Voltatok már úgy egy könyvet illetően, hogy úgy gondoltátok: elérkeztetek egy-egy műfaj abszolút csúcsára, megtaláltátok Az igazit és innentől kezdve már kár is másnak nekiállni, mert jobb úgy sem lehet? Nos, Taylor Adams: No exit könyve váltotta ki ezt az érzést belőlem először, ezt a remekművét minden thriller rajongó kezébe adnám, hogy itt van, tessék, garantáltan nem fogod tudni letenni, a végén pedig az agyad is el fogod dobni. Kétszer.

Már az alaptörténet nagyon felkeltette az érdeklődésemet: adott egy művészeti szakra járó egyetemista lány, Darby, aki próbál egy hóviharon átjutni autójával, ám a küzdelemben végül a hó kerekedik ki győztesen, így meg kell szakítania útját és be kell térnie a legközelebbi autós pihenőbe, ha nem szeretne a vihar áldozatává válni. Már néhányan szintén igénybe vették az épületet: négy ismeretlennel kerül össze térerő, élelem és segítség nélkül, mindössze forró italt tudnak készíteni, néha felrecsegő rádió társaságában, ami tájékoztatja őket: csupán reggelre érnek oda a hókotrók. Miközben kint próbál valahogy kapcsolatba lépni a külvilággal térerőt keresve, az egyik ott parkoló furgon mellett elhaladva, bent egy kis kezet vél felfedezni a szeme sarkából, egy ketrecbe zárva. Több dolog is világossá válik számára: egy emberrablás szemtanúja lett, illetve a bűntény elkövetője bent van a négy fal között, a többiek pedig még csak nem is sejtik, kivel kerültek egy térbe.

A könyv elején át lettem ejtve a palánkon, de úgy igazán. Biztosra vettem, hogy Tarantino Aljas nyolcasához hasonlóan végigmegyünk a szereplőkön és arról fog szólni a könyv, hogy szépen lassan, komótosan, morzsákat elhintve megtudjuk, ki az emberrabló. Már ezzel tökéletesen megelégedtem volna, ám nagyon hamar világossá vált, hogy ki az elkövető, semmi rejtély, semmi időhúzás nem volt, így felhagyva eredeti elképzelésemmel, kíváncsian faltam tovább az oldalakat. Hogy is van az a közhelyes mondás? Ami ezután jött, arra senki sem számított? Márpedig tényleg ez történt, sosem gondoltam volna – a megannyi pozitív kritika ellenére sem -, hogy egy ennyi csavarral és meglepetéssel teli, végig feszültséget fenntartó zsenialitást tartok a kezemben.

Néha azért voltak sikerélményeim, amikor megéreztem, hogy egy-egy jelenetnél még lesz valami kunkor, de ez körülbelül 10-15 %-nál megállt, utána már olyan ütemben pörögtek az események és érkeztek a meglepőbbnél meglepőbb fordulatok, hogy időm sem volt végiggondolni, mi jöhet még, abszolút sodródtam az áramlattal, az állam pedig egyre lejjebb és lejjebb került. Taylor Adams olyan komplex thrillert rakott össze, amilyet eddigi olvasmányaim alatt még nem láttam, az első bökkenőtől a legutolsó mondatig játszik az olvasókkal. Nem történt még ilyen velem, de az utolsó oldalt el kellett olvasnom még egyszer, jól értettem-e mindent, amit leírt.

Az egyes fejezetek szerkezete is remekül komponált, az utolsó mondatok általában feszültséget keltenek, melyeket szépen visz tovább a következő résznél. Nézőpont váltások is akadnak, de ezek nem különülnek el, maximum új bekezdésbe kerülnek, nem hívja rá jobban fel a figyelmet, pont ettől olyan finom és fluid az átvezetés, éppen akkor vált, amikor indokolt a másik szemszög.

Azt még fontos megjegyezni, hogy abszolút nem finomkodik, nem az a rózsaszín felhőbe bugyolált, idealizált thriller, ami filmeknél jellemző, ahol karcolások és brutalitások elhagyásával, vagy szolíd elrejtésével kendőzik el az erőszakot, itt teljes totálba kapunk mindent, nem szépít, nem ködösít, ahol reccsennie kell a csontnak, megtörténik, ahol égési sérülés kell, ott bizony akad, és így tovább, ezért ezekre érzékeny lelkűeknek nem biztos, hogy tetszeni fog.

Újabb klisés kifejezésben összefoglalva: ha egy thrillert olvasol el az ősz/tél alatt, akkor az ez legyen. Ha a többi lélekvesztő könyv is ilyen magas színvonalú, sürgősen be kell szereznem minden egyes példányt!

Taylor Adams: No exit

Kiadó: Tericum Könyvkiadó
Kiadás éve: 2018
Eredeti cím: ua.
Eredeti megjelenés éve: 2017
Oldalak száma: 328