Hónap: július 2018

Félévi szösszenet | Mid-Year Book Freak Out Tag

Még sosem készült book tag a blogon, nem is szándékozom rendszert csinálni belőle, de 2018 első féléve nagyon intenzív volt minden szempontból, így érdemlegesnek tartottam, hogy sorra vegyem pár olvasmányomat, ha már nem sikerül tartanom azt, hogy minden elolvasott regényről bejegyzést firkantsak.

Összesen 44 könyvet olvastam el eddig (tudom, kicsit ugyan túlnyúlok az időkereten, de úgy gondolom, ez a pár nap már nem oszt, nem szoroz, pláne, hogy még júniusban álltam neki annak a pár könyvnek, amelyek átnyúltak június első napjaira), hihetetlenül őrült szám, hiszen eddig évi szinten nem olvastam ennyit. A várakozással teli január mindenképpen sokat dobott a latba, de a lányom érkezése sem állított meg az olvasásban, sőt! Szinte mindenki számára sci-fi az, hogy az anyaság mellett még olvasni is jut időm, pedig a képlet nagyon egyszerű: csak etetések alkalmával olvasok, mégiscsak hasznosabb tevékenység, mint bámulni a plafont, arról meg nem tehetek, hogy a kisasszony nappal majdnem mindig kétóránként éhes.  ¯\_(ツ)_/¯ Na de lássuk egy kicsit részletesebben a könyveket.

Tovább

Minden és semmi | Afonso Cruz: Virágok

Van, amikor egy könyv egyszerre ad mindent, ugyanakkor semmit sem. Furcsa ezt így leírni, de ez volt az első gondolatom, ami megfogalmazódott bennem Afonso Cruz: Virágok című művének elolvasása után. Szerettem volna szeretni ezt a könyvet, tényleg igyekeztem, mert a sorok között, egyúttal a mögöttes tartalmat felfedezve tanúja voltam az író és maga az alkotás értékeinek, különlegességének, ám ez mégsem volt elég, ezúttal sajnos nem sikerült egy hullámhosszra kerülnünk. Na de először kezdjünk tiszta lappal.

Narrátorunk az a férfi (Kevin), aki elveszik a részletekben, minden apróságra és jelentéktelen dologra emlékszik, csak éppen a lényeget nem látja át. Vele szemben megismerjük az idős Ulme urat, aki egy műtét következtében elveszítette emlékeit, mintha fogták volna magukat és kihullottak volna gondolatai közül. Az egyik oldalon megadatik minden, mégsem tud vele birtokosa mit kezdeni, a másik oldalnak semmije sincs, holott ez minden vágya: emlékezni. Teljesen különböző emberek ők, akik megpróbálnak segíteni egymáson, de hogyan is tehetnék mindezt, ha még magukon sem tudnak? Együtt próbálják meg felderíteni az idős ember múltját, különböző ismerősök lesznek ebben segítségükre, “mindannyian mesélni kezdenek, s a történetüket mint egy-egy szál virágot nyújtják át. Talán sikerül a virágokból összerendezni egy csokrot. Talán sikerül felvenni a harcot az ürességgel. Talán a virágok megmutatják mindazt, amiről nem szabad soha megfeledkeznünk. Talán mindkét férfinak sikerül méltóvá válnia a virágokhoz.”

Tovább

WordPress & Téma: Anders Norén