Címke: emberi sors (Oldal 1 / 3)

Fájdalmasan gyönyörű | Ali Benjamin – Suzy és a medúzák

Sokszor elegendő ismernem az írót, vagy az írónőt, hogy biztos legyek abban, hogy tetszeni fog az adott regény. Többször megfelelően figyelemmegragadó a könyv fülszövege ahhoz, hogy egy kiváló olvasmányra leljek. Néha az első fejezet, vagy rész az, ami biztosítja, hogy jó úton járok egy újabb kedvenc történet avatásához. Előfordul, hogy a cselekmény megbolondítása, folyama miatt jut hely valaminek a szívem valamely csücskében. Megesik, hogy az alkotás vége lesz, ami annyira észbontóra sikerül, hogy napokig elkísér a mindennapokban, amit olvastam és nem hagy nyugodni. De van, amikor elég pár kezdő mondat ahhoz, hogy tudjam: hazaértem. Ali Benjamin könyve, a Suzy és a medúzák ezt adta nekem.

“A medúza, ha elég sokáig figyeljük, egyre inkább egy dobogó szívre kezd hasonlítani. Nem számít az sem, melyik fajról van szó: a vérvörös Atolla a villogó szirénafényével, vagy az, amelyik egy fodros-virágos kalaphoz hasonlít, és a majdnem teljesen átlátszó holdmedúza, az Aurelia aurita is. A lüktetésük az oka: ahogy hirtelen összehúzódnak, majd elernyednek. Mint valami kísértetszív – egy szív, amin átláthatunk egy másik világba, ahol mindaz rejtőzik, amit valaha is elveszítettünk.”

Az első pillanattól kezdve imádtam Suzy-t. A lányt, aki még csak tizenkettő éves, de intelligenciájában messze túlszárnyalja korabeli társait, aki rengeteg mindent tud a világról, amit mások nem. Csak éppen azt nem, hogy a barátnője, Franny élete miért ért olyan hamar véget, miért fulladt vízbe, amikor kiváló úszó volt. Ráadásul éppen akkor, amikor kapcsolatuk a legmélyebb pontjára sodródott. A gyásztól vezérelve elméleteket gyárt, melyek a lány halálát okozhatták, kutatása közben a megfelelő szakembert is szeretné felkeresni, aki válaszokkal szolgálhat neki, megnyugtatva így bűntudattól dobogó szívét, hiszen

“az nem lehet, hogy a dolgok néha csak úgy megtörténnek.”

Tovább

Egy fiatalasszony naplója a német megszállástól 1945 júliusáig | Huhák Heléna, Szécsényi András, Szívós Erika (szerk.) – Kismama ​sárga csillaggal

Mintha ezer éve lett volna már a terhességem, pedig még csak két hónap telt el Liza születése óta (mondjuk az is rekordsebességgel), de az biztos, hogy ha egy könyvet kellene említeni, ami ehhez köthető, akkor az ez lesz, a kórházban ugyanis hű társamként volt jelen. Így utólag belegondolva nem éppen szerencsés választásnak bizonyult, ennél sokkal vidámabb olvasnivalót kellett volna magammal vinnem, dehát ez már veszett fejsze nyele.

Egy budapesti fiatalasszony 1944-ben, a német megszálláskor terhessége ötödik hónapjában jár második gyermekével. Miután férjét munkaszolgálatra viszik, családfővé avanzsál, és egyre kiszolgáltatottabb helyzetbe kerül. Naplója – melyet a megszállástól 1945 júliusáig vezetett –, egy kismama csodálatos hőstörténete: tanúi lehetünk szívet tépő küzdelmének, hihetetlen elszántságának, hogy a legzordabb körülmények közepette sem adja fel. Cselekedeteit minden pillanatban a legnemesebb cél vezérelte: minden áron életet adni második gyermekének, és szeretni, félteni, óvni őt úgy, ahogyan erre csak egy édesanya képes.

Belemélyedve Dévényi Sándorné naplójába, nem egészen ezt vártam a könyvtől, amit végül kaptam. A napló végigvezet bennünket azon, ahogy egy kismama igyekszik túlélni gyermekével a szíve alatt, majd a kezében ebben a zsidók számára nehéz időszakban, de magáról a terhesség időszakáról körülbelül csak a mű negyede szól. A leírás alapján úgy gondoltam, részletesebben belemegy ebbe a témába: hogy a növekvő hasával és a gombaszámra gyarapodó problémáival hogyan képes megbírkózni, mind lelki, mind pedig testi értelemben. Esetleg magára a terhesgondozás alakulására, mindennapjaira, hiszen zsidóként az idő előrehaladtával egyre kevesebb jog illette meg őket. Ehelyett egy folyamatos rohanással és aggódással teli asszony életébe csöppentem. Vajmi kevés lelki dolog, semmi terhes életforma, viszont annál több kapkodás.

Tovább

Szívmelengető történet | Christina Baker Kline – Árvák ​vonata

Idén elég sok időm jut olvasásra (már most több, mint a felét teljesítettem a kitűzött  könyvszámnak, öröm is ránézni a reading challenge-emre!), így nem csupán a frissebb megjelenéseket olvasgatom, hanem a rengeteg felhalmozott könyveim közül is választok olvasnivalót, ösztönözve magam a kevesebb vásárlásra (több-kevesebb sikerrel :D). Persze így még nehezebb eldönteni, melyik is legyen a következő regény a többszáz közül, melyeknél sok esetben már nem is emlékszem, mi a témája, ha pedig elkezdem ezeket olvasgatni, egyszerre minimum harmincnak állnék neki legszívesebben. Egy szó, mint száz, így került kiválasztásra Christina Baker Kline: Árvák ​vonata is nagy vacillálások közepette, bár eleinte nem voltam biztos benne, hogy lesz hangulatom a könyvhöz, később beigazolódott: kedves és szerethető történet várt rám.

Amerikában 1854 és 1929 között rengeteg árva gyermeket szállítottak úgynevezett lelencvonatokkal különböző településekre abban a reményben, hogy el tudják őket helyezni családoknál. Persze nem árultak nagy zsákbamacskát azzal, hogy nem éppen a klasszikus örökbefogadás volt ezeknek a kiválasztásoknak a célja, sokkal inkább munkára fogták be ezeket a szülők nélküli fiatalokat, így joggal merülhetett fel a kérdés: valóban jobb volt így nekik, mint az árvaházban? A válasz pedig nem mindig az igen volt.

Tovább

A gyilkos állatok nem mindig négy lábon várhatóak | Mia Cuoto – Az oroszlán vallomása

Mindig simogatja a lelkemet, ha egy szépen megírt, stilisztikai szempontból minőségi könyvet veszek a kezembe. Mia Couto-tól Az oroszlán vallomása határozottan ilyen regényt nyújtott számomra, a megfogalmazott sorokat igazi élmény volt olvasni.

Nem egyszerűen arról szól a könyv, hogy vadászt fogadnak fel egy mozambiki település oroszlánjainak megölésére, ennél jóval tovább megy el a szerző, hiszen ténylegesen olyan társadalmi feszültségek, hagyományok húzódnak oroszlántámadások címszóval, melyeknek nem lehet csak úgy, golyó által véget vetni.

„Közelről éltem meg ezt a helyzetet. Nemegyszer megfordultam azon a vidéken, ahol ezek a tragikus események történtek, és az ott tapasztaltak nyomán írtam meg ezt a történetet, amelyet valóságos események és személyek ihlettek.”

Két nézőpontból merülhetünk el a történetbe: egyrészt Mariamar, a helyi település lakosa, akit a többiek őrültnek vélnek, másrészt pedig a felfogadott, nagyvárosból érkező vadász elbeszélése nyomán lehetünk tanúi az eseményeknek. Minden rész egy-egy afrikai közmondással kezdődik és kivétel nélkül az összes remekül el lett találva! Már ezekért megérte a kezembe venni a könyvet, na meg az említett, gyönyörűen megírt mondatok miatt, mely nem tudom, hogy a fordító, vagy az eredeti szöveg érdeme-e (esetleg mindkettejüké), mindenesetre határozottan nem mindennapi. Ahogy az sem, hogy ennek ellenpólusaként, maga a regény viszont elég súlyos, borzalmas dolgokat mesél el nekünk ezen szépirodalmi nyelvezet mentén.

“A csend olyan, akár egy kifordított főtt tojás, másoké a héja, de mi törünk össze benne.”

Kicsit furcsán hangzik a témájából kiindulva, de szívesen olvastam volna tovább, számomra nagyon hamar lerendezettnek tűnt. Bár megvolt a maga kereksége és lezárása, kicsit mélyebbre áshatott volna az író ennek a világ végén lévő településnek, Kulumaninak és lakosainak történetébe, ahol megállt az idő és a hagyományok, ősi törvények uralják a mindennapokat. Ahol az asszonyok alárendelt szerepe a természetes, legalábbis a férfiak szemszögéből, akik ezt szemérmetlen módon ki is használják. Inkább azt éreztem, hogy ennek a sztorinak az elmesélésével csupán a felszínt kapargatja, néha egyet-egyet jobban belevájva a rétegek alá, de nem ment igazán a dolgok mélyére.

Mia Cuoto - Az oroszlán vallomása

Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadás éve: 2016
Eredeti cím: A Confissão da Leoa
Eredeti megjelenés éve: 2012
Oldalak száma: 304

Futószalag utánérzés | Rena Olsen – Egy szót se szólj!

Manapság csak úgy burjánzanak azok a pszichológiai thrillerek, melyek egy-egy női karaktert állítanak a középpontban, akinek

  • tökéletes élete egy csapásra rosszra fordul,
  • normális életet él, de az egy csapásra rosszra fordul,
  • eleve nem túl mesés az élete, de egy csapásra még rosszabbra fordul.

Rena Olsen is biztosra ment és beállt ebbe a sorba, megírva Egy szót se szólj! címet viselő első regényét, de szerencséjére sikerült egy jobb fajta thrillert papírra vetnie, ígéretesebb írói karrier reményét előrevetítve.

Nyitó jelenetként egy rendőrségi rajtaütésnek lehetünk tanúi, melynek során Clara Lawsont és egy kislányt megtalálnak egy szekrény mélyén rejtőzve, majd fogják és elszakítva a lánytól elhurcolják őt férjével együtt, akinek utolsó szavai a nőhöz: ne mondj nekik semmit! Clara-t ezután a rendőrség igyekszik kihallgatni, de ígéretéhez híven nem hajlandó beszélni, egyetlen vágya, hogy visszatérhessen az ő hétköznapi életéhez férjével együtt. Az élethez, melyről fokozatosan kiderül, hogy része a gyermekcsempészet, bántalmazás, emberkereskedelem és prostitúció, így mindaz, amit eddig normálisnak vélt, csupa bűnténnyel és hazugsággal teli.

A jelen eseményei felváltva követik egymást a múltbeliekkel, így lépésről-lépésre nyerhetünk betekintést ebbe az embertelen környezetbe, melyet Clara úgy él meg, hogy ez az élete rendje és egy pillanatra sem kérdőjelez meg. Elsőre eléggé kétesnek tűnik, igazából másodjára is, hogy egy intelligens embert hogy tudnak ennyire az orruknál fogva vezetni és miért nem döbben rá, hogy itt valami nagyon nem stimmel. Nem könnyű így főszereplőnk mellett kiállni teljes vállszélességgel, hiszen naívitása az eget verdesi és nem tudtam eldönteni, miért nem lát az orrától, már-már kicsit dühített is. Persze sokat nyom a latba az a körülmény, ahogy ebbe a társaságba keveredik és amilyen szellemben felnevelik, ez mégsem teljesen elfogadható ok arra, hogy végül szó nélkül teszi, amit tennie kell, mintegy szemellenzővel járva a birtokukon.

Tovább

Oldal 1 / 3

WordPress & Téma: Anders Norén