Címke: 4/5 (Oldal 2 / 8)

Aktuálisabb, mint valaha | George Orwell – 1984

Pont azon a napon fejeztem be ezt a könyvet, amikor a legtöbb minden múlik Magyarország sorsának vonatkozásában, amikor választhatunk, mi lesz az ország további sorsa. Nem volt véletlen ez a döntés, illetve az időzítés, bár eddig sem volt kérdés számomra, mi a helyes voks, ez a regény csak megerősített benne, mi az, amit nem szeretnénk magunknak és később a lányomnak sem. Tetszik, nem tetszik, tagadjuk, nem tagadjuk, George Orwell egyik klasszikusa, az 1984 aktuálisabb, mint valaha és ez az egyik legszomorúbb kijelentés, amely manapság tehető.

Ahogy nő be a fejem lágya, egyre inkább húzok a komolyabb, illetve a klasszikusabb regények felé, melyeket eddig elszalasztottam (vagy fogalmazzunk inkább úgy, hogy nem ezek köré csoportosult az érdeklődésem). Annyi bizonyos, hogy sok alapművet kell még pótolnom, de úgy érzem megfelelő döntésnek viszonyult ezzel a könyvvel kezdeni.

Sokaknak nem szükséges bemutatni, miről is szól a regény, de akik nem jártasak az eredetileg 1949-ben megjelent művet illetően, azoknak annyit mondanék, hogy egy alternatív történelem berkeibe nyerhetünk betekintést, egy olyan tökélyre fejlesztett diktatórikus rendszerbe, amelyhez képest a náci Németország maga a paradicsom, hiszen az alábbi jelszavakra épít:

A háború: béke
A szabadság: szolgaság
A tudatlanság: erő

Tovább

Amikor szárnyal a fantázia | Christopher Priest – Kifordított világ

A tökéletes trükk mind regényben, mind filmben az egyik kedvencemmé vált (kivételesen itt most az utóbbi verzió volt az, amely mindent vitt, tulajdonképpen bármikor újra tudom nézni annak ellenére, hogy filmek esetében ez csak egynéhány mű esetében jellemző rám), ezért nagyon megörültem, amikor felfedeztem, hogy még egy regénye megjelent Christopher Priest írónak magyarul, ráadásul egy igen korai, 1974-es regénye, a Kifordított világ. Bár érezni rajta némi kiforratlanságot – melyet A tökéletes trükknél már kieszközöl -, egy nagyon fantáziadús és érdekes világot sikerült megálmodnia és papírra vetnie.

Egy olyan világot, ahol a város neve Föld, az emberek életkorát pedig mérföldben mérik és ha a fiúk elérik a hatszázötven mérföldes kort, a neveldéből különféle céhekbe tömörülnek. A főszereplő, Helward Mann először a Sínfektető céhhez kerül és ennek köszönhetően jut ki először a város falain kívülre, ahol szembesül vele, hogy városukat az itt dolgozó emberek mozgatják. Egy titokzatos, úgynevezett optimum mögött kell folyamatosan haladnia, hogy le ne maradjon, okokkal azonban nem szolgálnak részére. A fiú bejárja a várostól délre és északra elterülő területeket, melyeket múltként és jövőként említenek és ezen útjai során fedezi fel a furcsa valóságot a város és az optimum működéséről.

Tovább

Szívmelengető történet | Christina Baker Kline – Árvák ​vonata

Idén elég sok időm jut olvasásra (már most több, mint a felét teljesítettem a kitűzött  könyvszámnak, öröm is ránézni a reading challenge-emre!), így nem csupán a frissebb megjelenéseket olvasgatom, hanem a rengeteg felhalmozott könyveim közül is választok olvasnivalót, ösztönözve magam a kevesebb vásárlásra (több-kevesebb sikerrel :D). Persze így még nehezebb eldönteni, melyik is legyen a következő regény a többszáz közül, melyeknél sok esetben már nem is emlékszem, mi a témája, ha pedig elkezdem ezeket olvasgatni, egyszerre minimum harmincnak állnék neki legszívesebben. Egy szó, mint száz, így került kiválasztásra Christina Baker Kline: Árvák ​vonata is nagy vacillálások közepette, bár eleinte nem voltam biztos benne, hogy lesz hangulatom a könyvhöz, később beigazolódott: kedves és szerethető történet várt rám.

Amerikában 1854 és 1929 között rengeteg árva gyermeket szállítottak úgynevezett lelencvonatokkal különböző településekre abban a reményben, hogy el tudják őket helyezni családoknál. Persze nem árultak nagy zsákbamacskát azzal, hogy nem éppen a klasszikus örökbefogadás volt ezeknek a kiválasztásoknak a célja, sokkal inkább munkára fogták be ezeket a szülők nélküli fiatalokat, így joggal merülhetett fel a kérdés: valóban jobb volt így nekik, mint az árvaházban? A válasz pedig nem mindig az igen volt.

Tovább

A gyilkos állatok nem mindig négy lábon várhatóak | Mia Cuoto – Az oroszlán vallomása

Mindig simogatja a lelkemet, ha egy szépen megírt, stilisztikai szempontból minőségi könyvet veszek a kezembe. Mia Couto-tól Az oroszlán vallomása határozottan ilyen regényt nyújtott számomra, a megfogalmazott sorokat igazi élmény volt olvasni.

Nem egyszerűen arról szól a könyv, hogy vadászt fogadnak fel egy mozambiki település oroszlánjainak megölésére, ennél jóval tovább megy el a szerző, hiszen ténylegesen olyan társadalmi feszültségek, hagyományok húzódnak oroszlántámadások címszóval, melyeknek nem lehet csak úgy, golyó által véget vetni.

„Közelről éltem meg ezt a helyzetet. Nemegyszer megfordultam azon a vidéken, ahol ezek a tragikus események történtek, és az ott tapasztaltak nyomán írtam meg ezt a történetet, amelyet valóságos események és személyek ihlettek.”

Két nézőpontból merülhetünk el a történetbe: egyrészt Mariamar, a helyi település lakosa, akit a többiek őrültnek vélnek, másrészt pedig a felfogadott, nagyvárosból érkező vadász elbeszélése nyomán lehetünk tanúi az eseményeknek. Minden rész egy-egy afrikai közmondással kezdődik és kivétel nélkül az összes remekül el lett találva! Már ezekért megérte a kezembe venni a könyvet, na meg az említett, gyönyörűen megírt mondatok miatt, mely nem tudom, hogy a fordító, vagy az eredeti szöveg érdeme-e (esetleg mindkettejüké), mindenesetre határozottan nem mindennapi. Ahogy az sem, hogy ennek ellenpólusaként, maga a regény viszont elég súlyos, borzalmas dolgokat mesél el nekünk ezen szépirodalmi nyelvezet mentén.

“A csend olyan, akár egy kifordított főtt tojás, másoké a héja, de mi törünk össze benne.”

Kicsit furcsán hangzik a témájából kiindulva, de szívesen olvastam volna tovább, számomra nagyon hamar lerendezettnek tűnt. Bár megvolt a maga kereksége és lezárása, kicsit mélyebbre áshatott volna az író ennek a világ végén lévő településnek, Kulumaninak és lakosainak történetébe, ahol megállt az idő és a hagyományok, ősi törvények uralják a mindennapokat. Ahol az asszonyok alárendelt szerepe a természetes, legalábbis a férfiak szemszögéből, akik ezt szemérmetlen módon ki is használják. Inkább azt éreztem, hogy ennek a sztorinak az elmesélésével csupán a felszínt kapargatja, néha egyet-egyet jobban belevájva a rétegek alá, de nem ment igazán a dolgok mélyére.

Mia Cuoto - Az oroszlán vallomása

Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadás éve: 2016
Eredeti cím: A Confissão da Leoa
Eredeti megjelenés éve: 2012
Oldalak száma: 304

Futószalag utánérzés | Rena Olsen – Egy szót se szólj!

Manapság csak úgy burjánzanak azok a pszichológiai thrillerek, melyek egy-egy női karaktert állítanak a középpontban, akinek

  • tökéletes élete egy csapásra rosszra fordul,
  • normális életet él, de az egy csapásra rosszra fordul,
  • eleve nem túl mesés az élete, de egy csapásra még rosszabbra fordul.

Rena Olsen is biztosra ment és beállt ebbe a sorba, megírva Egy szót se szólj! címet viselő első regényét, de szerencséjére sikerült egy jobb fajta thrillert papírra vetnie, ígéretesebb írói karrier reményét előrevetítve.

Nyitó jelenetként egy rendőrségi rajtaütésnek lehetünk tanúi, melynek során Clara Lawsont és egy kislányt megtalálnak egy szekrény mélyén rejtőzve, majd fogják és elszakítva a lánytól elhurcolják őt férjével együtt, akinek utolsó szavai a nőhöz: ne mondj nekik semmit! Clara-t ezután a rendőrség igyekszik kihallgatni, de ígéretéhez híven nem hajlandó beszélni, egyetlen vágya, hogy visszatérhessen az ő hétköznapi életéhez férjével együtt. Az élethez, melyről fokozatosan kiderül, hogy része a gyermekcsempészet, bántalmazás, emberkereskedelem és prostitúció, így mindaz, amit eddig normálisnak vélt, csupa bűnténnyel és hazugsággal teli.

A jelen eseményei felváltva követik egymást a múltbeliekkel, így lépésről-lépésre nyerhetünk betekintést ebbe az embertelen környezetbe, melyet Clara úgy él meg, hogy ez az élete rendje és egy pillanatra sem kérdőjelez meg. Elsőre eléggé kétesnek tűnik, igazából másodjára is, hogy egy intelligens embert hogy tudnak ennyire az orruknál fogva vezetni és miért nem döbben rá, hogy itt valami nagyon nem stimmel. Nem könnyű így főszereplőnk mellett kiállni teljes vállszélességgel, hiszen naívitása az eget verdesi és nem tudtam eldönteni, miért nem lát az orrától, már-már kicsit dühített is. Persze sokat nyom a latba az a körülmény, ahogy ebbe a társaságba keveredik és amilyen szellemben felnevelik, ez mégsem teljesen elfogadható ok arra, hogy végül szó nélkül teszi, amit tennie kell, mintegy szemellenzővel járva a birtokukon.

Tovább

WordPress & Téma: Anders Norén