Kategória: Libri Könyvkiadó (Oldal 2 / 2)

Erin Morgenstern – Éjszakai cirkusz

ejszakaicirkuszNem vagyok egy cirkuszba járó típus, gyerekként iszonyatosan féltem a bohócoktól, bár úgy érzem ezen már sikeresen túltettem magam idős fejjel, valahogy mégis mindig kimaradt számomra ez az attrakció, pedig mostanában talán még kedvem is lenne megnézni, amiben körülbelül harmadennyi évesen volt csak részem.

Könyvek esetében eddig Darren Shan Rémségek cirkuszához volt szerencsém, aminek történetét aztán több részen keresztül folytattam is, de az akkori laptopon olvasás és megannyi szemkifolyás után egyszer csak elapadt a lelkesedés (de majd egy szép napon, amikor minden felhalmozott ebookomat kiolvastam és nem marad más muhaha de naív vagyok, akkor előveszem őket újra). Ezúttal Erin Morgenstern Éjszakai cirkusz című műve volt az, amivel újra visszalátogattam a cirkusz világába, ráadásul egy olyanba, amely tényleg minden képzeletet felülmúl!

Tovább

Karen Thompson Walker – Csodák kora

csodakkoraRengeteg elképzelés született már a világvége kezdetével és lezajlásával kapcsolatban, tömérdek posztapokaliptikus feltevés kering szerte a világban megannyi dátumot megjóslóan, elég ha csak a tavaly év végi maja naptárhoz kötődőre gondolunk, vagy akár a 2000-es évfordulóra. Persze a szakértőbbek nem egyetlen évhez, vagy naphoz kötik ezt a folyamatot, hanem bizony egy fokozatos eseménysorozathoz, amelynek végkifejlete a Föld számára egyáltalán nem túl kecsegtető végítéletet jelenti. A Karen Thompson Walker tollából megszületett Csodák kora is efajta mű, ahogy az alcíme is mutatja: Káprázatos látomás egy eltűnőben lévő világról.

Tovább

Oldal 2 / 2

WordPress & Téma: Anders Norén