Hónap: május 2018

Első könyves meglepetés dobozom | Book a Sloth Club felnőtt doboz (SPOILER)

Nem is olyan régen találkoztam először a könyves dobozok világával, de mivel kivétel nélkül külföldiek voltak csak elérhetőek, nem is mélyedtem különösebben el bennük, megmaradtam a “nahát, elég jó kis cuccok!” kijelentés szintjén, majd pedig továbbgörgettem a többi könyves képre. Amikor megtudtam, hogy kicsiny hazánkban is lehetővé válik, hogy havi szinten meglepetés könyvek és hozzájuk kapcsolódó apróságok tulajdonosa legyek, nagyon megörültem. De őszintén szólva, lelkesedésem kissé megtört, amint a regények műfajai napvilágot láttak: a young adult romantikus és a fantasy pont azok közé tartoznak, melyektől egyre távolabb sodródom. Így inkább csak szemtanúja lettem annak, ahogy hónapról-hónapra kijöttek és közben alakultak, formálódtak ezen dobozok, majd szépen lassan becsatlakoztak más csapatok is, akik ugyanúgy azt tűzték ki célul, hogy minden hónapban valami könyves meglepetés landoljon a könyvimádók kezei között.

A Book a Sloth Club volt az első, aki elkezdte megalapozni Magyarországon a könyves dobozok kultuszát, mostanra úgy gondolom megértek arra a fiatalabb korosztálynak szántak is, hogy érdemes legyen rájuk odafigyelni, már csak azért is, mert megrendelőikkel folyamatosan tartják a kapcsolatot, érdeklődnek a véleményeik iránt és figyelembe véve ezeket, folyamatosan fejlődnek. Az már csak hab volt a tortán, amikor bejelentették: felnőtt dobozokat is összeállítanak, minden hónapban más műfajú könyvvel, ezzel pedig meg is nyertek maguknak. A legelső példányát ennek a “szériának” végtelennek tűnő várakozás után immár a kezemben tarthatom, most pedig Veletek is megosztom.

Tovább

Fájdalmasan gyönyörű | Ali Benjamin – Suzy és a medúzák

Sokszor elegendő ismernem az írót, vagy az írónőt, hogy biztos legyek abban, hogy tetszeni fog az adott regény. Többször megfelelően figyelemmegragadó a könyv fülszövege ahhoz, hogy egy kiváló olvasmányra leljek. Néha az első fejezet, vagy rész az, ami biztosítja, hogy jó úton járok egy újabb kedvenc történet avatásához. Előfordul, hogy a cselekmény megbolondítása, folyama miatt jut hely valaminek a szívem valamely csücskében. Megesik, hogy az alkotás vége lesz, ami annyira észbontóra sikerül, hogy napokig elkísér a mindennapokban, amit olvastam és nem hagy nyugodni. De van, amikor elég pár kezdő mondat ahhoz, hogy tudjam: hazaértem. Ali Benjamin könyve, a Suzy és a medúzák ezt adta nekem.

“A medúza, ha elég sokáig figyeljük, egyre inkább egy dobogó szívre kezd hasonlítani. Nem számít az sem, melyik fajról van szó: a vérvörös Atolla a villogó szirénafényével, vagy az, amelyik egy fodros-virágos kalaphoz hasonlít, és a majdnem teljesen átlátszó holdmedúza, az Aurelia aurita is. A lüktetésük az oka: ahogy hirtelen összehúzódnak, majd elernyednek. Mint valami kísértetszív – egy szív, amin átláthatunk egy másik világba, ahol mindaz rejtőzik, amit valaha is elveszítettünk.”

Az első pillanattól kezdve imádtam Suzy-t. A lányt, aki még csak tizenkettő éves, de intelligenciájában messze túlszárnyalja korabeli társait, aki rengeteg mindent tud a világról, amit mások nem. Csak éppen azt nem, hogy a barátnője, Franny élete miért ért olyan hamar véget, miért fulladt vízbe, amikor kiváló úszó volt. Ráadásul éppen akkor, amikor kapcsolatuk a legmélyebb pontjára sodródott. A gyásztól vezérelve elméleteket gyárt, melyek a lány halálát okozhatták, kutatása közben a megfelelő szakembert is szeretné felkeresni, aki válaszokkal szolgálhat neki, megnyugtatva így bűntudattól dobogó szívét, hiszen

“az nem lehet, hogy a dolgok néha csak úgy megtörténnek.”

Tovább

Az emberiség rövid története | Yuval Noah Harari – Sapiens

Történelem órákon – ahogy már korábban is említettem – mindig az olyan “töltelék” tananyagok voltak a kedvenceim, ahol életmóddal, korszakleírással, emberek hétköznapjaival foglalkoztak (persze kétségtelenül ezek voltak a legrövidebb részek). Na meg ott volt az őskor, ami szintén nagyon érdekelt, de általános iskolában – nyílván – nem éppen részletekbe menően vettük át. Gondoltam, majd a gimnázium keretei között jobban belemélyülünk elődeink történetébe, ám a kicsit bővebbre eresztett tanulnivaló aligha volt több ismeretet átadó  az eddig már elsajátítottakhoz képest. Amikor megláttam Yuval Noah Harari könyvét, mely a beszédes Sapiens nevet viseli, újfent felcsillant a szemem, hátha ezúttal tényleg kellő ismeretet elsajátíthatok a témából (nem mellesleg pedig még be sem kell magolni, így dupla előny a korábbiakhoz képest!). Nyilván nem tölti ki mind a 384 oldalt az őskor nem is olyan egyszerűen feltérképezhető története, de végre kijelenthetem: megkaptam az áhított, mélyreható szakirodalmat a témában, emellett ráadásul tömény, de annál frappánsabb ismeretanyagot egészen napjainkig nem másról, mint magunkról, az emberiségről.

Belegondolva a szerző helyzetébe, nem éppen sétagalopp felölelni azt a megannyi évezrednyi történelmi eseményt, amelyről beszámol, rengeteg kutatómunka állhatott mögötte. Természetesen megannyi könyv született már az emberiségről, mondhatnánk, miért pont ennek kellene a látókörünkbe kerülnie? A válasz egyszerű: az a tematika, amelyet választott, mellyel nem az időrendiséget helyezte a fő prioritásba, hanem egy-egy gondolatkör köré építi a fejezeteket, néhol új szemszögbe helyezi és érdekessé teszi az amúgy meglehetősen száraz tényeket.

“Példának okáért, miért falnak az emberek magas kalóriatartalmú ételeket, amelyek nem tesznek jót a testüknek? Mai tehetős társadalmaink az elhízás pestisétől szenvednek, amely egyre terjed a fejlődő országokban. Valódi rejtély, miért a legédesebb és legzsírosabb falatra vetjük rá magunkat, amit csak találunk, egészen addig, amíg el nem gondolkozunk gyűjtögető elődeink étkezési szokásain. A szavannán és az erdőben, ahol éltek, rendkívül ritka volt a nagy kalóriatartalmú édesség, és általában élelemből sem akadt valami sok. Egy tipikus 30 ezer évvel ezelőtti gyűjtögető egyfajta édes ételhez fért hozzá – az érett gyümölcshöz. Ha egy kőkori asszony fügétől roskadozó fára bukkant, a legértelmesebb, amit tehetett, az volt, hogy ott helyben annyit eszik, amennyit tud, mielőtt a fát lecsupaszítja a helyi páviánhorda. A magas kalóriatartalmú élelmiszer felfalása bele van építve a génjeinkbe. Lehet, hogy ma egy toronyházban lakunk, és tömve a hűtőnk, a DNS-ünk azonban még mindig úgy gondolja, hogy a szavannán élünk.”

Tovább

WordPress & Téma: Anders Norén