Címke: horror (Oldal 1 / 3)

Borzongás és rettegés Magyarországon | Veres Attila: Éjféli iskolák

Azt már az elején le kell szögeznem, hogy nem vagyok nagy novella rajongó. Szeretek elmélyedni egy-egy történetben, belesüllyedni a leírásokba, merengeni a történéseken. Egy novella esetében sokszor nincs erre lehetőség, csupán egy szeletet kapunk egy ötletből, tömören, röviden, velősen. Többször belefutottam már olyan esetbe, amikor olvastam ebben a műfajban, hogy mire belendült volna a cselekmény és felkeltette az érdeklődésemet, vége szakadt, én pedig ott maradtam kíváncsian. A hiba pedig nem feltétlen a történetben volt, egyszerűen ilyen a novella és ehhez bevallom, nagyon nehezen tudok alkalmazkodni. Veres Attila első regénye, az Odakint sötétebb hangulata, stílusa megalapozta számomra azt a bizalmat, hogy a többi irományát is a kezembe kell, hogy vegyem, ezért nagyon örültem, amikor újabb kötet megjelenését láttam. A borító szerelem volt első látásra, egyedül attól tartottam, hogy novellái nem elégítik ki a weird történetei iránti vágyakozásomat (hát, ennek a megfogalmazása is elég weird lett, hagyjuk is), de nem volt bennem kérdés, hogy elolvassam-e. Amikor a júniusi Book a Sloth Club dobozában megláttam a példányt, nem is bírtam magammal, egyből nekiültem olvasni és már az első novellájával rácáfolt az eddigi benyomásaimra a műfajt illetően.

Nem szeretném a történetek vonatkozásában ellőni a témákat, természetfeletti dolgokat, szerintem úgy szólnak nagyot, ha mindenki maga fedezi fel, egy-egy novella mivel foglalkozik. Ami közös bennük, hogy kivétel nélkül Magyarországon játszódnak, a rideg magyar valóságot használja fel Attila arra, hogy pikáns, furcsa, meglepő, érdekes, nem utolsó sorban pedig hátborzongató helyzeteket elevenítsen meg a lapokon.

Tovább

Röpke esti olvasmány | Seanan McGuire: Minden ​szív kaput nyit (Csellengő gyerekek sorozat 1.)

Mit kezdesz szülőként a gyermekeddel, ha egyik pillanatról a másikra eltűnik, majd egy bizonyos idő múlva – lehetnek ezek napok, de akár hónapok is – előkerül, és számodra érthetetlen okokkal áll elő arról, hol volt és mit csinált? Ha innentől kezdve már szinte csak árnyéka önmagának és nem tágít elmélete mellől? Kész szerencse, hogy létezik olyan iskola, amely az ilyen problémás gyermekekre szakosodott, így az anyukák és apukák abban a hiszemben adhatják be fiaikat, vagy lányaikat, hogy ott meggyógyítják őket és normálisan, furcsa gondolatok nélkül kaphatják vissza őket. Csak arról nem tudnak, hogy ezek a fiatalok igazi otthonuknak az eltűnésük alatt bejárt különös világokat tekintik, ahova minden vágyuk, hogy egyszer visszatérhessenek.

A főszereplő Nancy, aki különleges fehér és fekete hajával már látszólag is kitűnik a hétköznapi gyerekek közül (ráadásul aszexuális, ami azért nem sűrűn fordul elő könyveknél, én még nem is találkoztam vele, de zseniális lépésnek tartom, sok klisé eleve kilőve ezáltal), megérkezésekor pedig fenntartással kezeli az iskolát egészen addig, amíg Eleanor, az igazgató megnyugtatja, hogy ismeri a titkát, mely szerint egyszer egy ajtó nyílt számára egy másik világba, és kiderül, hogy ebben az intézményben csak olyan gyermekek laknak, akik hasonló cipőben járnak. Ám a lánnyal együtt beköltözik a sötétség is az iskola falai közé, ami sorra szedi áldozatait, a kérdés már csak az lesz, megállítható-e, mielőtt túl késő lenne.

Első olvasatra olyan volt számomra, mintha a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei és a Harry Potter egyfajta szerelemgyermekét olvastam volna. Sejtelmes hangulat, különleges ifjoncok, egy asszony, aki szárnya alá veszi a gyerekeket, tragédia, mely veszélybe sodorja az iskola működését, na meg persze főhősünk, aki felkerekedik, hogy utánajárjon a rejtélynek. Ezt persze egyáltalán nem bántam, mert jól alakította az írónő a történetet és ahhoz képest, hogy mindössze 160 oldal, meglepően kerek egész. Kicsit ugyan megijedtem a 100. oldal környékén, miképp fogja az alkotója végigvinni a cselekményt, mert tulajdonképpen éppenhogy beindultak az események, ám a maradék 60 oldalba sikerült belezsúfolni mindent, amit kell: további bonyodalmakat, megoldást és még egy korrekt befejezést is.

Abszolút nincs túlírva, fölösleges leírások, jellemzajzok,  elkalandozások és túlgondolások helyett a lényegre koncentrál, a cselekményre, miközben minden szükséges információt, ami elengedhetetlen, megkapunk. Nem gondoltam volna, de nem maradt bennem nyitott kérdés. Az már egy másik dolog, hogy jóval terjedelmesebb olvasmányként még tovább is olvastam volna.

A szereplőkről is amit tudni érdemes, leírja részünkre, de nem olyan mélyen, hogy kötődni tudjunk hozzájuk, ez jól is jön akkor, amikor egy huszárvágással véget vet egy-egy karakter életének. Ahhoz képest, hogy young adult, egy-két helyen szókimondó és vad, nem kertel, nem csúsztatja a dolgokat, ez pedig nagyon jól áll neki.

A kötet egy sorozat nyitánya, persze az elolvasása után nem bírtam magammal és mindegyiknek elolvastam a tartalmát, annyi bizonyos, hogy kivétel nélkül izgalmasnak tűnnek (ráadásul egytől-egyig gyönyörű a borítójuk!), így remélem hallunk még a csellengő gyermekek felől, nem úgy, mint az írónő magyarul megjelent másik sorozatáról, az Etetésről.

Seanan McGuire: Minden ​szív kaput nyit

Kiadó: Fumax Kiadó
Kiadás éve: 2018
Eredeti cím: Every Heart a Doorway
Eredeti megjelenés éve: 2016
Oldalak száma: 160

A rejtélyes tragédia megoldásra kerül? | Donnie Eichar – Halálhegy

Hát itt is volnánk, elérkezett az idő, amikor  végre karjaimba tarthatom a babámat. :) Tudom, elég nagy kitérő ahhoz a könyvhöz képest, amelyről most a gondolataimat szeretném megosztani, de nem bírtam ki, hogy ne fonjam bele mondandómba, hiszen magát a regényt már mellette fejeztem be (etetés közbeni olvasás rúlz’).

Mindig is érdekelt a Gyatlov-rejtély, mellyel már számos fórumon foglalkoztak, de valahogy egyik sem ragadta meg annyira a figyelmemet, illetve olyan furcsa irányból próbálták megközelíteni, hogy nem akartam belevetni magam a 9 túrázó tragikus, ám annál rejtélyesebb történetébe. De jött Donnie Eichar: Halálhegy című dokumentumregénye, melynél már abszolút úgy éreztem, ez lesz az, melynek hitelt adok és elolvasom, ő mit tud mondani az eseményekről. Igaz, nem amerikai szerzőtől várná az ember a titok nyitját, ez a könyvben is felmerül jó néhányszor: mit akar épp ez az úriember vájkálni az oroszoknál, ám úgy gondolom tisztességes és rendkívül alapos munkát végzett ahhoz, hogy ezt felhánytorgassuk neki.

“Maga valójában egy szemtanúk nélkül lezajlott, tragikus eseményt próbál rekonstruálni.”

1959 februárjában az oroszországi Urál hegységben, a Halálhegy néven ismert magaslaton rejtélyes körülmények között életét vesztette kilenc tapasztalt túrázó. A baleset titokzatos, baljós körülményei (a fiatalok különös sérülései éppúgy, mint az a tény, hogy a jelek szerint a ponyvát felhasítva, hiányos öltözékben menekültek ki sátrukból, vagy egyikük meglehetősen furcsa, utolsó fényképfelvétele) évtizedekkel később is találgatásokra adtak okot a történtekkel kapcsolatban. 

Tovább

Röviden, tömören | Josh Malerman – Ház a tó mélyén

Josh Malerman anno megmutatta nekem, hogy könyvben is lehet hátborzongató horrort alkotni, még ha nem is ér fel teljesen filmbeli társaihoz, azért elég szépen hozta a félelmetes közeget (bár meg kell hagyni, manapság már a vásznon sem igaziak a rémtörténetek, sőt!). Nagy volt hát az elvárásom új regénye, a Ház a tó mélyén kapcsán is, de sikeresen vette az akadályt és megugrotta elvárásom lécét.

A története nem egy bonyolult kiindulási alap: két tizenhét éves fiatal első randevúja helyszínéül településük ikertavait választják, melyeken kenuval szeretnének végigmenni, de rátalálnak egy harmadik tóra is, mely sokkal izgalmasabbnak és titokzatosabbnak tűnik társainál, ráadásul háborítatlan környezetben fellelhető. Nem tévednek: az elhagyatott területen egy víz alatti, hatalmas emeletes házra bukkannak, mely a csodával határos módon, a vízben lét ellenére épségben áll a mélyben. Innentől kezdve annyira megbabonázza őket, hogy egyre több időt töltenek a felfedezésével, nem törődve a miértekkel és a hogyanokkal.

Az első, ami szimpatikus volt, hogy lényegretörő: nem foglalkozik a sallangokkal, mint pl. a karakterekben való elmélyüléssel (a kis oldalszámnak köszönhetően nem is engedhetett teret nekik), hanem hipp-hopp elérkezünk a lényegi részhez, magához a házhoz. Innentől kezdve pedig még az sem lesz fontos, hogy nappal van, hiszen a világosság nem jut el a ház falain belülre, tehát tökéletes táptalajt alkot a borzongáshoz. Minden egyes merülés érdekfeszítő és izgalmas, sosem tudhatjuk, mikor mire fognak rálelni, mi rejtőzik a szobákban és mivel/kivel fognak szembetalálkozni.

Amitől ismét sikerült a kegyeimbe férkőznie, az az a taktika, amit már az előző regényében is szerettem: nincs konkétum. Tele van kételyekkel, mely utat enged a bizonytalanságnak, amelytől meginog a nyugalmunk és elkezd szárnyalni a fantáziánk. Ahogy egyre mélyebbre és egyre furcsább helyiségekbe érnek, a mintha kapja a legnagyobb szerepet: mintha lenne ott valami, mintha történt volna valami, mintha megmozdult volna, mintha a látótérben felsejlett volna valami és ez adja a feszültséget és a félelmet, nálam legalábbis nagyon bevált. A legnagyobb para pedig akkor kezdődik, amikor ez átvált valóságba és valami tényleg történik.

Ráadásul ezúttal egy kicsit elvontabb vizekre evezve az egész víz alatti ház és közegének leírásakor párhuzam fedezhető fel a ház és az első szerelem vonatkozásában. Ahogy ezek a fiatalok viszonyulnak a házhoz és ahogy folynak az események, ugyanúgy zajlik minden a való életben a szerelem terén is, figyeljétek meg. Számomra külön öröm volt, hogy meglépte az író ezt a szintet is és nem maradt meg csupán az ijesztegetés szintjén és ebből a szemszögből nézve, a végkifejlet is tökéletesen elfogadható, mert passzol a háttérhez.

Röviden, tömören ennyi, az kétségtelen, hogy erre az íróra még érdemes lesz figyelni.

Josh Malerman - Ház a tó mélyén

Kiadó: Fumax Kiadó
Kiadás éve: 2017
Eredeti cím: A House at the Bottom of a Lake
Eredeti megjelenés éve: 2016
Oldalak száma: 160

Robert R. McCammon – Csak az enyém

csakazenyemNem rémlik, hogy eddigi olvasmányaim során találkoztam olyan regénnyel, amelynek sikerült az első néhány oldal után sokkolnia, de Robert R. McCammon amerikai írónak sikerült ezt elérnie a Csak az enyém címet viselő pszicho-thrillerével. A nemzetközi Horrorírók Egyesülete (Horror Writers Association) nem véletlenül ítélte meg 1990-ben a műnek a Bram Stoker-díjat, melyet a horror műfajban kiemelkedő teljesítményért érdemelnek ki az alkotók. Persze ebben az esetben nem azt a tipikus ijesztgetős, misztikummal körbefont horrort kell érteni, hanem a megdöbbentő, kegyetlen és brutális félét, amely rendesen megtépázza a lelki világodat.

A regényben először az erős testalkatú, széles vállú és meglehetősen magas, egyik múltbéli ismerőse által amazonnak becézett Mary világába nyerünk betekintést, aki egy társasház egyik lakásának falai között tengeti visszahúzódó életét, családi idillben egy gyermekkel, akit mindennél jobban szeret, még akkor is, ha többet sír a kelleténél. Ez mind szép és jó lenne, ha  ez a nyitójelenet ebben a hangulatban folytatódna, de néhány bekezdés után már megkapjuk a képet igazi jelleméről, mely ettől az elénk vázolt, meghitt szituációtól kilométerekre fekszik megkínozva, kibelezve, valahol egy kert végében arccal lefelé elásva.

Mary Terrell, vagy ahogy társai hívták, Mary Terror egy radikális terrorszervezet, a Vihar Front fanatikus tagjaként gyártott bombákat, vagy gyilkolt rendőröket a hatvanas években abban a szellemben, hogy amit tesznek, az helyes. A vezetőjük és egyben nagy szerelme, Lord Jack oldalán teljes vállszélességgel és odaadással élte bele magát az általuk vallott államellenes eszmébe, mely mellett  a mai napig határozottan kitartott, persze visszavonultam és megbújva, hiszen az FBI a rajtaütésük óta keresi őket – már amennyien azon a bizonyos napon megmaradtak. A világban szétszéledve próbálták ugyanis hamis, kitalált életüket élni, de Mary nem adja fel a reményt, hogy Jack egy napon megkeresi őt és szerelmük immár végérvényesen beteljesedhet. Egy magazin egyik hirdetésében reménye aztán életre is kel: a sorai mögött egy szervezetükkel kapcsolatos, félreérthetetlen utalásra lesz figyelmes, melyben találkozásra invitálják egy virágnyelvbe foglalt, csak általuk ismert jelentéssel bíró helyre, és ez a felhívás szerinte csakis Jacktől származhat. Innentől kezdve a nőnek egy célja van: felkészülni a férfival való találkozásra és mindent megtegyen, hogy örömet okozzon neki, még ha ez egy gyermek elrablását is jelenti.

Tovább

Oldal 1 / 3

WordPress & Téma: Anders Norén