Címke: sorozat (Oldal 1 / 7)

Az író, akinek műveit csak szeretni lehet | Fredrick Backman – Mi vagyunk a medvék (Björnstad sorozat 1.)

Svéd irodalom eddigi olvasmányaim során még nem hagyott cserben, bár még bőven van mibe belekóstolnom, műfajok tekintetében is, de amikkel könyvmoly pályafutásom alatt találkoztam, kivétel nélkül élvezetesek voltak. Az abszolút kiteljesedés és a svéd regények iránti igazi szeretet Fredrick Backman megismerésével érkezett el hozzám, amikor Az ember, akit Ovénak hívnak című művével teljesen levett a lábamról és belopta magát a szívembe (na meg nem utolsó sorban az első könyv volt, amely a könnyeimet is előcsalogatta). Azóta már több regényéhez is volt szerencsém, melyekben bebizonyította, hogy mennyire csupaszív író és milyen szeretetteljes karaktereket tud létrehozni. Nem volt hát kérdés, hogy legújabb könyvét, a Mi vagyunk a medvéket – mely ráadásul egy sorozat első kötete –  el fogom-e olvasni, sőt, elérte nálam azt is, hogy már nem is lényeges számomra a fülszöveg, mert tudom, hogy imádni fogom. Erről is csupán annyit tudtam a könyvborítónak köszönhetően, hogy a hokihoz kapcsolódik, ezért őszintén szólva egy kicsit tartottam tőle, hiszen nem nagyon rajnogok ezért a sportért (meg úgy semmilyen sportért, ha őszinte akarok lenni), de felülkerekedtem ezen félelmemet és belevetettem magam. Mintha hazaértem volna, nem is értem hogy hihettem, hogy a hoki miatt nem fogom szeretni.

Egy erdő közepén lévő kisváros, Björnstad hétköznapjaiba kalauzol bennünket ezúttal az író, ahol igazából nem virágzik semmi, az itt élő emberek minden reménye a hokiban összpontosul, mindenki csupán ehhez ért. Számukra ez nem csak egy játék, hanem maga az élet, úgyhogy aki nem játékosként, edzőként vagy klubtagként van jelen, szurkolóként támogatja a csapatot. A juniorok szezonjára koncentrál mindenki, hiszen esélyesek arra, hogy győzelmükkel visszaszerezzék a város dicsőségét, így elég nagy felelősség hárul rájuk. De vajon mennyire fontos a győzelem? Mit bír ki egy csapat, pontosabban annak tizenéves tagjai? Mi történik, ha egy bűntett árnyékolja be mindezt? Ezekre a kérdésekre kapunk választ, még pedig nem is akármilyen történet elbeszélése által.

Nagyon sokat szentel arra Mr. Backman, hogy a karaktereket bemutassa, a regény első 100 oldala szinte erről szól, sőt, még a felén túl is felbukkannak új szereplők. A junior csapathoz fűződően családokat ismerhetünk meg, nem is keveset, de annyira jól kiemeli a jellemüket, személyiségüket, hogy egyáltalán nem tűnik túl soknak, mindenkit elhelyez a történet szempontjából a maga kis helyén, ahonnan aztán fejlődnek, vagy épp csak a háttérből adnak pluszt a cselekményhez. Van itt minden, mi szem-szájnak ingere, többek között:

Tovább

Helló X Térség! | Jeff VanderMeer – Expedíció (Déli Végek-trilógia 1.)

Sosem egyszerű kiválasztani a hatalmas könyvhalomból azt a példányt, amit következő olvasmányként megcélzok. Ezért örülök, amikor egyszer csak rátalálok pl. egy trailerre, ami annyira felkelti az érdekődésemet, hogy rögtön rá is keresek a könyvre, amely alapján megalkották a jövőre mozkba kerülő filmet és hopp, éppenséggel meg is találom a könyvtáram legmélyén, elfeledve. Hát így kezdtem neki Jeff VanderMeer Expedíció című regényének (kicsit barátságosabb címet kapott az eredeti verziónál :))

Az X Térséget a kormányzat már harminc éve környezeti katasztrófa sújtotta övezetnek álcázza, így mostanra az érintetlen és burjánzó vadonnak látszó terület csupa misztikum és rejtély az emberek szemében. A Déli Végek nevű titkos ügynökség ez idő alatt számos expedíciót küldött a hely felderítésére – szinte mindegyik tragikus véget ért.

Most indul útnak a tizenkettedik expedíció.

A kutatócsoport négy nőből áll: egy antropológusból, egy geodétából, egy pszichológusból és egy biológusból. A küldetésük felderíteni a terepet és mintákat gyűjteni, feljegyezni minden tudományos megfigyelést a környezetről és egymásról, valamint mindenek felett elkerülni az X Térség természetfeletti hatását.

Az expedíció mindenre felkészülve indul útnak, és hamar megdöbbentő felfedezéseket tesz – például talál egy megmagyarázhatatlan topográfiai jelenséget és olyan életformákat, amik meghaladják a megértés képességét –, de mégsem ezek, hanem a tagok egymás elől gondosan elrejtett titkai változtatnak meg mindent.

Jeff Vandermeer Déli Végek-trilógiájának az első kötete szépirodalmi magasságokba emelkedő, sodró lendületű, mélyen elgondolkodtató sci-fi, ami az ismeretlennel való szembenézésről szól. Mind a világban, mind magunkban legbelül.

Nem szoktam fülszövegeket egy az egyben átemelni egy értékelés során, de úgy gondolom ennek a könyvek ez a bemutatása olyan komplex, mindent felölelő, hogy most az egyszer maradhat (kivéve azt a tényt, hogy volt még egy 5. tagja is a mostani expedíciónak, de a rá vonatkozó részt majd elolvassátok, miért nem került bele).

Tovább

Sarah Lotz – A Hármak

sarahlotz-aharmakÍGY KEZDŐDIK

Mielőtt ténylegesen rátérnék magára a bejegyzés tárgyára, néhány szót mindenképpen szeretnék áldozni a tervezett újdonságokról. Tavalyi évben nem igazán sikerült kiviteleznem azt a blogposzt mennyiséget, amelyet terveztem és amennyi könyvet ténylegesen olvastam (esetleg, ha valakit érdekelne, ITT meg tudja lesni 2015-ben hogy sikerült az évem könyvek tekintetében), de idén megpróbálom minden könyvemet visszaadni online felületen is.

Az eddigiekhez képest, kilépve a komfortzónámból elhagyom a szokásos sémát az egyes regényeknél és viszek bele egy kis fondorlatot: minden elemzést a könyv stílusának jegyében, annak sajátosságaira építve igyekszem majd mondatokba foglalni, belefonva véleményemet és benyomásomat egy-egy mű vonatkozásában. Persze biztos vagyok benne, hogy lesznek olyan könyvek, ahol nem lesz kiemelkedő az írói stílus, hát ott majd más kap hangsúlyt, de legalább – remélhetőleg – nem lesz minden ugyanolyan felépítésű. Na de ennyit a személyes blablából.

ELSŐ RÉSZ
Lelkesedés

tweet1

Már a megjelenéskor felfigyeltem az írónő, Sarah Lotz könyvére – ő egyébként meglepő módon még a Wikipédián sem szerepel -, amit még Stephen King is dicsér, ráadásul egyik művéhez hasonlítják a regény borítóján.

Szégyen-szemre még nem sikerült Mr. King munkásságába beleásnom magam, de azt gondoltam egyfajta kedvcsinálóként funkcionálhat, és jó előfutára lehet. Mondjuk ezekkel az ajánlókkal általában be szoktam fürdeni, mert mindig túl szép, hogy igaz legyen – na meg ne más mondja meg nekem, hogy mit szeressek, maximum a fülszöveg hozzon lázba -, azért a remény mindig ott bújkál bennem ezen sorok között lavírozva.

Részletek az ajánlásokból:

,Ha bárkinek is Stephen King Carrie című könyve jut eszébe erről a regényről, igaza van. Mesterien kitalált, elsöprő lendületű thriller.” (The Guardian)

,,Egyszerűen letehetetlen.” (Marie Claire)

,,Ez a könyv nem ad kegyelmet az olvasóknak: őrült iramban hajtja őket végig a lapokon.” (Independent)

Ennyit előljáróban, térjünk is rá magára a cselekményre, mely a fekete csütörtökkel veszi kezdetét. A nappal, amikor huszonnégy óra leforgása alatt négy repülőgép-katasztrófa történik a világ különböző pontjain és ezekből úgy tűnik, mindössze 3 gyermek kerül ki túlélőként, de ők a csodával határos módon szinte sérülések nélkül keverednek elő a roncsok közül. A világ értetlenül áll az események előtt, sokan terrorcselekményeknek kiáltják ki ezeket, de az egyik gép áldozatától előkerül egy hangfelvétel is a szerencsétlen landolás utáni percekből, melyben különös és megmagyarázhatatlan dolgoknak lehetnek fültanúi és olyan lavinát indít útjára, melyre senki sem számított. A lezuhant gépek körülményeit és hatásukat, valamint a túlélők és rokonaik sorsát dokumentumregény formában tálalja nekünk a szerző,  változatossá téve a megtörtént események elmesélését.

Tovább

Blake Crouch – Wayward Pines trilógia

Amikor kezdetét vette a Wayward Pines nevű sorozat, megannyi helyről olvastam, mennyire érdekes és jó, ugyanakkor rejtélyes is az egész, ezért nem telt el sok idő és már a kanapén ülve daráltuk a részeket, vagy éppen hétről-hétre vártuk az új epizódokat, amikor a lemaradást már sikeresen behoztuk. A legjobban az tetszett benne, hogy szinte minden rész meg tudott lepni valamivel, amire eddig nem számítottam és nem teketóriázott, hanem pörgősen haladt az eseményekkel, nem ragadt le túl sokáig egy-egy dolognál és nem veszett el a részletekben sem. Ezek után nem volt kérdéses, hogy az alapjául szolgáló, Blake Crouch által írt könyvsorozatot is el kell olvasnom, persze egy leheletnyi időtávot azért hagytam közöttük, hogy kicsit feledésbe merüljön, de aztán rájöttem: ha közvetlenül utána olvastam volna a könyveket, akkor sem érezhettem volna úgy, mintha kétszer mélyednék el ugyanabban a történetben, hiszen szignifikáns eltérés van a két alkotás között egy bizonyos ponttól.

Az idahói kisvárosba, Wayward Pines-ba küldik Ethan Burke titkos ügynököt azzal a céllal, hogy keresse fel egy hónapja eltűnt kollegáit, de egy balesetnek köszönhetően a település kórházában ébred, ahol a személyes holmijai eltűntek mellőle, nem tud kapcsolatba lépni szeretteivel, ráadásul utazásának célja sem érdekel senkit, sem pedig az, hogy ki ő. Amikor pedig végére szeretne járni a dolgoknak, csak még több kérdéssel találja szembe magát, egy titkokkal és gyanús dolgokkal teli kisváros várja a kórház falain túl. De miért van a város kerítéssel körülhatárolva? Miért nem mondanak neki az emberek semmit? Miért próbálják ráerőltetni, hogy ezentúl itt kell élnie?

waywardpinesElőször nagyon furcsa volt az egész évad végignézése után olvasni a regény sorait és visszamenni Ádámhoz és Évához, de a nehezét nem maga az újrakezdés jelentette, hanem az események tempójának drasztikus változása. Azt túlzás lenne állítani, hogy az egész első könyv egy sorozatepizódnak felelt meg, de szinte szemvillanásnak tűntek a látottak a sorok olvasásához képest. Ethan első napjait kellő részletességgel fejti ki, holott a sorozat jóval rövidebb fejezetben lép túl ezen és már pörgeti is a következő rejtélyeket, a könyvben pedig csak olvassuk és olvassuk és olvassuk az első megpróbáltatásait és kihívásait anélkül, hogy több információ csurranna-cseppenne számunkra. Persze utána már papíron is beindulnak a dolgok, köszönhetőn annak, hogy tulajdonképpen már itt eltér a tévében látottakhoz képest az alap koncepció, másokra helyeződik a hangsúly és nem úgy történnek az események, ahogy várnánk, ezért már sokkal érdekfeszítőbbé válik az új, eddig még nem látott, vagy nem így látott cselekmény. Szóval már itt leszögezném a tanulságot: nem szerencsés a megnézése után rávetemedni az olvasásra, legyetek előrelátók és fordítsátok meg a folyamatot, jobban jártok – legalábbis ennek elolvasása után így vélekedtem. Aztán jött a többi rész.

Tovább

Hugh Howey – A siló IV., V.

a-silo-4Amikor A siló sorozat első 3 része volt terítéken, kifejtettem mennyire új impulzusként értek a rövid, tömör, lényegretörő, ugyanakkor komplex és teljes értékű történetek, melyeket a rejtélyes körülmények között jelen lévő siló életéből Hugh Howey tárt elénk. Akkor fájó szívvel és egy nagy adag kiváncsisággal szakítottam félbe a megkezdett szériát, de szerencsére nem váratott sokat magára az utolsó 2 rész felbukkanása, melyekben tovább bonyolódik az eddig megismert földalatti világ tagjainak élete. Persze, mint arról a könyv legvégén az író saját magával lefolytatott interjújában megtudjuk, a silók világa korántsem ér itt, ennek a sorozatnak a keretein belül véget – “Hogy a tíz kedvenc kungfufilmem egyikéből idézzek: Minden vég új kezdet. Sok történet vár még elmesélésre.” Na de egyelőre ne ugorjunk még ennyire előre, először is nézzük meg, ezúttal mit kapunk a hangyányival hosszabb, de ugyanazt a sémát és stílust követő újabb részekben.

Amennyiben nem olvastad még az előző részeket, úgy kérlek olvasgasd inkább az első hármassal kapcsolatos bejegyzésemet, mert nem tudom garantálni a teljes spoilermentességet. :)

Az elődeihez képest érzékelhető egyfajta változás, de semmiképp sem negatív értelemben, itt ugyanis már több nézőpontból (összesen 3) követhetjük végig az eseményeket, köztük meglepően precíz váltogatással.

Tovább

Oldal 1 / 7

WordPress & Téma: Anders Norén