Címke: 4/5 (Oldal 1 / 8)

Röpke esti olvasmány | Seanan McGuire: Minden ​szív kaput nyit (Csellengő gyerekek sorozat 1.)

Mit kezdesz szülőként a gyermekeddel, ha egyik pillanatról a másikra eltűnik, majd egy bizonyos idő múlva – lehetnek ezek napok, de akár hónapok is – előkerül, és számodra érthetetlen okokkal áll elő arról, hol volt és mit csinált? Ha innentől kezdve már szinte csak árnyéka önmagának és nem tágít elmélete mellől? Kész szerencse, hogy létezik olyan iskola, amely az ilyen problémás gyermekekre szakosodott, így az anyukák és apukák abban a hiszemben adhatják be fiaikat, vagy lányaikat, hogy ott meggyógyítják őket és normálisan, furcsa gondolatok nélkül kaphatják vissza őket. Csak arról nem tudnak, hogy ezek a fiatalok igazi otthonuknak az eltűnésük alatt bejárt különös világokat tekintik, ahova minden vágyuk, hogy egyszer visszatérhessenek.

A főszereplő Nancy, aki különleges fehér és fekete hajával már látszólag is kitűnik a hétköznapi gyerekek közül (ráadásul aszexuális, ami azért nem sűrűn fordul elő könyveknél, én még nem is találkoztam vele, de zseniális lépésnek tartom, sok klisé eleve kilőve ezáltal), megérkezésekor pedig fenntartással kezeli az iskolát egészen addig, amíg Eleanor, az igazgató megnyugtatja, hogy ismeri a titkát, mely szerint egyszer egy ajtó nyílt számára egy másik világba, és kiderül, hogy ebben az intézményben csak olyan gyermekek laknak, akik hasonló cipőben járnak. Ám a lánnyal együtt beköltözik a sötétség is az iskola falai közé, ami sorra szedi áldozatait, a kérdés már csak az lesz, megállítható-e, mielőtt túl késő lenne.

Első olvasatra olyan volt számomra, mintha a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei és a Harry Potter egyfajta szerelemgyermekét olvastam volna. Sejtelmes hangulat, különleges ifjoncok, egy asszony, aki szárnya alá veszi a gyerekeket, tragédia, mely veszélybe sodorja az iskola működését, na meg persze főhősünk, aki felkerekedik, hogy utánajárjon a rejtélynek. Ezt persze egyáltalán nem bántam, mert jól alakította az írónő a történetet és ahhoz képest, hogy mindössze 160 oldal, meglepően kerek egész. Kicsit ugyan megijedtem a 100. oldal környékén, miképp fogja az alkotója végigvinni a cselekményt, mert tulajdonképpen éppenhogy beindultak az események, ám a maradék 60 oldalba sikerült belezsúfolni mindent, amit kell: további bonyodalmakat, megoldást és még egy korrekt befejezést is.

Abszolút nincs túlírva, fölösleges leírások, jellemzajzok,  elkalandozások és túlgondolások helyett a lényegre koncentrál, a cselekményre, miközben minden szükséges információt, ami elengedhetetlen, megkapunk. Nem gondoltam volna, de nem maradt bennem nyitott kérdés. Az már egy másik dolog, hogy jóval terjedelmesebb olvasmányként még tovább is olvastam volna.

A szereplőkről is amit tudni érdemes, leírja részünkre, de nem olyan mélyen, hogy kötődni tudjunk hozzájuk, ez jól is jön akkor, amikor egy huszárvágással véget vet egy-egy karakter életének. Ahhoz képest, hogy young adult, egy-két helyen szókimondó és vad, nem kertel, nem csúsztatja a dolgokat, ez pedig nagyon jól áll neki.

A kötet egy sorozat nyitánya, persze az elolvasása után nem bírtam magammal és mindegyiknek elolvastam a tartalmát, annyi bizonyos, hogy kivétel nélkül izgalmasnak tűnnek (ráadásul egytől-egyig gyönyörű a borítójuk!), így remélem hallunk még a csellengő gyermekek felől, nem úgy, mint az írónő magyarul megjelent másik sorozatáról, az Etetésről.

Seanan McGuire: Minden ​szív kaput nyit

Kiadó: Fumax Kiadó
Kiadás éve: 2018
Eredeti cím: Every Heart a Doorway
Eredeti megjelenés éve: 2016
Oldalak száma: 160

Az emberiség rövid története | Yuval Noah Harari – Sapiens

Történelem órákon – ahogy már korábban is említettem – mindig az olyan “töltelék” tananyagok voltak a kedvenceim, ahol életmóddal, korszakleírással, emberek hétköznapjaival foglalkoztak (persze kétségtelenül ezek voltak a legrövidebb részek). Na meg ott volt az őskor, ami szintén nagyon érdekelt, de általános iskolában – nyílván – nem éppen részletekbe menően vettük át. Gondoltam, majd a gimnázium keretei között jobban belemélyülünk elődeink történetébe, ám a kicsit bővebbre eresztett tanulnivaló aligha volt több ismeretet átadó  az eddig már elsajátítottakhoz képest. Amikor megláttam Yuval Noah Harari könyvét, mely a beszédes Sapiens nevet viseli, újfent felcsillant a szemem, hátha ezúttal tényleg kellő ismeretet elsajátíthatok a témából (nem mellesleg pedig még be sem kell magolni, így dupla előny a korábbiakhoz képest!). Nyilván nem tölti ki mind a 384 oldalt az őskor nem is olyan egyszerűen feltérképezhető története, de végre kijelenthetem: megkaptam az áhított, mélyreható szakirodalmat a témában, emellett ráadásul tömény, de annál frappánsabb ismeretanyagot egészen napjainkig nem másról, mint magunkról, az emberiségről.

Belegondolva a szerző helyzetébe, nem éppen sétagalopp felölelni azt a megannyi évezrednyi történelmi eseményt, amelyről beszámol, rengeteg kutatómunka állhatott mögötte. Természetesen megannyi könyv született már az emberiségről, mondhatnánk, miért pont ennek kellene a látókörünkbe kerülnie? A válasz egyszerű: az a tematika, amelyet választott, mellyel nem az időrendiséget helyezte a fő prioritásba, hanem egy-egy gondolatkör köré építi a fejezeteket, néhol új szemszögbe helyezi és érdekessé teszi az amúgy meglehetősen száraz tényeket.

“Példának okáért, miért falnak az emberek magas kalóriatartalmú ételeket, amelyek nem tesznek jót a testüknek? Mai tehetős társadalmaink az elhízás pestisétől szenvednek, amely egyre terjed a fejlődő országokban. Valódi rejtély, miért a legédesebb és legzsírosabb falatra vetjük rá magunkat, amit csak találunk, egészen addig, amíg el nem gondolkozunk gyűjtögető elődeink étkezési szokásain. A szavannán és az erdőben, ahol éltek, rendkívül ritka volt a nagy kalóriatartalmú édesség, és általában élelemből sem akadt valami sok. Egy tipikus 30 ezer évvel ezelőtti gyűjtögető egyfajta édes ételhez fért hozzá – az érett gyümölcshöz. Ha egy kőkori asszony fügétől roskadozó fára bukkant, a legértelmesebb, amit tehetett, az volt, hogy ott helyben annyit eszik, amennyit tud, mielőtt a fát lecsupaszítja a helyi páviánhorda. A magas kalóriatartalmú élelmiszer felfalása bele van építve a génjeinkbe. Lehet, hogy ma egy toronyházban lakunk, és tömve a hűtőnk, a DNS-ünk azonban még mindig úgy gondolja, hogy a szavannán élünk.”

Tovább

Szerelem egy párkapcsolat nélküli politikai rendszerben | Constantinus A. P. – 2221

Nincs mese, tele vagyunk előítéletekkel, mely bizony a könyvek világában is jellemző, nem is kis mértékben. Többen már elvből elutasítják a magyar szerzők műveit, mondván, egyszerűen nem lehetnek jók. Mert a külföldi sokkal menőbb, a magyar… meg csak magyar. De nem szükséges hazai vizeken maradni, példának okáért egy első kötetes szerzőnél – legyen akármilyen nemzetiségű – is jó néhány emberben ott a félsz, mennyire tud megállni a lábán a történet, ha még sosem írt az illető semmi kiemelkedőt. Ha pedig valaki tőle szokatlan dolgot tesz, mindig lesznek kételkedők, akik nem mernek megismerkedni vele, pont azért, mert eltérő az eddigi munkásságától és ő márpedig nem ebben érdemleges. Megannyi előítélet, egyúttal megannyi elszalasztott lehetőség. Persze ezek eléggé kisarkított példák, de ha belegondolunk, kisebb-nagyobb mértékben mindannyiunkban ott vannak ezek az érzések, és csak rajtunk áll, teszünk ellene, vagy sem. Mint például, hogy az előbb felvázolt jellemzőktől igencsak hátrányból induló első kötetes, eddig ismeretlen magyar író könyvét elolvassuk-e. Az író felkérésének eleget téve én az igenre voksoltam, így vetettem bele magam Constantinus A. P. – 2221 című regényébe.

2221-et írunk, a Matriarchátus elnevezésű társadalmi forma uralkodik Európában különféle szövetségekben, melynek köszönhetően a megcsappant lakosság új erőre kapott és mondhatni virágzik a népességnövekedés. Lényege egyfajta szexuális szabadosság: a férfiak és nők nem élnek párkapcsolatban, a társadalom számára az utódok gondozása a legfontosabb. Nincsenek kötöttségek, nincs kérdőrevonás, nincs féltékenység, nincs felelősség, nincs közös gyermeknevelés, helyette a rendszer tartja el a népet, így nincs is más dolguk az embereknek a munkán kívül, mint a szórakozás és az ismerkedés, cserébe azért természetesen van néhány szabály, amit be kell tartani.

Ebben a berendezkedésben ismerjük meg Ryant, aki hithű ehhez a rendszerhez, igazi mintapolgárként éli életét egészen addig, amíg a kevés megmaradt és lenézett “párosoktól” (akik még mindig a hagyományos párkapcsolatban élnek) meg nem ismer egy nőt, Irinát, aki felkelti érdeklődését. Ki-ki a maga rendszere mellett áll teljes vállszélességgel, de vajon melyikük lesz az, aki enged a másik javára?

Tovább

Aktuálisabb, mint valaha | George Orwell – 1984

Pont azon a napon fejeztem be ezt a könyvet, amikor a legtöbb minden múlik Magyarország sorsának vonatkozásában, amikor választhatunk, mi lesz az ország további sorsa. Nem volt véletlen ez a döntés, illetve az időzítés, bár eddig sem volt kérdés számomra, mi a helyes voks, ez a regény csak megerősített benne, mi az, amit nem szeretnénk magunknak és később a lányomnak sem. Tetszik, nem tetszik, tagadjuk, nem tagadjuk, George Orwell egyik klasszikusa, az 1984 aktuálisabb, mint valaha és ez az egyik legszomorúbb kijelentés, amely manapság tehető.

Ahogy nő be a fejem lágya, egyre inkább húzok a komolyabb, illetve a klasszikusabb regények felé, melyeket eddig elszalasztottam (vagy fogalmazzunk inkább úgy, hogy nem ezek köré csoportosult az érdeklődésem). Annyi bizonyos, hogy sok alapművet kell még pótolnom, de úgy érzem megfelelő döntésnek viszonyult ezzel a könyvvel kezdeni.

Sokaknak nem szükséges bemutatni, miről is szól a regény, de akik nem jártasak az eredetileg 1949-ben megjelent művet illetően, azoknak annyit mondanék, hogy egy alternatív történelem berkeibe nyerhetünk betekintést, egy olyan tökélyre fejlesztett diktatórikus rendszerbe, amelyhez képest a náci Németország maga a paradicsom, hiszen az alábbi jelszavakra épít:

A háború: béke
A szabadság: szolgaság
A tudatlanság: erő

Tovább

Amikor szárnyal a fantázia | Christopher Priest – Kifordított világ

A tökéletes trükk mind regényben, mind filmben az egyik kedvencemmé vált (kivételesen itt most az utóbbi verzió volt az, amely mindent vitt, tulajdonképpen bármikor újra tudom nézni annak ellenére, hogy filmek esetében ez csak egynéhány mű esetében jellemző rám), ezért nagyon megörültem, amikor felfedeztem, hogy még egy regénye megjelent Christopher Priest írónak magyarul, ráadásul egy igen korai, 1974-es regénye, a Kifordított világ. Bár érezni rajta némi kiforratlanságot – melyet A tökéletes trükknél már kieszközöl -, egy nagyon fantáziadús és érdekes világot sikerült megálmodnia és papírra vetnie.

Egy olyan világot, ahol a város neve Föld, az emberek életkorát pedig mérföldben mérik és ha a fiúk elérik a hatszázötven mérföldes kort, a neveldéből különféle céhekbe tömörülnek. A főszereplő, Helward Mann először a Sínfektető céhhez kerül és ennek köszönhetően jut ki először a város falain kívülre, ahol szembesül vele, hogy városukat az itt dolgozó emberek mozgatják. Egy titokzatos, úgynevezett optimum mögött kell folyamatosan haladnia, hogy le ne maradjon, okokkal azonban nem szolgálnak részére. A fiú bejárja a várostól délre és északra elterülő területeket, melyeket múltként és jövőként említenek és ezen útjai során fedezi fel a furcsa valóságot a város és az optimum működéséről.

Tovább

Oldal 1 / 8

WordPress & Téma: Anders Norén