Szerző: Mona (Oldal 1 / 33)

A blog elköltözött!

Az új cím: www.maslapossag.hu

A 2018-as évem könyvekben

Azt hiszem nem túlzás azt állítani, hogy a 2018-as év több tekintetben is kuriózumnak számított, először is annak köszönhetően, hogy anya lettem, mellyel egy merőben új fejezet nyílt meg az életemben. Ezzel párhuzamosan (vagy ennek köszönhetően…?) annyi könyvet sikerült elolvasnom itthonlétem alatt, mint soha még egyik évben sem. Egészen pontosan így festenek a számok:

Elolvasott könyvek száma: 68 db, ebből 30 papírkönyv, 38 pedig e-könyv. Évről- évre gyarapodik a kézzel fogható példányaim száma, ez ebből a viszonylag kiegyenlített darabszámból is látható. Most már több hónapja beállítottam a magam rendszerét, amellyel egyensúlyozhatok a kétféle típus között, viszont 2019-ben sokkal nagyobb hangsúlyt szeretnék fektetni az elektronikus példányokra (könyvespolc probléma miatt is), kíváncsi leszek, hogy ez miképpen befolyásolja majd az eredményt.

Elolvasott oldalak száma: 23.842.A legrövidebb regényem 136 oldallal George Orwell Állatfarmja volt, a leghosszabb pedig Kristin Hannah Fülemüléje 542 oldallal.

A műfajok tekintetében egészen vegyesen sikerült olvasni, szinte minden van itt, mint a búcsúban. Nem meglepő módon a kedvenc műfajomból, a disztópiából sikerült a legtöbbet olvasnom, összesen 11 művet. A besorolások meg kell, hogy mondjam, nem voltak egyszerűek, de igyekeztem kihozni belőlük a legpontosabb körképet.

Legkiemelkedőbb olvasmányaim

10. Guillaume Musso: Holnap

Egy férfi és egy nő megismerkedik a világhálón, majd elhatározzák, hogy személyesen is találkoznak. Ugyanazon a napon, ugyanabban az időpontban érkeznek találkájuk helyszínére, egy étterembe, mégsem találkoznak sosem. Ez az alaptörténet már önmagában elég, hogy felhívja magára a figyelmet, de arra nem számítottam, hogy annyi csavarral lesz dolgom, mint amennyihez egy regényen belül még sosem volt szerencsém. Ha volt olyan fondorlat, amit sejtettem, utána biztos következett olyan esemény, amire nem számítottam.

9. Guillermo del Toro – Daniel Kraus: A víz érintése

8. Han Kang: Nemes teremtmények

7. J. D. Barker: A negyedik majom

6. Ava Dellaira: Hazatérés

5. Celeste Ng: Kis tüzek mindenütt

4. Eowyn Ivey: A hóleány

3. Jodi Picoult: Apró csodák

2. Taylor Adams: No exit

1.Fredrik Backman: Mi vagyunk a medvék

Azóta a folytatását, az Egymás ellent is sikerült elolvasnom és nem hittem volna, de sikerült ugyanannyira zseniálisat alkotnia, mint az első résznél, bár az ember lelkét igencsak beledöngölte a földbe, nagyon súlyos dolgoknak lehettem tanúja.

* *

Azt nem tudom, mit fog a 2019-es év tartogatni számomra, de ha olyan erős lesz, mint a tavalyi év, akkor ismét nagyon jó kis évnek nézek elébe könyvek tekintetében! Már csepegtetik a kiadók a várható megjelenéseket, melyek igen ígéretesek és biztos vagyok benne, hogy a gyűjteményem továbbra is gyarapodni fog, azért a meglévő köteteimre a tavalyinál is több időt szeretnék szentelni.

Mesterhármas

Tudom, ilyenkor évváltáskor inkább az összegzéssel kellene foglalkoznom (majd mindenképpen eljön annak is az ideje), de volt három olyan olvasmányom 2018-ban három brilliáns írónőtől, akik egytől-egyig beírták magukat második magyarul megjelent regényükkel a kedvenc íróim közé. Így az a minimum, hogy szentelek nekik egy kis bejegyzést. :)

Tovább

A Krétaember és a párhuzamos olvasás esete

Könyvmolyságom kezdetén szigorúan tartottam magam ahhoz, hogy egyszerre csak egy könyvben merüljek el, ezáltal úgy gondoltam, sokkal nagyobb hatással tud rám lenni, illetve jobban tudok koncentrálni az adott történetre. Majd megszületett a lányom, az elméletem pedig felborult, a megváltozott helyzet megváltozott olvasási szokást kívánt, így kezdtem el egyszerre több könyvet olvasni. A Kindle vonatkozásában abszolút a praktikusságot tartottam szem előtt: a képernyővilágításnak köszönhetően meghagytam éjszakai olvasásra, így legalább minimális világítás mellett a gyermekaltatás is megy, de anya sem unatkozik. Mivel egyre több papírkönyvet szerzek be, valamikor ezeknek is kellett módot találnom, amikor olvashatom őket, így a nappal az övüké lett, bár kézben tartani nem mindig volt egyszerű, hiszen Liza is ott volt mellettem, de mára már profi módon megy, vagy egyszerűen akkor veszem a kezembe, amikor alszik (micsoda könyvmoly problémák tudnak előjönni :D). Ezzel tökéletes harmónia állt be az olvasási rutinomban, szeretem is, hogy felváltva haladhatok a különböző történetekkel.

Hogy is jön mindez most ide? Amikor hosszas tologatás után végre megjelent C. J. Tudor regénye, A Krétaember, életemben először csaptam le a lehetőségre és frissen-ropogósan, kedvezményesen megvettem digitális formában, így rögtön neki is ültem. Majd a hév annyira elkapott, hogy felrúgva a kialakított rendszeremet, addig nem nyúltam más könyvhöz, amíg a végére nem értem. Megérte-e? Inkább azt mondanám, érdekes élmény volt.

Tovább

Sharon Guskin: A felejtés ideje

Tulajdonképpen sosem foglalkoztatott, mi történik velünk a halálunk után, nem mondanám azt sem, hogy hinnék a reinkarnációban, nem is emiatt keltette fel az érdeklődésemet A felejtés ideje, maga az alaptörténete tett kíváncsivá. Egy négyéves kisfiú, aki állandóan haza szeretne menni, az anyukáját hiányolja, miközben az édesanyja ott van vele. Az igazi otthona kell neki, az ottani dolgaival, nem azok, amik jelenleg körülveszik. Ráadásul olyan dolgokat tud, amikkel az anyja sosem ismertette meg: kívülről fújja a gyíkok neveit, mesél a Harry Potterről, fegyverekről, arról, hogy víz alá nyomták a fejét, amíg már nem kapott levegőt.

Ehhez képest a regény úgy indul, hogy egy tengerparton vagyunk, ahol két ember megismerkedik egymással, jól érzik magukat, majd a következő fejezetben egy professzor párbeszédének leszünk tanúja, amit egy orvossal folytat, mégpedig a férfi betegségéről, az afáziáról, mely a kommunikációs képességek fokozatos zavarát és leépülését okozza a pácienseknél. A cselekmény ezek után viszont már szépen kikristályosodik, belecsöppenünk az anya (aki a tengerparti affér egyik résztvevője volt) és a fia, Noah életébe és hétköznapjaiba, melyet a fiú említett furcsaságai nehezítenek meg. Mellette pedig a professzor személye lesz az, aki azokat a gyerekeket kutatja, akik emlékeznek előző életükre. Az anya kétségbeesett próbálkozásában – hogy végére járjon fia betegségének – fordul a pszichiáterhez, a reinkarnációban, mint olyanban nem hisz, inkább egy tényleges diagnózist vár. Ahogy ezek a kezdetben teljesen különálló szálak összefutnak, majd egységet alkotnak, nekem nagyon szimpatikus volt, jó érzékkel írta meg a könyv szerzője, mikor és hogyan találkozzanak egymással a szereplők egy közös cél érdekében.

Tovább

Oldal 1 / 33

WordPress & Téma: Anders Norén