Címke: 4/5 (Oldal 1 / 6)

A gyilkos állatok nem mindig négy lábon várhatóak | Mia Cuoto – Az oroszlán vallomása

Mindig simogatja a lelkemet, ha egy szépen megírt, stilisztikai szempontból minőségi könyvet veszek a kezembe. Mia Couto-tól Az oroszlán vallomása határozottan ilyen regényt nyújtott számomra, a megfogalmazott sorokat igazi élmény volt olvasni.

Nem egyszerűen arról szól a könyv, hogy vadászt fogadnak fel egy mozambiki település oroszlánjainak megölésére, ennél jóval tovább megy el a szerző, hiszen ténylegesen olyan társadalmi feszültségek, hagyományok húzódnak oroszlántámadások címszóval, melyeknek nem lehet csak úgy, golyó által véget vetni.

„Közelről éltem meg ezt a helyzetet. Nemegyszer megfordultam azon a vidéken, ahol ezek a tragikus események történtek, és az ott tapasztaltak nyomán írtam meg ezt a történetet, amelyet valóságos események és személyek ihlettek.”

Két nézőpontból merülhetünk el a történetbe: egyrészt Mariamar, a helyi település lakosa, akit a többiek őrültnek vélnek, másrészt pedig a felfogadott, nagyvárosból érkező vadász elbeszélése nyomán lehetünk tanúi az eseményeknek. Minden rész egy-egy afrikai közmondással kezdődik és kivétel nélkül az összes remekül el lett találva! Már ezekért megérte a kezembe venni a könyvet, na meg az említett, gyönyörűen megírt mondatok miatt, mely nem tudom, hogy a fordító, vagy az eredeti szöveg érdeme-e (esetleg mindkettejüké), mindenesetre határozottan nem mindennapi. Ahogy az sem, hogy ennek ellenpólusaként, maga a regény viszont elég súlyos, borzalmas dolgokat mesél el nekünk ezen szépirodalmi nyelvezet mentén.

“A csend olyan, akár egy kifordított főtt tojás, másoké a héja, de mi törünk össze benne.”

Kicsit furcsán hangzik a témájából kiindulva, de szívesen olvastam volna tovább, számomra nagyon hamar lerendezettnek tűnt. Bár megvolt a maga kereksége és lezárása, kicsit mélyebbre áshatott volna az író ennek a világ végén lévő településnek, Kulumaninak és lakosainak történetébe, ahol megállt az idő és a hagyományok, ősi törvények uralják a mindennapokat. Ahol az asszonyok alárendelt szerepe a természetes, legalábbis a férfiak szemszögéből, akik ezt szemérmetlen módon ki is használják. Inkább azt éreztem, hogy ennek a sztorinak az elmesélésével csupán a felszínt kapargatja, néha egyet-egyet jobban belevájva a rétegek alá, de nem ment igazán a dolgok mélyére.

Mia Cuoto - Az oroszlán vallomása

Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadás éve: 2016
Eredeti cím: A Confissão da Leoa
Eredeti megjelenés éve: 2012
Oldalak száma: 304

Futószalag utánérzés | Rena Olsen – Egy szót se szólj!

Manapság csak úgy burjánzanak azok a pszichológiai thrillerek, melyek egy-egy női karaktert állítanak a középpontban, akinek

  • tökéletes élete egy csapásra rosszra fordul,
  • normális életet él, de az egy csapásra rosszra fordul,
  • eleve nem túl mesés az élete, de egy csapásra még rosszabbra fordul.

Rena Olsen is biztosra ment és beállt ebbe a sorba, megírva Egy szót se szólj! címet viselő első regényét, de szerencséjére sikerült egy jobb fajta thrillert papírra vetnie, ígéretesebb írói karrier reményét előrevetítve.

Nyitó jelenetként egy rendőrségi rajtaütésnek lehetünk tanúi, melynek során Clara Lawsont és egy kislányt megtalálnak egy szekrény mélyén rejtőzve, majd fogják és elszakítva a lánytól elhurcolják őt férjével együtt, akinek utolsó szavai a nőhöz: ne mondj nekik semmit! Clara-t ezután a rendőrség igyekszik kihallgatni, de ígéretéhez híven nem hajlandó beszélni, egyetlen vágya, hogy visszatérhessen az ő hétköznapi életéhez férjével együtt. Az élethez, melyről fokozatosan kiderül, hogy része a gyermekcsempészet, bántalmazás, emberkereskedelem és prostitúció, így mindaz, amit eddig normálisnak vélt, csupa bűnténnyel és hazugsággal teli.

A jelen eseményei felváltva követik egymást a múltbeliekkel, így lépésről-lépésre nyerhetünk betekintést ebbe az embertelen környezetbe, melyet Clara úgy él meg, hogy ez az élete rendje és egy pillanatra sem kérdőjelez meg. Elsőre eléggé kétesnek tűnik, igazából másodjára is, hogy egy intelligens embert hogy tudnak ennyire az orruknál fogva vezetni és miért nem döbben rá, hogy itt valami nagyon nem stimmel. Nem könnyű így főszereplőnk mellett kiállni teljes vállszélességgel, hiszen naívitása az eget verdesi és nem tudtam eldönteni, miért nem lát az orrától, már-már kicsit dühített is. Persze sokat nyom a latba az a körülmény, ahogy ebbe a társaságba keveredik és amilyen szellemben felnevelik, ez mégsem teljesen elfogadható ok arra, hogy végül szó nélkül teszi, amit tennie kell, mintegy szemellenzővel járva a birtokukon.

Tovább

Témához illően | Szécsi Noémi – A kismama naplója

Könyvmolyként mindig is úgy gondoltam, ha eljön az ideje a gyermekvárásnak, kötetről-kötetre fogom bújni a különböző, témát boncolgató szakirodalmat, illetve regényeket. Amikor végül beköszöntött ez az időszak, valahogy nem éreztem szükségét, hogy ilyen irományoknak álljak neki, szerencsére, amely információk fontosak voltak számomra, azt ismerősöktől, illetékes személyektől be tudtam zsebelni.

Egy valamit megtanultam: minden terhesség más, máshogy is éli meg mindenki, nem lehet minden sémát mindenkire ráhúzni, sőt! Úgy gondolom roppant szerencsésnek mondhatom magam, hogy a negatívabb vetülete messzire elkerült és nagyon kellemes 9 hónapot tudhatok immár magam mögött (már tényleg bármelyik pillanatban elérkezhet az idő!). Végül Szécsi Noémi könyve volt az, amely kivételt képezett és végül csak helyet kapott a polcomon és ha már beszereztem, nem is tudtam megállni, hogy addig, amíg még tart a dolog, el ne olvassam A kismama naplóját.

A várandóságtól megdicsőült terhes nő terebélyesedő pocakját nézegeti állandóan, és hogy a babának jó legyen, pontosan kimért saláta-, szénhidrát- és fehérjemennyiségeket vesz magához. Legalábbis így van megírva a Nagykönyvben. Csakhogy hisztis, hiú és falánk nők is esnek teherbe, és lesznek belőlük hisztis, hiú és falánk kismamák. Erről olvashatunk Szécsi Noémi második kötetében, amely ezúttal nem regény, hanem egy terhesség naplószerűen elbeszélt története.

Tovább

Mimatka…? | Karin Tidbeck – Amatka

Ez volt az a regény, amely különös neve nyomán ragadta meg a figyelmemet. Mint kiderült, semmi mágikus humbug, mozaikszó vagy fondorlatos kifejezés nem áll emögött, mindössze egy disztópikus kolónia elnevezését rejti magában, ennek ellenére a Férjnek mindig sikerült valami poénnal elütni Karin Tidbeck – Amatka regényének címét, ahányszor csak szóba került. Nem csupán  annyi bizonyos, hogy a névválasztás különleges, maga a mű is elég érdekes könyvre sikeredett, már amikor az ember rájön, mit is olvas tulajdonképpen.

Annyi bizonyos, hogy az emberek kolóniákba tömörülve élik mindennapjaikat, mint ahogy főszereplőnk, Vanja is. Tájékoztatási asszisztensként azt a feladatot kapja, hogy hazájából, Essre városából elutazzon Amatkába és feltérképezze az ottaniak higiéniai körképét a kormány számára. Minden kolóniának sajátságos helyzete és élete van, Amatkának például zord és fagyos időjárás jutott, valamint a gombatermesztésre koncentrálnak. A hideg jelentősen átalakítja higiéniai szokásaikat, ám nem csupán ebben rejlik az ottaniak furcsa viselkedése, ez elég hamar ki is derül, de hogy pontosan mitől is van mindez, azt Vanja deríti ki az olvasók számára. Elnyomás, titkolózás, különleges múltbéli események, egy szóval minden van itt, aminek érdemes utánajárni. Na de a legfurcsább, az a folyamatos jelölés, amely mindenki számára kötelezően előírt! ‘Hogy micsoda…?’ Kérdezhetnétek. De nyugodjatok meg, a regény folyamán én is állandóan ezt kérdezgettem magamtól.

Tovább

Szentséges szögesdrót! | Chris Howard – Gyökértelen

Az évek során, a különféle műfajú regények olvasásának hatására folyamatosan formálódik bennem, mely műfajok azok, melyeknek képviselőit előnyben részesítem, illetve melyek azok, amelyek egyre inkább háttérbe szorulnak. Azt hiszem kijelenthető: eleinte sokkal jobban el tudtam merülni a valóságtól elrugaszkodott történetekben, mint mostanság, főként, ha azon belül még a young adult vonalat képviselik. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem is veszem már a kezeim közé őket, de valahogy mindig be kell látnom: ebből kezdek kinőni. Egy ilyen próbálkozás egyik ékes példánya volt Chris Howard: Gyökértelen regénye is, mely egy posztapokalitikus young adult műként (de szép megnevezés!) igyekezett belopnia magát a szívembe.

A történetről: Nincsenek állatok, csak a sáskák, melyek már az embereket is szívesen elrágcsálják, nincsenek fák, növények közül csupán gépmódosított kukoriát termesztenek, melyből a csekély lakosság él. Az egész környezet egy kihalt, kopár, poros, sivatagos közeggé vált, ahol főszereplőnk, a 17 éves Banyan fémhulladékból fákat készít, így lopva vissza egy kis darabot az egykori környezetből. Őmaga még sosem látott igazi fát, a mesterséget apjától sajátította el, aki sajnos nyomtalanul eltűnik mellőle. Új kliensénél azonban kezdetét veszi viszonylag nyugodtnak mondható életének felborulása, amikor megismerkedik egy rejtélyes nővel, aki különös tetoválást visel a testén – egy térképet, ami az utolsó élő fákhoz vezet. Innentől pedig nincs megállás, izgalmasabbnál izgalmasabb, ám még inkább veszélyesebb kalandokba keveredik.

Tovább

Oldal 1 / 6

WordPress & Téma: Anders Norén