Címke: disztópia (Oldal 1 / 5)

Krimi egy érdekes és ijesztő jövőbe ágyazva | John Scalzi: Bezárt elmék (Bezárt elmék sorozat 1.)

Éppen nagy ismerkedésben vagyok Philip K. Dick könyveivel – ezekről majd részletesebben később -, melyekről egy podcast-ben is szó esett, nem túl pozitív kicsengéssel, akkor az egyik beszélő inkább azt javasolta, olvassanak az emberek Scalzit, mert az sokkal jobb. Bevallom nekem eddig amennyit megismertem Mr. Dick munkásságából, arra nem lehet különösebben panaszom, de persze fúrta az oldalamat a kíváncsiság, mit tudhat akkor John Scalzi. A Bezárt elmék című sci-fi műve (súrolva a disztópia mellékágát is, amit annyira imádok) pont parlagon hevert, így hát elővettem és elkezdtem olvasni, mire fel volt ez a kinyilatkoztatás. Abban igazat kell adnom, hogy jóval olvasmányosabb és kidolgozottabb a másik író műveinél, de teljesen más stílusuk miatt inkább azt tanácsolnám: olvassatok mindkét szerzőtől, mert zseniális ötletek pattantak ki a fejükből!

Kiinduló pont ebben a világban a Nagy Nátha elnevezésű világméretű járvány (ez a megnevezés bevallom jobban megmosolyogtatott, mint amennyire komolynak lett szánva), melybe több, mint négyszázmillióan haltak bele. Azon “szerencsések”, akiket nem ölt meg a népességre különböző módon ható betegség, a harmadik stádium során felmerülő komplikációk következtében a perifériás idegrendszerük teljesen lebénult, ezzel “bezárva” az áldozatokat. A Haden-szindróma (ahogy ezt az állapotot hívják) kegyetlen: végig tudatodnál vagy, az elméd ép, ám a tested nem képes megmozdulni. De a tudománynak és technológiának hála kifejlesztették az agyba beültethető neurális hálót, mellyel szrípiókat (ha jobban tetszik androidokat) tudnak üzemeltetni, így gyakorlatilag ezeken keresztül élik meg mindennapjaikat, próbát téve rá, hogy visszaintegrálódjanak a társadalomba. Ebben a világban ismerjük meg Christ, a kezdő FBI ügynököt, aki munkája során egyből a mélyvízbe kerül egy rejtélyes gyilkosságnak köszönhetően, hamarosan pedig rájönnek, hogy a tét nem kicsi, az egész társadalomra hatással lehet, ha nem sikerül időben közrelépniük.

Tovább

Szerelem egy párkapcsolat nélküli politikai rendszerben | Constantinus A. P. – 2221

Nincs mese, tele vagyunk előítéletekkel, mely bizony a könyvek világában is jellemző, nem is kis mértékben. Többen már elvből elutasítják a magyar szerzők műveit, mondván, egyszerűen nem lehetnek jók. Mert a külföldi sokkal menőbb, a magyar… meg csak magyar. De nem szükséges hazai vizeken maradni, példának okáért egy első kötetes szerzőnél – legyen akármilyen nemzetiségű – is jó néhány emberben ott a félsz, mennyire tud megállni a lábán a történet, ha még sosem írt az illető semmi kiemelkedőt. Ha pedig valaki tőle szokatlan dolgot tesz, mindig lesznek kételkedők, akik nem mernek megismerkedni vele, pont azért, mert eltérő az eddigi munkásságától és ő márpedig nem ebben érdemleges. Megannyi előítélet, egyúttal megannyi elszalasztott lehetőség. Persze ezek eléggé kisarkított példák, de ha belegondolunk, kisebb-nagyobb mértékben mindannyiunkban ott vannak ezek az érzések, és csak rajtunk áll, teszünk ellene, vagy sem. Mint például, hogy az előbb felvázolt jellemzőktől igencsak hátrányból induló első kötetes, eddig ismeretlen magyar író könyvét elolvassuk-e. Az író felkérésének eleget téve én az igenre voksoltam, így vetettem bele magam Constantinus A. P. – 2221 című regényébe.

2221-et írunk, a Matriarchátus elnevezésű társadalmi forma uralkodik Európában különféle szövetségekben, melynek köszönhetően a megcsappant lakosság új erőre kapott és mondhatni virágzik a népességnövekedés. Lényege egyfajta szexuális szabadosság: a férfiak és nők nem élnek párkapcsolatban, a társadalom számára az utódok gondozása a legfontosabb. Nincsenek kötöttségek, nincs kérdőrevonás, nincs féltékenység, nincs felelősség, nincs közös gyermeknevelés, helyette a rendszer tartja el a népet, így nincs is más dolguk az embereknek a munkán kívül, mint a szórakozás és az ismerkedés, cserébe azért természetesen van néhány szabály, amit be kell tartani.

Ebben a berendezkedésben ismerjük meg Ryant, aki hithű ehhez a rendszerhez, igazi mintapolgárként éli életét egészen addig, amíg a kevés megmaradt és lenézett “párosoktól” (akik még mindig a hagyományos párkapcsolatban élnek) meg nem ismer egy nőt, Irinát, aki felkelti érdeklődését. Ki-ki a maga rendszere mellett áll teljes vállszélességgel, de vajon melyikük lesz az, aki enged a másik javára?

Tovább

Aktuálisabb, mint valaha | George Orwell – 1984

Pont azon a napon fejeztem be ezt a könyvet, amikor a legtöbb minden múlik Magyarország sorsának vonatkozásában, amikor választhatunk, mi lesz az ország további sorsa. Nem volt véletlen ez a döntés, illetve az időzítés, bár eddig sem volt kérdés számomra, mi a helyes voks, ez a regény csak megerősített benne, mi az, amit nem szeretnénk magunknak és később a lányomnak sem. Tetszik, nem tetszik, tagadjuk, nem tagadjuk, George Orwell egyik klasszikusa, az 1984 aktuálisabb, mint valaha és ez az egyik legszomorúbb kijelentés, amely manapság tehető.

Ahogy nő be a fejem lágya, egyre inkább húzok a komolyabb, illetve a klasszikusabb regények felé, melyeket eddig elszalasztottam (vagy fogalmazzunk inkább úgy, hogy nem ezek köré csoportosult az érdeklődésem). Annyi bizonyos, hogy sok alapművet kell még pótolnom, de úgy érzem megfelelő döntésnek viszonyult ezzel a könyvvel kezdeni.

Sokaknak nem szükséges bemutatni, miről is szól a regény, de akik nem jártasak az eredetileg 1949-ben megjelent művet illetően, azoknak annyit mondanék, hogy egy alternatív történelem berkeibe nyerhetünk betekintést, egy olyan tökélyre fejlesztett diktatórikus rendszerbe, amelyhez képest a náci Németország maga a paradicsom, hiszen az alábbi jelszavakra épít:

A háború: béke
A szabadság: szolgaság
A tudatlanság: erő

Tovább

Mimatka…? | Karin Tidbeck – Amatka

Ez volt az a regény, amely különös neve nyomán ragadta meg a figyelmemet. Mint kiderült, semmi mágikus humbug, mozaikszó vagy fondorlatos kifejezés nem áll emögött, mindössze egy disztópikus kolónia elnevezését rejti magában, ennek ellenére a Férjnek mindig sikerült valami poénnal elütni Karin Tidbeck – Amatka regényének címét, ahányszor csak szóba került. Nem csupán  annyi bizonyos, hogy a névválasztás különleges, maga a mű is elég érdekes könyvre sikeredett, már amikor az ember rájön, mit is olvas tulajdonképpen.

Annyi bizonyos, hogy az emberek kolóniákba tömörülve élik mindennapjaikat, mint ahogy főszereplőnk, Vanja is. Tájékoztatási asszisztensként azt a feladatot kapja, hogy hazájából, Essre városából elutazzon Amatkába és feltérképezze az ottaniak higiéniai körképét a kormány számára. Minden kolóniának sajátságos helyzete és élete van, Amatkának például zord és fagyos időjárás jutott, valamint a gombatermesztésre koncentrálnak. A hideg jelentősen átalakítja higiéniai szokásaikat, ám nem csupán ebben rejlik az ottaniak furcsa viselkedése, ez elég hamar ki is derül, de hogy pontosan mitől is van mindez, azt Vanja deríti ki az olvasók számára. Elnyomás, titkolózás, különleges múltbéli események, egy szóval minden van itt, aminek érdemes utánajárni. Na de a legfurcsább, az a folyamatos jelölés, amely mindenki számára kötelezően előírt! ‘Hogy micsoda…?’ Kérdezhetnétek. De nyugodjatok meg, a regény folyamán én is állandóan ezt kérdezgettem magamtól.

Tovább

Szentséges szögesdrót! | Chris Howard – Gyökértelen

Az évek során, a különféle műfajú regények olvasásának hatására folyamatosan formálódik bennem, mely műfajok azok, melyeknek képviselőit előnyben részesítem, illetve melyek azok, amelyek egyre inkább háttérbe szorulnak. Azt hiszem kijelenthető: eleinte sokkal jobban el tudtam merülni a valóságtól elrugaszkodott történetekben, mint mostanság, főként, ha azon belül még a young adult vonalat képviselik. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem is veszem már a kezeim közé őket, de valahogy mindig be kell látnom: ebből kezdek kinőni. Egy ilyen próbálkozás egyik ékes példánya volt Chris Howard: Gyökértelen regénye is, mely egy posztapokalitikus young adult műként (de szép megnevezés!) igyekezett belopnia magát a szívembe.

A történetről: Nincsenek állatok, csak a sáskák, melyek már az embereket is szívesen elrágcsálják, nincsenek fák, növények közül csupán gépmódosított kukoriát termesztenek, melyből a csekély lakosság él. Az egész környezet egy kihalt, kopár, poros, sivatagos közeggé vált, ahol főszereplőnk, a 17 éves Banyan fémhulladékból fákat készít, így lopva vissza egy kis darabot az egykori környezetből. Őmaga még sosem látott igazi fát, a mesterséget apjától sajátította el, aki sajnos nyomtalanul eltűnik mellőle. Új kliensénél azonban kezdetét veszi viszonylag nyugodtnak mondható életének felborulása, amikor megismerkedik egy rejtélyes nővel, aki különös tetoválást visel a testén – egy térképet, ami az utolsó élő fákhoz vezet. Innentől pedig nincs megállás, izgalmasabbnál izgalmasabb, ám még inkább veszélyesebb kalandokba keveredik.

Tovább

Oldal 1 / 5

WordPress & Téma: Anders Norén