Azt már az elején le kell szögeznem, hogy nem vagyok nagy novella rajongó. Szeretek elmélyedni egy-egy történetben, belesüllyedni a leírásokba, merengeni a történéseken. Egy novella esetében sokszor nincs erre lehetőség, csupán egy szeletet kapunk egy ötletből, tömören, röviden, velősen. Többször belefutottam már olyan esetbe, amikor olvastam ebben a műfajban, hogy mire belendült volna a cselekmény és felkeltette az érdeklődésemet, vége szakadt, én pedig ott maradtam kíváncsian. A hiba pedig nem feltétlen a történetben volt, egyszerűen ilyen a novella és ehhez bevallom, nagyon nehezen tudok alkalmazkodni. Veres Attila első regénye, az Odakint sötétebb hangulata, stílusa megalapozta számomra azt a bizalmat, hogy a többi irományát is a kezembe kell, hogy vegyem, ezért nagyon örültem, amikor újabb kötet megjelenését láttam. A borító szerelem volt első látásra, egyedül attól tartottam, hogy novellái nem elégítik ki a weird történetei iránti vágyakozásomat (hát, ennek a megfogalmazása is elég weird lett, hagyjuk is), de nem volt bennem kérdés, hogy elolvassam-e. Amikor a júniusi Book a Sloth Club dobozában megláttam a példányt, nem is bírtam magammal, egyből nekiültem olvasni és már az első novellájával rácáfolt az eddigi benyomásaimra a műfajt illetően.

Nem szeretném a történetek vonatkozásában ellőni a témákat, természetfeletti dolgokat, szerintem úgy szólnak nagyot, ha mindenki maga fedezi fel, egy-egy novella mivel foglalkozik. Ami közös bennük, hogy kivétel nélkül Magyarországon játszódnak, a rideg magyar valóságot használja fel Attila arra, hogy pikáns, furcsa, meglepő, érdekes, nem utolsó sorban pedig hátborzongató helyzeteket elevenítsen meg a lapokon.

Veres Attila nagyszerűsége abban rejlik, hogy képes a magyar emberre jellemző lelki sajátosságokat, búval béleltséget, életmódot visszaadni oly módon, hogy összetéveszthetetlenné válik más nemzettel. Eddig általam olvasott magyar írók közül számomra ő adja vissza a leghűebben, mi is jellemez bennünket, milyen is a magyar habitus, teszi mindezt anélkül, hogy túlságosan lerántana a mélybe az eltúlzott pesszimizmussal, vagy feleslegesen túlírná a tipikus momentumokat. Az a melankólikusság, ami a sorokból árad ráadásul nagyon jó táptalajt szolgáltat a horrornak, remekül lehet erre építkezni, amit az író meg is tesz. Ám mindezt úgy, hogy mentes mindenféle sablonos közhelytől, szokásos horror kliséktől, megszokott jelenektől. Amiatt ütnek igazán nagyot a novellák, hogy egyiknél sem sejthető, mi fog kikerekedni belőle, milyen félelmetes, undorító, vagy egyszerűen más lény válik részévé a cselekménynek.

Na de a lényeg: milyenek a novellák? Szerettem őket olvasni. Hihetetlen, de tényleg. Ezekben a történetekben pont ennyi van, és nem több, sokkal jobban áll nekik ez a műfaj, mintha hosszabbra nyújtva, regényként prezentálta volna őket. Ötletesek, változatosak, szinte ugyanazon a magas színvonalon mozognak. Egyedül az Ezer fog volt az, amelyik nekem túl kevés volt, de mint a könyv végén található szerzői megjegyzésből kiderül (ami egyébként örvendetes, hogy belekerült), a karakterhossz befolyásolta a terjedelmét, ez meg is érződik rajta. Ha már a lejtmenet megvolt, nem hagyhatom ki a kedvencemet sem: bár A Borostyán komplex és a Szorozva nullával is erős dobogós, de az abszolút csúcspont számomra a kötet legutolsó darabja, a Varjakkal teli ég, aztán semmi. Ahogy elkezdtem olvasni, az első pár mondat után egyből beugrott, hogy lehetne ezeket a történeteket olyan szemszögből is írni, amely eddig még nem volt, erre tessék, pont így került megírásra. Ezzel a történettel lett komplex az egész, jó gondolat volt a végére hagyni, abszolút nem maradt hiányérzetem. Az pedig már csak hab volt a tortán, hogy néhány szereplő, dolog utalán szintén megemlítésre került több novellában is, ezzel még szorosabb kötelékkel fogva össze őket.

Nem gondoltam volna, de kedvet hozott további novellák olvasásához, azóta már meg is szereztem a következő novellás kötetemet (igaz, teljesen más stílusban). A horror műfajjal nagyon jól összeegyeztethető ez a rövid, tömör terjedelem, azért biztos, ami biztos alapon nem mertem éjszaka olvasni, mert kellően borzolta a kedélyemet ahhoz, hogy sötétedés után ne folytassam, nem lett volna komfortos úgy kelni a lányomhoz hajnalban, hogy rettegek a lakásban az árnyaktól. :)

Veres Attila: Éjféli iskolák

Kiadó: Agave Könyvek Kiadó
Kiadás éve: 2018
Eredeti cím: ua.
Eredeti megjelenés éve: ua.
Oldalak száma: 320