Oldal 2 / 26

Témához illően | Szécsi Noémi – A kismama naplója

Könyvmolyként mindig is úgy gondoltam, ha eljön az ideje a gyermekvárásnak, kötetről-kötetre fogom bújni a különböző, témát boncolgató szakirodalmat, illetve regényeket. Amikor végül beköszöntött ez az időszak, valahogy nem éreztem szükségét, hogy ilyen irományoknak álljak neki, szerencsére, amely információk fontosak voltak számomra, azt ismerősöktől, illetékes személyektől be tudtam zsebelni.

Egy valamit megtanultam: minden terhesség más, máshogy is éli meg mindenki, nem lehet minden sémát mindenkire ráhúzni, sőt! Úgy gondolom roppant szerencsésnek mondhatom magam, hogy a negatívabb vetülete messzire elkerült és nagyon kellemes 9 hónapot tudhatok immár magam mögött (már tényleg bármelyik pillanatban elérkezhet az idő!). Végül Szécsi Noémi könyve volt az, amely kivételt képezett és végül csak helyet kapott a polcomon és ha már beszereztem, nem is tudtam megállni, hogy addig, amíg még tart a dolog, el ne olvassam A kismama naplóját.

A várandóságtól megdicsőült terhes nő terebélyesedő pocakját nézegeti állandóan, és hogy a babának jó legyen, pontosan kimért saláta-, szénhidrát- és fehérjemennyiségeket vesz magához. Legalábbis így van megírva a Nagykönyvben. Csakhogy hisztis, hiú és falánk nők is esnek teherbe, és lesznek belőlük hisztis, hiú és falánk kismamák. Erről olvashatunk Szécsi Noémi második kötetében, amely ezúttal nem regény, hanem egy terhesség naplószerűen elbeszélt története.

Tovább

Mimatka…? | Karin Tidbeck – Amatka

Ez volt az a regény, amely különös neve nyomán ragadta meg a figyelmemet. Mint kiderült, semmi mágikus humbug, mozaikszó vagy fondorlatos kifejezés nem áll emögött, mindössze egy disztópikus kolónia elnevezését rejti magában, ennek ellenére a Férjnek mindig sikerült valami poénnal elütni Karin Tidbeck – Amatka regényének címét, ahányszor csak szóba került. Nem csupán  annyi bizonyos, hogy a névválasztás különleges, maga a mű is elég érdekes könyvre sikeredett, már amikor az ember rájön, mit is olvas tulajdonképpen.

Annyi bizonyos, hogy az emberek kolóniákba tömörülve élik mindennapjaikat, mint ahogy főszereplőnk, Vanja is. Tájékoztatási asszisztensként azt a feladatot kapja, hogy hazájából, Essre városából elutazzon Amatkába és feltérképezze az ottaniak higiéniai körképét a kormány számára. Minden kolóniának sajátságos helyzete és élete van, Amatkának például zord és fagyos időjárás jutott, valamint a gombatermesztésre koncentrálnak. A hideg jelentősen átalakítja higiéniai szokásaikat, ám nem csupán ebben rejlik az ottaniak furcsa viselkedése, ez elég hamar ki is derül, de hogy pontosan mitől is van mindez, azt Vanja deríti ki az olvasók számára. Elnyomás, titkolózás, különleges múltbéli események, egy szóval minden van itt, aminek érdemes utánajárni. Na de a legfurcsább, az a folyamatos jelölés, amely mindenki számára kötelezően előírt! ‘Hogy micsoda…?’ Kérdezhetnétek. De nyugodjatok meg, a regény folyamán én is állandóan ezt kérdezgettem magamtól.

Tovább

Szentséges szögesdrót! | Chris Howard – Gyökértelen

Az évek során, a különféle műfajú regények olvasásának hatására folyamatosan formálódik bennem, mely műfajok azok, melyeknek képviselőit előnyben részesítem, illetve melyek azok, amelyek egyre inkább háttérbe szorulnak. Azt hiszem kijelenthető: eleinte sokkal jobban el tudtam merülni a valóságtól elrugaszkodott történetekben, mint mostanság, főként, ha azon belül még a young adult vonalat képviselik. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem is veszem már a kezeim közé őket, de valahogy mindig be kell látnom: ebből kezdek kinőni. Egy ilyen próbálkozás egyik ékes példánya volt Chris Howard: Gyökértelen regénye is, mely egy posztapokalitikus young adult műként (de szép megnevezés!) igyekezett belopnia magát a szívembe.

A történetről: Nincsenek állatok, csak a sáskák, melyek már az embereket is szívesen elrágcsálják, nincsenek fák, növények közül csupán gépmódosított kukoriát termesztenek, melyből a csekély lakosság él. Az egész környezet egy kihalt, kopár, poros, sivatagos közeggé vált, ahol főszereplőnk, a 17 éves Banyan fémhulladékból fákat készít, így lopva vissza egy kis darabot az egykori környezetből. Őmaga még sosem látott igazi fát, a mesterséget apjától sajátította el, aki sajnos nyomtalanul eltűnik mellőle. Új kliensénél azonban kezdetét veszi viszonylag nyugodtnak mondható életének felborulása, amikor megismerkedik egy rejtélyes nővel, aki különös tetoválást visel a testén – egy térképet, ami az utolsó élő fákhoz vezet. Innentől pedig nincs megállás, izgalmasabbnál izgalmasabb, ám még inkább veszélyesebb kalandokba keveredik.

Tovább

Minden csoda három napig tart? | Emma Donoghue – A csoda

Emma Donoghue annak idején A szoba címet viselő regényével mondhatni eléggé levett a lábamról, ám további művei valahogy elkerülték az érdeklődésemet, így kissé háttérbe is szorult számomra a munkássága. Egészen mostanáig, ugyanis A csoda egyértelműen felkeltette a figyelmemet különös, misztikumot sugárzó, illetve a múlt századba visszakanyarodó alaptörténetével (na meg nem utolsó sorban azzal a különleges és csodaszép borítójával).

A 19. század Írországába kalauzol bennünket az írónő, de annak is egy eldugottabb lápvidékére, melyet még nem érintett meg a modernizálás szele és ahol meglehetősen egyszerű életet folytatnak az itt lakó emberek. Életük és mindennapjaik alakulásában a katolikus vallásnak, ugyanakkor ezzel párhuzamosan a helyi hiedelemvilágnak kiemelkedő szerepe van. Nemsokkal a hírhedt burgonyavész után vagyunk, melynek következményeként körülbelül egymillió ember lelte halálát az országban, így a túlélők alaphangulatára a kilátástalanság és a visszafogottság nagy mértékben rányomta bélyegét. ezért is számít nagy látványosságnak és terjed a híre, hogy létezik egy 11 éves kislány, aki négy hónapja nem vesz magához táplálékot és mégis éli tovább vígan az életét, mint bármely normális, korabeli társa. Szülei mellett egy orvos is állítja, hogy a lány, Anna nem csaló, hanem egyfajta csodaként ragyog közöttük. Ezt bizonyítandó egy ápolónőt és egy apácát bíznak meg azzal, hogy két héten keresztül a nap 24 órájában figyelve rá alátámasszák, hogy valóban élelem nélkül képes élni a gyermek, vagy épp az ellenkezőjét: hogy az egész csak egy hatalmas szélhámosság.

Tovább

Nem minden az, aminek látszik | Gail Honeyman – Eleanor Oliphant köszöni, jól van

Még a tavalyi évben kezdtem neki ennek a könyvnek, de az új év első kötetének címét is megkapta egyúttal, ráadásul ez az első olyan ajándékkönyvem, melyet a Moly karácsonyi ajándékozása alkalmával kaptam, így több szempontból is különleges könyv lett számomra Gail Honeyman regénye, az Eleanor Oliphant köszöni, jól van. Tipikusan az a könyv, melynél ha csupán a fülszöveget olvastam volna el, nem vettem volna a kezembe, annyira könnyed chick lit beütése volt, tipikus csajos témával és ez egyáltalán nem az én műfajom. Szerencsére félszemmel olvastam róla ajánlásokat, melyeknek köszönhetően figyelmen kívül tudtam hagyni az eredetileg kedvhozóként szolgáló sorokat és így nagy elvárással és egy jó adag reménnyel vetettem bele magam az olvasásába.

Eleanor Oliphant élete a lehető legegyszerűbb: otthon van vagy dolgozik, a legminimálisabb társadalmi interakciókkal élve. Igazi magának való nő, akinek minden napra megvan a maga kis menetrendje, mikor mit csinál, de ennek embertársai mintegy szükséges rossz szerepként bukkannak fel. Se társ, se barátok, senki, így teljes magányban éli mindennapjait. Egyedül anyjával tartja a kapcsolatot minden szerdán telefonbeszélgetés által, és úgy tűnik ez számára teljesen meg is felel, hiszen köszöni, jól van. Egyik nap viszont meglát egy zenészt, akiért első látásra odáig lesz és innentől kezdve mindent megtesz, hogy felkészüljön nagy találkozásukra, melynek vélekedése szerint egyértelműen szerelem lesz a kimenetele. Ám új kollégája, Raymond valahogy mindig keresztbe tesz neki különböző, nem várt programokkal, hogy céljára koncentrálhasson és így szépen lassan kibillenti Eleanort a tökéletes kis burkából.

Tovább

WordPress & Téma: Anders Norén