Címke: 4/5 (Oldal 1 / 8)

Jodi Picoult: Apró csodák vs. Ítélet

Jodi Picoult munkásságával legelőször 2016-ban találkoztam, amikor a Sorsfordítók című regényét kézbe vettem. Különleges és meglepő történet volt, remekül felépítve, elolvasása után napokig még velem is maradt gondolatfolyamok formájában, így elég jó választásnak bizonyult stílusának megismeréséhez. Ezután viszont szépen hagytam leülepedni, talán túl sokáig is, de valahogy kikerült a látókörömből – nos igen, örökös könyvmoly probléma, amikor 680 könyvet vennél a kezedbe egyszerre, így aztán egy szimpatikus írónő háttérbe kerül, helyet követelve az újaknak – egészen addig, amíg az Apró csodákra fel nem figyeltem. Amikor az utolsó oldalára érkeztem, tudtam, hogy ezentúl sokkal jobban fogom figyelni Picoult könyveinek megjelenéseit, így az Ítélet amint lehetett, repült is a Kindle-re (nem tudok ti hogy vagytok vele, de nekem vannak “e-könyves” íróim, akiket csak ebben a formában szeretek olvasni, na ő is ilyen lett). 

Tudom, nem igazán szerencsés dolog egy írótól összehasonlítani két művet, pláne amikor teljesen más a téma, de mivel viszonylag rövid idő telt el a kettő elolvasása között és azért vannak hasonló aspektusok, én mégis bátorkodom egy poszt alá hozni őket, többek között azért is, mert az Apró csodákról a kiolvasása után csak parlagon hevertek a gondolataim, pedig mindenképpen meg szerettem volna osztani őket, hát most találtam is rá alkalmat.

Tovább

Ilyen történetek is kellenek | Kathleen Glasgow: Girl ​in Pieces – Lány, darabokban

Az önbántalmazás még mindig komoly problémát jelent világszerte, nem csupán a fiatalok körében, de mégis ők azok, akik a legnagyobb veszélynek vannak kitéve, hiszen a felnőttkor küszöbén állva még keresik önmagukat, és nem biztos, hogy sikerül a megfelelő helyet elfoglalniuk a világban, ám a nagyobb baj akkor következik be, amikor nincs olyan kontroll, amely észhez térítse őket, vagy segítse boldogulásukat. Nem véletlen, hogy a társadalom is igyekszik kivenni ebből a problémából a részét, az már másik kérdés, hogy nem mindig úgy sül el, ahogy azt eredetileg elgondolták. Gondoljunk csak a Tizenhárom okom volt című regényre, illetve sorozatra, amely azt mutatja be, milyen okok vezettek ahhoz, hogy egy lány öngyilkosságot kövessen el. Néhány kanadai iskolában betiltásra került mindkét vállfaja a műnek, beszélgetni sem engedik a fiatalokat róla, hiszen drog, alkohol, dohányzás, nemi erőszak, öngyilkosság szerepel benne, minden olyan dolog, ami lehúz, romba dönt, amiknek nem szabadna szerepelni egy gyermek életében. Csak éppen azt nem látják be, hogy nem tabuvá kell tenni ezeket, hanem igenis foglalkozni velük, átbeszélni, átrágni ezeket, hogy megértsék, ezek miért rosszak és miért kell elkerülniük. Ezért úgy gondolom igenis szükség van ilyen könyvekre, filmekre, sorozatokra, amelyek felhívják a figyelmet a különféle problémákra, pláne akkor, ha megmutatja, igenis fel lehet a gödörből állni, még annak ellenére is, hogy a sebek sosem gyógyulnak be, mint ahogy ezt Kathleen Glasgow: Girl ​in Pieces – Lány, darabokban című regénye is teszi.

Tovább

Röpke esti olvasmány | Seanan McGuire: Minden ​szív kaput nyit (Csellengő gyerekek sorozat 1.)

Mit kezdesz szülőként a gyermekeddel, ha egyik pillanatról a másikra eltűnik, majd egy bizonyos idő múlva – lehetnek ezek napok, de akár hónapok is – előkerül, és számodra érthetetlen okokkal áll elő arról, hol volt és mit csinált? Ha innentől kezdve már szinte csak árnyéka önmagának és nem tágít elmélete mellől? Kész szerencse, hogy létezik olyan iskola, amely az ilyen problémás gyermekekre szakosodott, így az anyukák és apukák abban a hiszemben adhatják be fiaikat, vagy lányaikat, hogy ott meggyógyítják őket és normálisan, furcsa gondolatok nélkül kaphatják vissza őket. Csak arról nem tudnak, hogy ezek a fiatalok igazi otthonuknak az eltűnésük alatt bejárt különös világokat tekintik, ahova minden vágyuk, hogy egyszer visszatérhessenek.

A főszereplő Nancy, aki különleges fehér és fekete hajával már látszólag is kitűnik a hétköznapi gyerekek közül (ráadásul aszexuális, ami azért nem sűrűn fordul elő könyveknél, én még nem is találkoztam vele, de zseniális lépésnek tartom, sok klisé eleve kilőve ezáltal), megérkezésekor pedig fenntartással kezeli az iskolát egészen addig, amíg Eleanor, az igazgató megnyugtatja, hogy ismeri a titkát, mely szerint egyszer egy ajtó nyílt számára egy másik világba, és kiderül, hogy ebben az intézményben csak olyan gyermekek laknak, akik hasonló cipőben járnak. Ám a lánnyal együtt beköltözik a sötétség is az iskola falai közé, ami sorra szedi áldozatait, a kérdés már csak az lesz, megállítható-e, mielőtt túl késő lenne.

Első olvasatra olyan volt számomra, mintha a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei és a Harry Potter egyfajta szerelemgyermekét olvastam volna. Sejtelmes hangulat, különleges ifjoncok, egy asszony, aki szárnya alá veszi a gyerekeket, tragédia, mely veszélybe sodorja az iskola működését, na meg persze főhősünk, aki felkerekedik, hogy utánajárjon a rejtélynek. Ezt persze egyáltalán nem bántam, mert jól alakította az írónő a történetet és ahhoz képest, hogy mindössze 160 oldal, meglepően kerek egész. Kicsit ugyan megijedtem a 100. oldal környékén, miképp fogja az alkotója végigvinni a cselekményt, mert tulajdonképpen éppenhogy beindultak az események, ám a maradék 60 oldalba sikerült belezsúfolni mindent, amit kell: további bonyodalmakat, megoldást és még egy korrekt befejezést is.

Abszolút nincs túlírva, fölösleges leírások, jellemzajzok,  elkalandozások és túlgondolások helyett a lényegre koncentrál, a cselekményre, miközben minden szükséges információt, ami elengedhetetlen, megkapunk. Nem gondoltam volna, de nem maradt bennem nyitott kérdés. Az már egy másik dolog, hogy jóval terjedelmesebb olvasmányként még tovább is olvastam volna.

A szereplőkről is amit tudni érdemes, leírja részünkre, de nem olyan mélyen, hogy kötődni tudjunk hozzájuk, ez jól is jön akkor, amikor egy huszárvágással véget vet egy-egy karakter életének. Ahhoz képest, hogy young adult, egy-két helyen szókimondó és vad, nem kertel, nem csúsztatja a dolgokat, ez pedig nagyon jól áll neki.

A kötet egy sorozat nyitánya, persze az elolvasása után nem bírtam magammal és mindegyiknek elolvastam a tartalmát, annyi bizonyos, hogy kivétel nélkül izgalmasnak tűnnek (ráadásul egytől-egyig gyönyörű a borítójuk!), így remélem hallunk még a csellengő gyermekek felől, nem úgy, mint az írónő magyarul megjelent másik sorozatáról, az Etetésről.

Seanan McGuire: Minden ​szív kaput nyit

Kiadó: Fumax Kiadó
Kiadás éve: 2018
Eredeti cím: Every Heart a Doorway
Eredeti megjelenés éve: 2016
Oldalak száma: 160

Az emberiség rövid története | Yuval Noah Harari – Sapiens

Történelem órákon – ahogy már korábban is említettem – mindig az olyan “töltelék” tananyagok voltak a kedvenceim, ahol életmóddal, korszakleírással, emberek hétköznapjaival foglalkoztak (persze kétségtelenül ezek voltak a legrövidebb részek). Na meg ott volt az őskor, ami szintén nagyon érdekelt, de általános iskolában – nyílván – nem éppen részletekbe menően vettük át. Gondoltam, majd a gimnázium keretei között jobban belemélyülünk elődeink történetébe, ám a kicsit bővebbre eresztett tanulnivaló aligha volt több ismeretet átadó  az eddig már elsajátítottakhoz képest. Amikor megláttam Yuval Noah Harari könyvét, mely a beszédes Sapiens nevet viseli, újfent felcsillant a szemem, hátha ezúttal tényleg kellő ismeretet elsajátíthatok a témából (nem mellesleg pedig még be sem kell magolni, így dupla előny a korábbiakhoz képest!). Nyilván nem tölti ki mind a 384 oldalt az őskor nem is olyan egyszerűen feltérképezhető története, de végre kijelenthetem: megkaptam az áhított, mélyreható szakirodalmat a témában, emellett ráadásul tömény, de annál frappánsabb ismeretanyagot egészen napjainkig nem másról, mint magunkról, az emberiségről.

Belegondolva a szerző helyzetébe, nem éppen sétagalopp felölelni azt a megannyi évezrednyi történelmi eseményt, amelyről beszámol, rengeteg kutatómunka állhatott mögötte. Természetesen megannyi könyv született már az emberiségről, mondhatnánk, miért pont ennek kellene a látókörünkbe kerülnie? A válasz egyszerű: az a tematika, amelyet választott, mellyel nem az időrendiséget helyezte a fő prioritásba, hanem egy-egy gondolatkör köré építi a fejezeteket, néhol új szemszögbe helyezi és érdekessé teszi az amúgy meglehetősen száraz tényeket.

“Példának okáért, miért falnak az emberek magas kalóriatartalmú ételeket, amelyek nem tesznek jót a testüknek? Mai tehetős társadalmaink az elhízás pestisétől szenvednek, amely egyre terjed a fejlődő országokban. Valódi rejtély, miért a legédesebb és legzsírosabb falatra vetjük rá magunkat, amit csak találunk, egészen addig, amíg el nem gondolkozunk gyűjtögető elődeink étkezési szokásain. A szavannán és az erdőben, ahol éltek, rendkívül ritka volt a nagy kalóriatartalmú édesség, és általában élelemből sem akadt valami sok. Egy tipikus 30 ezer évvel ezelőtti gyűjtögető egyfajta édes ételhez fért hozzá – az érett gyümölcshöz. Ha egy kőkori asszony fügétől roskadozó fára bukkant, a legértelmesebb, amit tehetett, az volt, hogy ott helyben annyit eszik, amennyit tud, mielőtt a fát lecsupaszítja a helyi páviánhorda. A magas kalóriatartalmú élelmiszer felfalása bele van építve a génjeinkbe. Lehet, hogy ma egy toronyházban lakunk, és tömve a hűtőnk, a DNS-ünk azonban még mindig úgy gondolja, hogy a szavannán élünk.”

Tovább

Szerelem egy párkapcsolat nélküli politikai rendszerben | Constantinus A. P. – 2221

Nincs mese, tele vagyunk előítéletekkel, mely bizony a könyvek világában is jellemző, nem is kis mértékben. Többen már elvből elutasítják a magyar szerzők műveit, mondván, egyszerűen nem lehetnek jók. Mert a külföldi sokkal menőbb, a magyar… meg csak magyar. De nem szükséges hazai vizeken maradni, példának okáért egy első kötetes szerzőnél – legyen akármilyen nemzetiségű – is jó néhány emberben ott a félsz, mennyire tud megállni a lábán a történet, ha még sosem írt az illető semmi kiemelkedőt. Ha pedig valaki tőle szokatlan dolgot tesz, mindig lesznek kételkedők, akik nem mernek megismerkedni vele, pont azért, mert eltérő az eddigi munkásságától és ő márpedig nem ebben érdemleges. Megannyi előítélet, egyúttal megannyi elszalasztott lehetőség. Persze ezek eléggé kisarkított példák, de ha belegondolunk, kisebb-nagyobb mértékben mindannyiunkban ott vannak ezek az érzések, és csak rajtunk áll, teszünk ellene, vagy sem. Mint például, hogy az előbb felvázolt jellemzőktől igencsak hátrányból induló első kötetes, eddig ismeretlen magyar író könyvét elolvassuk-e. Az író felkérésének eleget téve én az igenre voksoltam, így vetettem bele magam Constantinus A. P. – 2221 című regényébe.

2221-et írunk, a Matriarchátus elnevezésű társadalmi forma uralkodik Európában különféle szövetségekben, melynek köszönhetően a megcsappant lakosság új erőre kapott és mondhatni virágzik a népességnövekedés. Lényege egyfajta szexuális szabadosság: a férfiak és nők nem élnek párkapcsolatban, a társadalom számára az utódok gondozása a legfontosabb. Nincsenek kötöttségek, nincs kérdőrevonás, nincs féltékenység, nincs felelősség, nincs közös gyermeknevelés, helyette a rendszer tartja el a népet, így nincs is más dolguk az embereknek a munkán kívül, mint a szórakozás és az ismerkedés, cserébe azért természetesen van néhány szabály, amit be kell tartani.

Ebben a berendezkedésben ismerjük meg Ryant, aki hithű ehhez a rendszerhez, igazi mintapolgárként éli életét egészen addig, amíg a kevés megmaradt és lenézett “párosoktól” (akik még mindig a hagyományos párkapcsolatban élnek) meg nem ismer egy nőt, Irinát, aki felkelti érdeklődését. Ki-ki a maga rendszere mellett áll teljes vállszélességgel, de vajon melyikük lesz az, aki enged a másik javára?

Tovább

Oldal 1 / 8

WordPress & Téma: Anders Norén