Címke: emberi sors (Oldal 1 / 3)

Jodi Picoult: Apró csodák vs. Ítélet

Jodi Picoult munkásságával legelőször 2016-ban találkoztam, amikor a Sorsfordítók című regényét kézbe vettem. Különleges és meglepő történet volt, remekül felépítve, elolvasása után napokig még velem is maradt gondolatfolyamok formájában, így elég jó választásnak bizonyult stílusának megismeréséhez. Ezután viszont szépen hagytam leülepedni, talán túl sokáig is, de valahogy kikerült a látókörömből – nos igen, örökös könyvmoly probléma, amikor 680 könyvet vennél a kezedbe egyszerre, így aztán egy szimpatikus írónő háttérbe kerül, helyet követelve az újaknak – egészen addig, amíg az Apró csodákra fel nem figyeltem. Amikor az utolsó oldalára érkeztem, tudtam, hogy ezentúl sokkal jobban fogom figyelni Picoult könyveinek megjelenéseit, így az Ítélet amint lehetett, repült is a Kindle-re (nem tudok ti hogy vagytok vele, de nekem vannak “e-könyves” íróim, akiket csak ebben a formában szeretek olvasni, na ő is ilyen lett). 

Tudom, nem igazán szerencsés dolog egy írótól összehasonlítani két művet, pláne amikor teljesen más a téma, de mivel viszonylag rövid idő telt el a kettő elolvasása között és azért vannak hasonló aspektusok, én mégis bátorkodom egy poszt alá hozni őket, többek között azért is, mert az Apró csodákról a kiolvasása után csak parlagon hevertek a gondolataim, pedig mindenképpen meg szerettem volna osztani őket, hát most találtam is rá alkalmat.

Tovább

Minden és semmi | Afonso Cruz: Virágok

Van, amikor egy könyv egyszerre ad mindent, ugyanakkor semmit sem. Furcsa ezt így leírni, de ez volt az első gondolatom, ami megfogalmazódott bennem Afonso Cruz: Virágok című művének elolvasása után. Szerettem volna szeretni ezt a könyvet, tényleg igyekeztem, mert a sorok között, egyúttal a mögöttes tartalmat felfedezve tanúja voltam az író és maga az alkotás értékeinek, különlegességének, ám ez mégsem volt elég, ezúttal sajnos nem sikerült egy hullámhosszra kerülnünk. Na de először kezdjünk tiszta lappal.

Narrátorunk az a férfi (Kevin), aki elveszik a részletekben, minden apróságra és jelentéktelen dologra emlékszik, csak éppen a lényeget nem látja át. Vele szemben megismerjük az idős Ulme urat, aki egy műtét következtében elveszítette emlékeit, mintha fogták volna magukat és kihullottak volna gondolatai közül. Az egyik oldalon megadatik minden, mégsem tud vele birtokosa mit kezdeni, a másik oldalnak semmije sincs, holott ez minden vágya: emlékezni. Teljesen különböző emberek ők, akik megpróbálnak segíteni egymáson, de hogyan is tehetnék mindezt, ha még magukon sem tudnak? Együtt próbálják meg felderíteni az idős ember múltját, különböző ismerősök lesznek ebben segítségükre, “mindannyian mesélni kezdenek, s a történetüket mint egy-egy szál virágot nyújtják át. Talán sikerül a virágokból összerendezni egy csokrot. Talán sikerül felvenni a harcot az ürességgel. Talán a virágok megmutatják mindazt, amiről nem szabad soha megfeledkeznünk. Talán mindkét férfinak sikerül méltóvá válnia a virágokhoz.”

Tovább

Fájdalmasan gyönyörű | Ali Benjamin – Suzy és a medúzák

Sokszor elegendő ismernem az írót, vagy az írónőt, hogy biztos legyek abban, hogy tetszeni fog az adott regény. Többször megfelelően figyelemmegragadó a könyv fülszövege ahhoz, hogy egy kiváló olvasmányra leljek. Néha az első fejezet, vagy rész az, ami biztosítja, hogy jó úton járok egy újabb kedvenc történet avatásához. Előfordul, hogy a cselekmény megbolondítása, folyama miatt jut hely valaminek a szívem valamely csücskében. Megesik, hogy az alkotás vége lesz, ami annyira észbontóra sikerül, hogy napokig elkísér a mindennapokban, amit olvastam és nem hagy nyugodni. De van, amikor elég pár kezdő mondat ahhoz, hogy tudjam: hazaértem. Ali Benjamin könyve, a Suzy és a medúzák ezt adta nekem.

“A medúza, ha elég sokáig figyeljük, egyre inkább egy dobogó szívre kezd hasonlítani. Nem számít az sem, melyik fajról van szó: a vérvörös Atolla a villogó szirénafényével, vagy az, amelyik egy fodros-virágos kalaphoz hasonlít, és a majdnem teljesen átlátszó holdmedúza, az Aurelia aurita is. A lüktetésük az oka: ahogy hirtelen összehúzódnak, majd elernyednek. Mint valami kísértetszív – egy szív, amin átláthatunk egy másik világba, ahol mindaz rejtőzik, amit valaha is elveszítettünk.”

Az első pillanattól kezdve imádtam Suzy-t. A lányt, aki még csak tizenkettő éves, de intelligenciájában messze túlszárnyalja korabeli társait, aki rengeteg mindent tud a világról, amit mások nem. Csak éppen azt nem, hogy a barátnője, Franny élete miért ért olyan hamar véget, miért fulladt vízbe, amikor kiváló úszó volt. Ráadásul éppen akkor, amikor kapcsolatuk a legmélyebb pontjára sodródott. A gyásztól vezérelve elméleteket gyárt, melyek a lány halálát okozhatták, kutatása közben a megfelelő szakembert is szeretné felkeresni, aki válaszokkal szolgálhat neki, megnyugtatva így bűntudattól dobogó szívét, hiszen

“az nem lehet, hogy a dolgok néha csak úgy megtörténnek.”

Tovább

Egy fiatalasszony naplója a német megszállástól 1945 júliusáig | Huhák Heléna, Szécsényi András, Szívós Erika (szerk.) – Kismama ​sárga csillaggal

Mintha ezer éve lett volna már a terhességem, pedig még csak két hónap telt el Liza születése óta (mondjuk az is rekordsebességgel), de az biztos, hogy ha egy könyvet kellene említeni, ami ehhez köthető, akkor az ez lesz, a kórházban ugyanis hű társamként volt jelen. Így utólag belegondolva nem éppen szerencsés választásnak bizonyult, ennél sokkal vidámabb olvasnivalót kellett volna magammal vinnem, dehát ez már veszett fejsze nyele.

Egy budapesti fiatalasszony 1944-ben, a német megszálláskor terhessége ötödik hónapjában jár második gyermekével. Miután férjét munkaszolgálatra viszik, családfővé avanzsál, és egyre kiszolgáltatottabb helyzetbe kerül. Naplója – melyet a megszállástól 1945 júliusáig vezetett –, egy kismama csodálatos hőstörténete: tanúi lehetünk szívet tépő küzdelmének, hihetetlen elszántságának, hogy a legzordabb körülmények közepette sem adja fel. Cselekedeteit minden pillanatban a legnemesebb cél vezérelte: minden áron életet adni második gyermekének, és szeretni, félteni, óvni őt úgy, ahogyan erre csak egy édesanya képes.

Belemélyedve Dévényi Sándorné naplójába, nem egészen ezt vártam a könyvtől, amit végül kaptam. A napló végigvezet bennünket azon, ahogy egy kismama igyekszik túlélni gyermekével a szíve alatt, majd a kezében ebben a zsidók számára nehéz időszakban, de magáról a terhesség időszakáról körülbelül csak a mű negyede szól. A leírás alapján úgy gondoltam, részletesebben belemegy ebbe a témába: hogy a növekvő hasával és a gombaszámra gyarapodó problémáival hogyan képes megbírkózni, mind lelki, mind pedig testi értelemben. Esetleg magára a terhesgondozás alakulására, mindennapjaira, hiszen zsidóként az idő előrehaladtával egyre kevesebb jog illette meg őket. Ehelyett egy folyamatos rohanással és aggódással teli asszony életébe csöppentem. Vajmi kevés lelki dolog, semmi terhes életforma, viszont annál több kapkodás.

Tovább

Szívmelengető történet | Christina Baker Kline – Árvák ​vonata

Idén elég sok időm jut olvasásra (már most több, mint a felét teljesítettem a kitűzött  könyvszámnak, öröm is ránézni a reading challenge-emre!), így nem csupán a frissebb megjelenéseket olvasgatom, hanem a rengeteg felhalmozott könyveim közül is választok olvasnivalót, ösztönözve magam a kevesebb vásárlásra (több-kevesebb sikerrel :D). Persze így még nehezebb eldönteni, melyik is legyen a következő regény a többszáz közül, melyeknél sok esetben már nem is emlékszem, mi a témája, ha pedig elkezdem ezeket olvasgatni, egyszerre minimum harmincnak állnék neki legszívesebben. Egy szó, mint száz, így került kiválasztásra Christina Baker Kline: Árvák ​vonata is nagy vacillálások közepette, bár eleinte nem voltam biztos benne, hogy lesz hangulatom a könyvhöz, később beigazolódott: kedves és szerethető történet várt rám.

Amerikában 1854 és 1929 között rengeteg árva gyermeket szállítottak úgynevezett lelencvonatokkal különböző településekre abban a reményben, hogy el tudják őket helyezni családoknál. Persze nem árultak nagy zsákbamacskát azzal, hogy nem éppen a klasszikus örökbefogadás volt ezeknek a kiválasztásoknak a célja, sokkal inkább munkára fogták be ezeket a szülők nélküli fiatalokat, így joggal merülhetett fel a kérdés: valóban jobb volt így nekik, mint az árvaházban? A válasz pedig nem mindig az igen volt.

Tovább

Oldal 1 / 3

WordPress & Téma: Anders Norén