Szerző: Mona (Oldal 2 / 30)

Az emberiség rövid története | Yuval Noah Harari – Sapiens

Történelem órákon – ahogy már korábban is említettem – mindig az olyan “töltelék” tananyagok voltak a kedvenceim, ahol életmóddal, korszakleírással, emberek hétköznapjaival foglalkoztak (persze kétségtelenül ezek voltak a legrövidebb részek). Na meg ott volt az őskor, ami szintén nagyon érdekelt, de általános iskolában – nyílván – nem éppen részletekbe menően vettük át. Gondoltam, majd a gimnázium keretei között jobban belemélyülünk elődeink történetébe, ám a kicsit bővebbre eresztett tanulnivaló aligha volt több ismeretet átadó  az eddig már elsajátítottakhoz képest. Amikor megláttam Yuval Noah Harari könyvét, mely a beszédes Sapiens nevet viseli, újfent felcsillant a szemem, hátha ezúttal tényleg kellő ismeretet elsajátíthatok a témából (nem mellesleg pedig még be sem kell magolni, így dupla előny a korábbiakhoz képest!). Nyilván nem tölti ki mind a 384 oldalt az őskor nem is olyan egyszerűen feltérképezhető története, de végre kijelenthetem: megkaptam az áhított, mélyreható szakirodalmat a témában, emellett ráadásul tömény, de annál frappánsabb ismeretanyagot egészen napjainkig nem másról, mint magunkról, az emberiségről.

Belegondolva a szerző helyzetébe, nem éppen sétagalopp felölelni azt a megannyi évezrednyi történelmi eseményt, amelyről beszámol, rengeteg kutatómunka állhatott mögötte. Természetesen megannyi könyv született már az emberiségről, mondhatnánk, miért pont ennek kellene a látókörünkbe kerülnie? A válasz egyszerű: az a tematika, amelyet választott, mellyel nem az időrendiséget helyezte a fő prioritásba, hanem egy-egy gondolatkör köré építi a fejezeteket, néhol új szemszögbe helyezi és érdekessé teszi az amúgy meglehetősen száraz tényeket.

“Példának okáért, miért falnak az emberek magas kalóriatartalmú ételeket, amelyek nem tesznek jót a testüknek? Mai tehetős társadalmaink az elhízás pestisétől szenvednek, amely egyre terjed a fejlődő országokban. Valódi rejtély, miért a legédesebb és legzsírosabb falatra vetjük rá magunkat, amit csak találunk, egészen addig, amíg el nem gondolkozunk gyűjtögető elődeink étkezési szokásain. A szavannán és az erdőben, ahol éltek, rendkívül ritka volt a nagy kalóriatartalmú édesség, és általában élelemből sem akadt valami sok. Egy tipikus 30 ezer évvel ezelőtti gyűjtögető egyfajta édes ételhez fért hozzá – az érett gyümölcshöz. Ha egy kőkori asszony fügétől roskadozó fára bukkant, a legértelmesebb, amit tehetett, az volt, hogy ott helyben annyit eszik, amennyit tud, mielőtt a fát lecsupaszítja a helyi páviánhorda. A magas kalóriatartalmú élelmiszer felfalása bele van építve a génjeinkbe. Lehet, hogy ma egy toronyházban lakunk, és tömve a hűtőnk, a DNS-ünk azonban még mindig úgy gondolja, hogy a szavannán élünk.”

Tovább

Szerelem egy párkapcsolat nélküli politikai rendszerben | Constantinus A. P. – 2221

Nincs mese, tele vagyunk előítéletekkel, mely bizony a könyvek világában is jellemző, nem is kis mértékben. Többen már elvből elutasítják a magyar szerzők műveit, mondván, egyszerűen nem lehetnek jók. Mert a külföldi sokkal menőbb, a magyar… meg csak magyar. De nem szükséges hazai vizeken maradni, példának okáért egy első kötetes szerzőnél – legyen akármilyen nemzetiségű – is jó néhány emberben ott a félsz, mennyire tud megállni a lábán a történet, ha még sosem írt az illető semmi kiemelkedőt. Ha pedig valaki tőle szokatlan dolgot tesz, mindig lesznek kételkedők, akik nem mernek megismerkedni vele, pont azért, mert eltérő az eddigi munkásságától és ő márpedig nem ebben érdemleges. Megannyi előítélet, egyúttal megannyi elszalasztott lehetőség. Persze ezek eléggé kisarkított példák, de ha belegondolunk, kisebb-nagyobb mértékben mindannyiunkban ott vannak ezek az érzések, és csak rajtunk áll, teszünk ellene, vagy sem. Mint például, hogy az előbb felvázolt jellemzőktől igencsak hátrányból induló első kötetes, eddig ismeretlen magyar író könyvét elolvassuk-e. Az író felkérésének eleget téve én az igenre voksoltam, így vetettem bele magam Constantinus A. P. – 2221 című regényébe.

2221-et írunk, a Matriarchátus elnevezésű társadalmi forma uralkodik Európában különféle szövetségekben, melynek köszönhetően a megcsappant lakosság új erőre kapott és mondhatni virágzik a népességnövekedés. Lényege egyfajta szexuális szabadosság: a férfiak és nők nem élnek párkapcsolatban, a társadalom számára az utódok gondozása a legfontosabb. Nincsenek kötöttségek, nincs kérdőrevonás, nincs féltékenység, nincs felelősség, nincs közös gyermeknevelés, helyette a rendszer tartja el a népet, így nincs is más dolguk az embereknek a munkán kívül, mint a szórakozás és az ismerkedés, cserébe azért természetesen van néhány szabály, amit be kell tartani.

Ebben a berendezkedésben ismerjük meg Ryant, aki hithű ehhez a rendszerhez, igazi mintapolgárként éli életét egészen addig, amíg a kevés megmaradt és lenézett “párosoktól” (akik még mindig a hagyományos párkapcsolatban élnek) meg nem ismer egy nőt, Irinát, aki felkelti érdeklődését. Ki-ki a maga rendszere mellett áll teljes vállszélességgel, de vajon melyikük lesz az, aki enged a másik javára?

Tovább

Haladás, de milyen áron? | Jim Crace – Az ​utolsó aratás

Azóta szemezek a 21. Század Kiadó kult könyveivel, amióta elindították ezt a sorozatukat, melynek keretén belül díjnyertes, bestseller, elgondolkoztató, provokáló, érzelmekkel teli könyveket adnak ki, amelyekről az emberek és a kritikusok beszélnek, legyen az vita, betiltás, istenítés vagy tanítás okán. Szépen lassan alakul is a kollekcióm, melynek legújabb példánya Jim Crace: Az utolsó aratás című regénye lett. Alapvetően nem vagyok a keményfedeles könyvborítók híve, de a kiadó annyira minőségien készítette el ehhez a keményfedelet, valamint a védőborítóját (arról nem is beszélve, hogy a színek mennyire harmóniában vannak), hogy legszívesebben egész nap a kezemben fognám a könyvet még kiolvasása után is.

A könyvről annyit érdemes elöljáróban tudni, hogy egy falu életébe nyerhetünk betekintést, ahol éppen aratás után vannak a munkások és megérdemelt pihenésüket töltik, készülve azt ezt lezáró nagy lakomázásra, de a felszálló füstfelhők rögvest véget vetnek az örömteli várakozásnak és átveszi helyét a nyugtalanság. A gazda birtokán felgyújtott pajta, valamint az új jövevények általi füst nem sok jóval kecsegtet a helyiekre nézve, továbbá egy rejtélyes ember is érkezik, aki térképeket készít a gazda földjéről, így fenyegetettségük egyre nő és néhány nap alatt szétesik minden, a falu életébe betör a félelem, a halál és a büntetés.

“A falu lángokban áll, de nem tűztől.”

Tovább

Igazi kosztümös regény | Böszörményi Gyula – Leányrablás ​Budapesten (Ambrózy báró esetei sorozat 1.)

Régóta terveztem már, hogy belekezdek ebbe a regénybe, egyrészt a megannyi ajánlás és pozitív értékelés miatt, másrészt pedig a régi korok, az úgynevezett kosztümös időszak iránti vonzalmam okán. Na jó, harmadrészt hajtott a kíváncsiság, hogy egy magyar író, nevezetesen itt most Böszörményi Gyula mit hozhat ki magyar földön játszódó, 1800-as évekbeli történetből, mennyire tudja megteremteni ennek az atmoszféráját. Ahogy szokták mondani, ennyi ember nem tévedhet és valóban, színvonalas és érdekes művet kaptam a Leányrablás Budapesten című regény által.

Ha egészen pontos szeretnék lenni, 1896-ban veszi kezdetét a történet, amikor a főváros a milleniumi ünnepségek lázában él és hatalmas tömegek érdeklődnek a különféle kincsek után, melyek kiállításra kerülnek. A 16 éves Hangay Emma is részt vesz rajta, ám egyik nap rejtélyes módon nyoma vész. Apja, illetve testvére már minden reményt feladott, de 4 évvel később kapnak egy táviratot a halottnak hitt Emmától, ez pedig arra sarkallja 17 éves húgát, Milit, hogy Budapestre utazva nővére keresésére induljon.

Ahhoz képest, hogy ifjúsági regényként van feltüntetve, meglepett mennyire minőségi, precíz és korhű történelmi háttér került felépítésre. A nyelvezete is megidézi az akkor jellezgetes szavajárásokat, kifejezéseket, ráadásul több lábjegyzet is igazolja, hogy bizonyos személyek nem csupán hasraütve születtek, hanem valóban akkor élt és munkálkodó, hús-vér emberek voltak. Mindezek által hiteles tud lenni, érzékelteti, hogy mekkora kutatómunka húzódik mögötte, ha mindezeken túlmenően még az illemszabályok is a kornak megfelelően vannak megjelenítve. De emellett nem lehet szó nélkül hagyni az írói stílusát sem, látszik, hogy Böszörményi Gyula mennyire érti a dolgát: gyönyörű, remekül megfogalmazott összetett leírások, gondosan és szépen megírt mondatok kísérik végig a cselekményt.

Tovább

Aktuálisabb, mint valaha II. | George Orwell – Állatfarm

Amilyen bizakodó voltam az előző bejegyzésemben, most annyira szomorú vagyok a mostaninál, ugyanis arcon csapott a valóság, kipukkant a rózsaszín lufi és elszállt minden remény. Ebben az érzelmi mélypontban felhagytam az aktuális olvasmányommal és ismét George Orwellhez nyúltam, ezúttal az Állatfarm című művét olvastam el. Ilyen impulzus olvasást eddig még nem csináltam, de muszáj volt egyfajta terápia gyanánt nekiállnom, még ha nem is lett jobb tőle semmi. Rövid terjedelmének köszönhetően pikk-pakk megvoltam vele és azt kell, hogy mondjam, a benne leírtak megint jól betaláltak az aktuális állapotok vonatkozásában.

A szerző a Tündérmese alcímet adta neki, igazából a sztálini korszak szatírájaként definiálták, de minden diktatórikus rendszerre ráillik. A történet szerint a Major farmon az állatok megelégelik az emberi elnyomást és fellázadnak a disznók vezetésével, majd létrehozzák az Állatfarmot, melyben boldogan, ennivalóval bővelkedve, függetlenül, hétparancsolatukat felállítva élhetnek. A mindennapjaik azonban fokozatosan válnak egyre nehezebbé, hiszen a disznók olyan diktatórikus rendszert kezdenek el szépen lassan kialakítani, melyben az eredeti eszme az idő múlásával átalakul. A parancsolatok érdekes kiegészítéseket kapnak, melyekről a disznók úgy hangozgatják, hogy a többi állat figyelmét elkerülte, általános lesz a fejadagok csökkentése, a múltbeli események megváltoztatása olyan módon, hogy a disznókat tüntesse fel jó színben, valamint az egyenlőség elve is érdekes módosítást kap.

Bár a terjedelem nem túl nagy, tömören, kegyetlenül, ám remekül leír minden történést és folyamatot, ahogy átalakul a farm társadalmi működése. Zseniális volt, ahogy mindent meg tudtak ideológiai magyarázatokkal oldani, hogy eloszlassák a kételyeket az állatok körében, érzékeltette is, hogy nem túl okosak, így könnyen manipulálhatóak, hiszen az ábécét sem tudták elsajátítani, csupán néhány betűig jutottak a megtanulásában. Orwell elérte, hogy sajnáljak egy lovat, aki annyira hisz ennek a rendszernek az elveiben, hogy halálra dolgozza magát, továbbá ott voltak a tyúkok, libák, akiket az orruknál fogva lehetett vezetni.

Az egészben pedig az a “poén” – elvégre mégis csak egy szatíráról lévén szó -, hogy a leírtak tökéletesen átültethetőek az emberek világába, ahogy a vezetők átverik, félrevezetik és manipulálják a választópolgárokat saját céljaik elérése érdekében. Ismerős, ugye?

Számomra sokkal sokkolóbb és felkavaróbb volt ez a kisregény, mint az 1984, talán annak is köszönhető mindez, hogy egy nap alatt ledaráltam. Az utolsó mondata az, amellyel abszolút betalált, regénynek ilyen frappánsan összefoglalt kinyilatkoztatása és összefoglalója szerintem nincs még egy a világon.

George Orwell – Állatfarm

Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadás éve: 1989
Eredeti cím: Animal farm
Eredeti megjelenés éve: 1945
Oldalak száma: 120

WordPress & Téma: Anders Norén