszélgetés által, és úgy tűnik ez számára teljesen meg is felel, hiszen köszöni, jól van. Egyik nap viszont meglát egy zenészt, akiért első látásra odáig lesz és innentől kezdve mindent megtesz, hogy felkészüljön nagy találkozásukra, melynek vélekedése szerint egyértelműen szerelem lesz a kimenetele. Ám új kollégája, Raymond valahogy mindig keresztbe tesz neki különböző, nem várt programokkal, hogy céljára koncentrálhasson és így szépen lassan kibillenti Eleanort a tökéletes kis burkából.

Rendkívül érdekes, illetve meglepő ez a könyv több szempontból is. Elindul a magába gubozó, harmincas éveiben járó nő története az ügyetlenkedéseivel és a furcsa emberekre és helyzetekre való reakcióival, majd elkezdődik a külső átalakulás és megújulás fázisai, egyfajta Betty, a csúnya lány szájízt hagyva maga után. Aranyos, humoros, ügyetlenkedős kezdés, néha az olvasóban is kényelmetlenséget és kellemetlenség miatti fészkelődést keltve, mennyire nem képes egyes szituációkban emberien viselkedni és valóban mennyire kezdetlegesek a társadalom felé tett igyekezetei, így el is könyveljük különcnek. De szépen fokozatosan előbújik a felszín alól az a kőkemény valóság, mely miatt ilyenné vált és sokáig ugyan nem is tudjuk meg a valós okát, de érezhető, hogy ez nem csak holmi egyszerű ügyetlenkedés, hanem komoly dolgok mozgatják minden egyes tettét. Ezt a váltást nagyon jól mutatja a fejezetek elválasztása címekkel: a jobb napokat követik a rosszabb napok, felkészítve bennünket arra, hogy hoppá, nem csak ezen a felszínes, könnyed síkon mozog főszereplőnk, ássunk kicsit mélyebbre és hadd dobjon bele bennünket a mélyvízbe.

“Ismét megnéztem magam. Fiatal vagyok, a testem erős. Az agyam jól működik, hangom is van, bár nem dallamos; annak idején annyi füstöt szívtam be, hogy az visszafordíthatatlanul károsította a hangszálaimat. Van hajam, fülem, szemem és szám. Az emberi faj nőnemű egyede vagyok, nem több és nem kevesebb. (…)

“Sebhelyek borítják a szívemet is, éppolyan vastagok és torzítóak, mint az arcomon látható. Tudom, hogy ott vannak. Remélem, maradt még sértetlen szövet, ha csak egy darabka is, amelyen képes be- és kijutni a szeretet. Remélem.”

Amikor a történet végére értem, Eleanorral kapcsolatban minden a helyére került, minden kérdés meg lett válaszolva, volt, amire nem is számítottam. Majd teltek, múltak a napok és rájöttem, mennyire hiányzik, hogy Eleanor életének további történéseit figyelemmel kísérjem, épp milyen fejlődést ér el a társas beilleszkedésben, vajon boldog-e és szegődött-e mellé több ember. Tudat alatt megkedveltem ezt a különc nőt és szerettem volna még olvasni róla. Talán annak is köszönhető ez, hogy a szerző ennyire felfedte előttünk Eleanor teljes valóját, beavatva minket a legrosszabb korszakába, mellyel abszolút közel került az olvasókhoz.

Ezen túl pedig belegondolva abba, hány embertársa élhet közöttünk Eleanornak, akik ennyire magukba fordulnak és a külvilág számára csupán annyit mondanak, köszönik, jól vannak, miközben a magánytól mélyen legbelül szépen lassan darabjakra hullanak. Figyeljetek oda a körülöttetek élőkre!

Gail Honeyman – Eleanor Oliphant köszöni, jól van

Kiadó: Ventus Libro Kiadó
Kiadás éve: 2017
Eredeti cím: Eleanor Oliphant Is Completely Fine
Eredeti megjelenés éve: 2017
Oldalak száma: 416