Kategória: Animus Kiadó

J. K. Rowling, John Tiffany, Jack Thorne – Harry ​Potter és az elátkozott gyermek

hp8

Jó ideje már, hogy egy könyvvel kapcsolatban kifejtettem a gondolataimat, így mi mással is térhetnék vissza a ringbe, mint egy olyan könyvvel, amely felkavarta az inkább már szunnyadó állapotban lévő Harry Potter világot, rendkívül vegyes érzelmekkel. Sokáig úgy gondoltam, hogy a könyvek adta varázslatot nem szeretném elrontani egy leírásoktól megfosztott, csak a lényegre és a párbeszédekre korlátozott színdarab szövegkönyvével. Dehát a kíváncsiságommal nem tudtam mit kezdeni, szóval beszereztem és pont úgy időzítettem, hogy karácsonykor kerüljön a kezembe, megadva a kellő feelinget (nem mellesleg a filmeket is a két ünnep közé terveztük be, így kiváló felvezetés lehet hozzájuk).

A nyolcadik történetnek beharangozott sztori tizenkilenc évvel később játszódik, amikor már mindenki családos, a kedélyek úgy-ahogy lenyugodtak, a gyermekek pedig annak rendje és módja szerint felpattannak a Roxfort Expresszre. Bár Harry-ék legkisebb fia, Albus attól tart, hogy a Mardekárba fog kerülni – szégyent hozva ezzel a Potter névre -, de Harry igyekszik megnyugtatni, akkor sem lesz semmi gond. Végül a fiú félelme beigazolódik és abba a házba kerül. Innentől fogva pedig iskolatársai folyamatosan zúdítják rá, mennyire nem olyan, mint az apja, feszültséget generálva ezzel nem csak benne, hanem Harry és a fiú között is. Egyetlen barátja épp Draco fia, Scorpius lesz, akivel sikerül baljós események középpontjába csöppenniük.

covers_414158A mindössze 300 oldalas szövegkönyvnek nagyon hamar a végére lehet érni, így nincs idő elmerülni a varázslatban, épphogy elkezdődik, már véget is ér annak ellenére, hogy a cselekmény jó pár évet ölel fel. Értelemszerűen nagy elmélyülés sincs a karakterekben, a legalapvetőbb jellemzőket kapják, melyből minden további továbbgondolható.

Az alaptörténetet illetően szerintem nem kellett nagy agytrösznek lenni, hogy a konfliktus középpontjába Harry egyik gyermekét tegyék a három közül, aki számára a Potter névhez méltó viselkedés és megfelelési kényszer nagy terhet jelent és ennek köszönhetően szembeszáll apjával. Mint ahogy nem meglepő az sem, hogy ezek után csak azért is igyekszik mást csinálni, hogy bizonyítsa, ő egy egyedülálló, független emberi lény és nem valakinek a másolata, akinek ugyanúgy kell viselkednie, mint elődjének.

Tovább

Főszerepben az idősek

Nem is gondolná az ember, hogy idősek köré szőtt történetek mennyire jók is lehetnek és mennyi potenciált hordoznak magukban. Önmagában az, hogy valaki megöregszik és tapasztalatokra tesz szert – mely által bölcsebbé válik -, ugye nem éppen elégséges, ezért fogják őket és kizökkentve a hétköznapi, megtanult, sokszor berögzült életükből egy új, szoktalan helyzetbe és/vagy környezetbe helyezik őket. Mindehhez járul még némi humorral megfűszerezés és bamm, a végeredmény zseniális lesz! Ennek első ékes bizonyítéka nálam Jonas Jonasson: A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt című regénye volt, melyben pontosan ezek az elemek segédkeztek abban, hogy a szívemhez közel kerüljön főszereplője, továbbá maga az egész alkotás és arra ösztönözzön, hogy újabb hasonló kaliberű főhőst szerepeltető könyveket vegyek a kezembe.

Nemrég két olyan regényt is sikerült elolvasnom, melyek ugyancsak idős emberek és az ő életük köré szövődik és azt kell, hogy mondjam sikerült a krémbe belenyúlnom, hiszen mindegyik páratlan a maga nemében.

Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak

Ove 59 éves és mindenről megvan a határozott véleménye. Példának okáért a Saab számára az autók autója és bizalmatlan minden olyan emberrel szemben, akik Volvót vagy más külföldi márkájú járművet vezetnek. Napjainak megvannak a fix pontjai, melyektől sosem tér el: legyen az a lakótelep tisztántartása, vagy a tiltó tábla ellenére ott parkoló autók rendszámának felírása, ezeket ráadásul kötelességének érzi, hogy elvégezze, ha már embertársai nem teszik meg. Lételeme a munka és nem érti mások hogy nem érthetnek olyan egyszerű dolgokhoz, mint egy radiátor légtelenítése, tolatás vagy egyéb ház körüli munka. Ám most, hogy állás nélkül maradt és a szomszédai is folyamatosan keresik apró-cseprő ügyekkel, mellyel keresztbe tesznek fontos célkitűzésének, úgy érzi, minden összeesküdött ellene. De az, hogy miképp jutott el idáig és hogy próbál túlélni morgolódások közepette és elvégezni feladatát, azt az olvasónak magának kell felfedeznie.

Rachel Joyce: Harold Fry valószínűtlen utazása (Harold Fry sorozat 1.)

Harold Fry nyugdíjba vonulása után éli szürke, hétköznapi életét feleségével, míg egyik napon kap egy levelet régi munkatársnőjétől, Queenie Hennessy-től, akit 20 éve látott utoljára és most halálos betegsége utolsó fázisáról tudósít, továbbá búcsút vesz a férfitől. Harold megírja válaszát, majd elindul vele a sarkon lévő postaládához, de aztán úgy dönt, tesz inkább egy hosszabb sétát és máshol dobja be. A távirat végül csak nem akaródzik kikerülni a kezéből és hirtelen felindulásból nekivág gyalogszerrel eljuttatni sorait a címzetthez. Igen ám, de nem holmi szomszédságig történő sétálás veszi kezdetét, hanem egy 900 kilométer hosszú kalandtúra, mivel meggyőződése szerint amíg útja tart, addig Queenie is életben fog maradni. Vitorláscipőjében és vékony kabátjában indul neki a távolság legyűrésének, melynek során különleges emberekkel találkozik össze és emlékeinek felidézése által életéről is számot vesz. Na de az, hogy sikerrel jár-e a küldetése, csak az fedezheti fel, aki végigolvassa a regényt.

 

Screen Shot 2015-12-29 at 16.43.30 copy

Tovább

Fredrik Backman – A nagymamám azt üzeni, bocs

anagymamamaztuzenibocsA svéd irodalommal való első találkozásom nagyon pozitív benyomást keltett, de persze nyilván nem lehet egy könyv alapján eldönteni, hogy akkor innentől ez lesz az egyik kedvenc nemzetem, ha olvasnivalóról van szó, ezért igyekszem azóta is svéd könyvekkel gyarapítani a könyvtáramat, hátha valamelyikben találok valami kivetnivalót, amellyel elveszik a varázs – eddig sikertelenül. :) Most épp Fredrick Backman került a kezeim közé, aki első könyvével – Az ember, akit Ovénak hívnak – teljes mértékben levett a lábamról, na de az egy másik történet, melyről később lesz szó. Az első élményből felocsúdva nem volt kérdés, hogy amint adódik lehetőségem, másik magyarul megjelent művét is elolvasom. Így került sorra A nagymamám azt üzeni, bocs, melyről azt hittem követi előző könyve sémáját és az idősekre koncentrál, hát részben tévedtem, hiszen ennél sokkal árnyaltabb történetet kaptam tőle, szerencsére.

Elsa még csak hétéves múlt, de korát meghazudtoló intelligenciával rendelkezik az internetnek köszönhetően, hiszen minden új dolognak, amit hall vagy lát utánanéz a Google-n. Ezért ő más, mint a többi korabeli gyermek, melyért meg is kapja a magáét minden alkalommal az iskolában csúfolások, megkergetések és egyéb barbárságok által. De ott van neki az egyetlen barátja, nagymama, aki a rossz élmények elfeledtetése végett minden hülyeségbe belemegy, amit csak el lehet képzelni, sokan őrültnek is hiszik emiatt, de Elsa pont így szereti. Ketten együtt felépítenek egy titkos mesebirodalmat, a Miamas nevezetű Félálomországot, melybe nagymama szekrényébe bújva jutnak el és fedezik fel a benne található különleges királyságokat, nagymama navigálásával. Egyik este viszont a nagymama Félálomországban marad és nem kel fel többé, így Elsára nagy feladat vár: egy kincsvadászat keretén belül kell a nagymama által írt leveleket kézbesítenie a célszemélyek számára, melynek véghetviteléhez lovagias bátorságára is szüksége lesz.

Tovább

Így emlékezz! | Lois Lowry – Hírvivő, A fiú (Az emlékek őre sorozat 3., 4.)

Lois Lowry Az emlékek őre sorozatának első két részében egy-egy olyan disztópikus világot ismerhettünk meg, melyeket olvasni ugyan érdekes volt – pláne, hogy gyerekek szemszögéből ismerhettük meg azokat, és még így is bőven kijutott a felnőttek világából is -, de megtapasztalni gondolom már senki sem szerette volna. Egy egyszerű köntösbe bújtatott, de annál komolyabb tartalommal volt dolgunk, és nem meglepő módon ez a séma a folytatásban is végigkíséri útunkat, de végre eljött a várva-várt pillanat: a harmadik kötetre az írónő megkönyörül az olvasókon és elkezdi összefűzni az előző könyvekben megkezdett szálakat, melyeket aztán az utolsó, negyedik kötetben végleg elvarr és helyre teszi azokat az annyira hiányzó kirakódarabokat, nagy örömünkre!

hirvivoA sorozattal foglalkozó korábbi blogbejegyzésemben kitértem a Valahol, messze kedvenc karakterére, Mattre, a kis szeleburdi, vadóc srácra, aki végigbohóckodta jeleneteit, de mindezt pozitív és szerethető módon, mellyel még a főszereplőt is sikerült jellemileg leköröznie – legalábbis esetemben mindenképpen. Így hát régi ismerősként üdvözöltem őt a harmadik, Hírvivő címet viselő regényben, amelyben rá koncentrálódik az események jelentős része. Ezúttal Falunak hívják azt a közösséget, melynek életét megismerjük, ez a fiú korábbi élőhelyéhez hasonlatosan, egyszerűbb berendezkedésű, teljes mértékben nevéhez méltó hely.

Matty ide keveredik és egy Látó nevet viselő, vak ember gondozásba veszi őt és élete során tanítja, terelgeti őt, akár egy apa, míg végül egy okos, intelligens és udvarias ifjú cseperedik belőle, aki a Falu mellett terebélyesedő Erdőn keresztül viszi az információkat a közösségek között. Bár maga mögött hagyja falusi beszédmódját, a kalandvágyát nem veszíti el, így nagyon élvezi feladatát és reméli, egy napon majd megkaphatja a Hírvivő nevet, mellyel amolyan titulust és tekintélyt vív ki magának.

Tovább

Így ne emlékezz! | Louis Lowry – Az emlékek őre, Valahol, messze (Az emlékek őre sorozat 1., 2.)

emlekekoreVannak bizonyos irományok, melyeket a maguk idején ugyan megjelentettek eredeti nyelven, de hozzánk csak jóval később jutottak el, mint ahogy illendő lett volna. A napjainkban általában jellemző, maximum hónapos várakozások helyett itt most kemény évekről van szó, pedig ha belegondolunk, ma már ezt a kevéske időintervallumot is milyen nehéz kivárni.

Ennek remek példája Lois Lowry Az emlékek őre sorozat első kötete, mely 1993-ban jelent meg eredeti nyelvén és mindösszesen 8 évet kellett várni arra, hogy kicsiny országunkban is lehessen magyarul olvasni. A folytatásoknál sem volt fényesebb a helyzet: a második rész, a Valahol, messze 4 év, míg a harmadiknál, mely a Hírvivő címet viseli 3 év volt a várakozási idő, ám az utolsó, negyedik regénynél – A fiú – már csak 1 év. Felgyorsult világ, hah?

Nagy meglepetés volt számomra, hogy eme művet sokan fiatalkoruk egyik kedvenc könyveként tartják számon – ráadásul a borítón is ott díszeleg „Az Amerikai Gyermekkönyvtárosok Szövetségének díjnyertese” plecsni -, mert számomra úgy ahogy van, kimaradt ez az élmény. De őszintén szólva a borító sem az a tipikus, mely elárulja a megcélzott korcsoportját (kivéve persze, ha elolvassuk az apró kis utalást rá). Furcsa dolog utólag értesülni róla, hogy te most tulajdonképpen egy ifjúsági könyvet tartottál a kezedben, mert abszolút nem így álltam hozzá és így belegondolva egyáltalán nem is tartom annak.

Tovább

WordPress & Téma: Anders Norén