Kategória: Európa Könyvkiadó

A gyilkos állatok nem mindig négy lábon várhatóak | Mia Cuoto – Az oroszlán vallomása

Mindig simogatja a lelkemet, ha egy szépen megírt, stilisztikai szempontból minőségi könyvet veszek a kezembe. Mia Couto-tól Az oroszlán vallomása határozottan ilyen regényt nyújtott számomra, a megfogalmazott sorokat igazi élmény volt olvasni.

Nem egyszerűen arról szól a könyv, hogy vadászt fogadnak fel egy mozambiki település oroszlánjainak megölésére, ennél jóval tovább megy el a szerző, hiszen ténylegesen olyan társadalmi feszültségek, hagyományok húzódnak oroszlántámadások címszóval, melyeknek nem lehet csak úgy, golyó által véget vetni.

„Közelről éltem meg ezt a helyzetet. Nemegyszer megfordultam azon a vidéken, ahol ezek a tragikus események történtek, és az ott tapasztaltak nyomán írtam meg ezt a történetet, amelyet valóságos események és személyek ihlettek.”

Két nézőpontból merülhetünk el a történetbe: egyrészt Mariamar, a helyi település lakosa, akit a többiek őrültnek vélnek, másrészt pedig a felfogadott, nagyvárosból érkező vadász elbeszélése nyomán lehetünk tanúi az eseményeknek. Minden rész egy-egy afrikai közmondással kezdődik és kivétel nélkül az összes remekül el lett találva! Már ezekért megérte a kezembe venni a könyvet, na meg az említett, gyönyörűen megírt mondatok miatt, mely nem tudom, hogy a fordító, vagy az eredeti szöveg érdeme-e (esetleg mindkettejüké), mindenesetre határozottan nem mindennapi. Ahogy az sem, hogy ennek ellenpólusaként, maga a regény viszont elég súlyos, borzalmas dolgokat mesél el nekünk ezen szépirodalmi nyelvezet mentén.

“A csend olyan, akár egy kifordított főtt tojás, másoké a héja, de mi törünk össze benne.”

Kicsit furcsán hangzik a témájából kiindulva, de szívesen olvastam volna tovább, számomra nagyon hamar lerendezettnek tűnt. Bár megvolt a maga kereksége és lezárása, kicsit mélyebbre áshatott volna az író ennek a világ végén lévő településnek, Kulumaninak és lakosainak történetébe, ahol megállt az idő és a hagyományok, ősi törvények uralják a mindennapokat. Ahol az asszonyok alárendelt szerepe a természetes, legalábbis a férfiak szemszögéből, akik ezt szemérmetlen módon ki is használják. Inkább azt éreztem, hogy ennek a sztorinak az elmesélésével csupán a felszínt kapargatja, néha egyet-egyet jobban belevájva a rétegek alá, de nem ment igazán a dolgok mélyére.

Mia Cuoto - Az oroszlán vallomása

Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadás éve: 2016
Eredeti cím: A Confissão da Leoa
Eredeti megjelenés éve: 2012
Oldalak száma: 304

“A háború az, amikor nincs ott az apám” | Szvetlana Alekszijevics – Utolsó tanúk

A háborút elképzelni csak azok tudják, akik ténylegesen éltek “benne”, a többieknek mindössze körvonalazódhat a fejében, milyen borzalmakat kellett elszenvedniük az akkori embereknek, különösképpen a gyermekeknek, akik akkor talán ép ésszel fel sem tudták fogni, mit is jelent mindaz, ami történik körülöttük. Nem mindenki mondhatta magát olyan szerencsésnek, hogy már csak történelem könyvből értesült az eseményekről, erről tanúskodik Szvetlana Alekszijevics – Utolsó tanúk könyve, melyet az írónő 1985-ben (!) adott ki, mi, magyar olvasók pedig csak 2017-ben vehettük kezünkbe a magyar fordítását (2015-ben kapott az írónő Nobel-díjat, innentől került a magyar piac figyelmébe is), mely azért elég szomorú.

A könyv 100 történeten keresztül mutatja be, hogy a különböző gyermeki korosztályok milyen emlékeket őriznek immár felnőttként a II. világháborúról. Gondolom senkinek sem meglepetés, hogy nem vidám történetek ezek, vannak köztük különösen megrázóak is. Meglepődtem, hogy van akinél 4 éves korából származó emléket olvashatunk, de belegondolva, amilyen mély nyomot hagyhatott ez az akkori gyermekek lelkében, teljes mértékben elképzelhető, hogy ennyire megmaradtak bennük a háború viselt dolgai.

Tovább

Sarah Hepola – Filmszakadás

746607F.gifMár megtanultam, hogy ha egyik-másik könyv vonatkozásában arra hivatkoznak, hogy olyan mint pl. az egyik kedvenc olvasmányom, azzal nagyon csínján kell bánni. Amikor Laurie Halse Anderson Jégviráglányok regénye kapcsán – mely kétségkívül benne van a top könyveim listájában – rátaláltam Emma Forrest  Visszhangzó szavak című művére, ott is azzal kecsegtettek, hogy hasonlít hozzá, így hát nagy érdeklődéssel vetettem bele magam. Kijelenthetem, hogy ekkorát nem igazán koppantam még olvasás közben, teljes mértékben méltatlannak találtam ezt a felvetést, mely szerint össze lehetne hasonlítani őket, ég és föld a kettő minőségben, fel sem veheti vele a versenyt. Hogy is jön ez most ide? Önmagamnak ellentmondva (vagy fogalmazzunk inkább úgy, hogy feszítve kicsit a húrt) most mégis a hasonlóságot hoznám fel kettő regény között, ráadásul épp a Visszhangzó szavakat nem mással, mint Sarah Hepola – Filmszakadás memoárjával. A különbség csupán annyi, hogy utóbbi brilliánsan írja le történetét, amely Emma Forrestnek sanos egyáltalán nem sikerült. Pedig ő aztán szárnyalhatott a képzelet szárnyán, míg Sarah nem nyúlhatott máshoz a műfajból kifolyólag, mint a valósághoz. Ennyit Emma művéről, több szót nem is érdemel, higyjétek el.

A Filmszakadás röviden az alkoholizmusról szól, mely azért lássuk be, elég kemény dolog. Nálunk ha előkerül ez a szó, legtöbbször lecsúszott középkorú férfiak jutnak eszünkbe elhanyagolt külsővel, akik szeretnek az utcán hangot is adni illuminált állapotuknak hol csoportba verődve (mert az ökör iszik magában, ugye) lépcsőházak kisboltjai előtt, hol pedig magányos farkadként, bárhol az utcán. Persze a valóságban ennél sokkal-sokkal árnyaltabb a kép. Fiatalok, idősek, férfiak és nők is válhatnak az italok rabjává attól függően, az egyes cikkírók mit tartanak épp alkoholizmusnak: tipikusan rendszeresen fogyasztott, sok alkohol okozta, ún. “klasszik” alkoholsita vs. minden nap, de kevesebbet ivó “zugalkoholista”, aki 1-2 sörivástól is annak számít már.

Jelen könyvben a szerző alkoholista életébe nyerhetünk betekintést a kezdetektől fogva: hogyan ismerkedett meg az alkohollal, majd hogyan vált élete szerves részévé, gyakorivá téve a filmszakadásokat.

Tovább

Joe Hill – A szív alakú doboz

aszivalakudoboz2Horrorkedvelőként számos filmet láttam már – némelyiket végigrettegve, párat faarccal végigülve -, eleinte olyannak tűnt ez a műfaj, akár egy feneketlen óceán, ahol mindenféle elgondolásban és megközelítésben próbálják kimeríteni az ijesztegetés és a hátborzongatás művészetét, de sajnos mostanában az az érzésem támad, ez a végtelennek hitt mélység a végét járja, hiszen igazán egyedi darabot már csak igazán ritka esetben lehet a képernyőn látni. Ezért félve bár, de nyitni kezdtem a hasonló témájú könyvek iránt, de ahogy sejtettem, nem igazán váltották be a hozzá fűzött reményeimet, így parkolópályára is tettem őket. Persze a visszatalálás nem váratott sokáig magára, a pozitív visszhangoknak hála Joe Hill – A szív alakú doboz című könyvét szemeltem ki, mely a Szarvakkal ellentétben – amelyet szintén szeretnek a horror bélyeggel ellátni – már tényleg a műfajhoz kapcsolódik.

Ha a horror műfaj nem lenne elég hátborzongató, maga a főszereplő is rátesz pluszban még egy lapáttal; egy általános, hétköznapi karakter helyett egy idősödő death-metal rocksztárt kapunk Judas Coyne személyében, aki bizarr dolgokat gyűjt, amolyan ízig-vérig rocksztárhoz méltóan. Megtalálható nála példának okáért egy akasztófa kötele, egy boszorkánytól származó iromány, egy kazetta, rajta egy sokkoló videóval, valamint új szerzeményként már egy régi öltöny is, melyet egy internetes árverésen kaparintott meg magának egy állítólagos kísértettel együtt, mindezt egy szív alakú dobozba csomagolva. Az állítólagos különös tárgyakkal ellentétben ezúttal azonban tényleg azt kapja, amit rendelt és egy öregember kezdi el kísérteni a már egy-két dolgot megélt zenészünket, felforgatva mindennapjait és kirángatva ezzel egyre depressziósabbá váló életéből – csakhogy ezáltal minden még rosszabbá válik, hiszen a csontos kezű kísértetünk a legkülönfélébb helyeken, egy borotvát lóbálva tűnik fel és nem úgy fest, mintha békével jönne.

Tovább

Joe Hill – Szarvak

hornsNagyítóval kell keresni a könyvek rengetegében azokat az alkotásokat, melyekben nem kap helyet egy, vagy akár több gonosz karakter, hiszen ezek garantálják, hogy ne unjuk el magunkat a sok jó dolog olvasásán és egy kis fordulatosságot csempésszenek a művekbe. Ahány könyv, szinte annyiféle megformálása ismert, ugyanakkor nem feltétlenül szükséges, hogy külön alakot öltsön, elég, ha a szereplő saját lelkét hinti meg a gonoszság szele különböző hatásoknak köszönhetően és így megy végbe olyan változás, melynek hatására átáll a sötét oldalra. Joe Hill – aki nem mellesleg Stephen King fia, álnevet viselve – Szarvak című, horrornak titulált művében is ez a helyzet, hiszen egy jólelkű (talán túlságosan is) fiatalemberből egy csapásra ördög válik, csak éppen ebben az esetben még őt magát is váratlanul érinti a dolog.

Tovább

WordPress & Téma: Anders Norén