Címke: novella

Borzongás és rettegés Magyarországon | Veres Attila: Éjféli iskolák

Azt már az elején le kell szögeznem, hogy nem vagyok nagy novella rajongó. Szeretek elmélyedni egy-egy történetben, belesüllyedni a leírásokba, merengeni a történéseken. Egy novella esetében sokszor nincs erre lehetőség, csupán egy szeletet kapunk egy ötletből, tömören, röviden, velősen. Többször belefutottam már olyan esetbe, amikor olvastam ebben a műfajban, hogy mire belendült volna a cselekmény és felkeltette az érdeklődésemet, vége szakadt, én pedig ott maradtam kíváncsian. A hiba pedig nem feltétlen a történetben volt, egyszerűen ilyen a novella és ehhez bevallom, nagyon nehezen tudok alkalmazkodni. Veres Attila első regénye, az Odakint sötétebb hangulata, stílusa megalapozta számomra azt a bizalmat, hogy a többi irományát is a kezembe kell, hogy vegyem, ezért nagyon örültem, amikor újabb kötet megjelenését láttam. A borító szerelem volt első látásra, egyedül attól tartottam, hogy novellái nem elégítik ki a weird történetei iránti vágyakozásomat (hát, ennek a megfogalmazása is elég weird lett, hagyjuk is), de nem volt bennem kérdés, hogy elolvassam-e. Amikor a júniusi Book a Sloth Club dobozában megláttam a példányt, nem is bírtam magammal, egyből nekiültem olvasni és már az első novellájával rácáfolt az eddigi benyomásaimra a műfajt illetően.

Nem szeretném a történetek vonatkozásában ellőni a témákat, természetfeletti dolgokat, szerintem úgy szólnak nagyot, ha mindenki maga fedezi fel, egy-egy novella mivel foglalkozik. Ami közös bennük, hogy kivétel nélkül Magyarországon játszódnak, a rideg magyar valóságot használja fel Attila arra, hogy pikáns, furcsa, meglepő, érdekes, nem utolsó sorban pedig hátborzongató helyzeteket elevenítsen meg a lapokon.

Tovább

B. Lotterfeld – Isten könnyei

Nem vagyok a novellák pártján, szeretem, amikor a mélyére tudok ásni egy-egy történetnek, vagy megismerhetem áthatóbban az alkotó által felépített világot. Idén sikerült ebben is feszegetnem és kitolnom a határaimat, ugyanis olvastam rövidebb-hosszabb történeteket közrefogó könyveket, köteteket, mint pl. Anna Maria Mäki Zárt helyek igézete című irományát, amit az agyam lelkesen és nagyon helyesen ki is törölt az emlékezetemből kiolvasása után és feltett szándékom nem is firtatni, mi is volt ez tulajdonképpen. Szerencsére másik ilyen szárnypróbálgatásom a rövidebb történetek birodalmában nem újabb seggreeséssel végződött, Michael Cunningham Jellegzetes napok műve már mérföldekkel jobbnak bizonyult, bár itt az is közrejátszott, hogy az egyes történetek között volt kapocs, így nem az a klasszikus kötet forma volt, amelyben teljesen más és egymástól független sztorik kerülnek felvonultatásra.

istenkonnyeiÁm most vettem a bátorságot, hogy egy ízig-vérig novellát elolvassak, mert annyira megfogott az alaptörténete, hogy kíváncsi voltam mi az, amit egy ennyire szűk keret között ki lehet hozni egy ilyen műfajból. B. Lotterfeld Isten könnyei mindössze 48 oldalon keresztül ad egy szeletet egy pusztuló világból, melyben megmagyarázhatatlan lila és szürkéskék felhők lepik el a teljes égboltot, majd fekete esőt kibocsájtva magukból kezdik el tizedelni a lakosságot. Az anyag – amely majdnem mindenkire más hatással van a semlegestől kezdve a bőrpiruláson át az alig élő halott szindrómáig – ellen védekezni nem tudnak, ráadásul a földre és az élővizekbe beszivárogva nem csak közvetlenül, de közvetetten is fertőződnek az emberek.

Na és mit csinálnak az emberek? Összefognak és igyekeznek egy tervet kiötölni, amellyel megmenekülhetnek a vész elől? Elbarikádozzák magukat és mindenki maga igyekszik boldogulni? Netán a hatalommal bíró nagyok kezdenek el foglalkozni a kérdéssel és az emberiség megmentésével? Hát, majd meglátjátok, mihez kezdenek, nem szeretném lelőni a poént. A szomorú poént, mely briliánsan tükrözi, hogy ebben a helyzetben a társadalom mit kezd saját túlélése érdekében.

Két főszereplőnkön, egy kislányon és egy ismeretlen, a kislányt befogadó felnőtt emberen keresztül nyerünk betekintést a pusztuló mindennapokba, amikor sokan folyamodnak a halálhoz, mely az egyetlen kiutat jelenti szenvedésükből. Zseniálisan prezentálja, hogy a megváltozott értékrendekben a kislány életszemlélete hogyan csavarodik ki és alakul át valami bizarr mutációvá, melyből nincs visszaút.

“Be kellett látnom, hogy nem lehet benne lelkesedést ébreszteni a mesék iránt, mert el sem tudja képzelni a világot mérgező eső nélkül. Nem érti meg, hogyha valakit elvarázsolt egy gonosz hatalom, azért küzdeni is lehet, nem pedig egyszerűen belenyomni egy méreginjekciót.”

Rövid, tömör, lényegre törő, akárcsak amilyennek ez a bejegyzés hivatott lenni. Apropó, az egy csillag levonás az angyalnak szól, aki majd elolvassa, megtudja, mire is gondoltam.

WordPress & Téma: Anders Norén