Címke: YA (Oldal 1 / 6)

Szentséges szögesdrót! | Chris Howard – Gyökértelen

Az évek során, a különféle műfajú regények olvasásának hatására folyamatosan formálódik bennem, mely műfajok azok, melyeknek képviselőit előnyben részesítem, illetve melyek azok, amelyek egyre inkább háttérbe szorulnak. Azt hiszem kijelenthető: eleinte sokkal jobban el tudtam merülni a valóságtól elrugaszkodott történetekben, mint mostanság, főként, ha azon belül még a young adult vonalat képviselik. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem is veszem már a kezeim közé őket, de valahogy mindig be kell látnom: ebből kezdek kinőni. Egy ilyen próbálkozás egyik ékes példánya volt Chris Howard: Gyökértelen regénye is, mely egy posztapokalitikus young adult műként (de szép megnevezés!) igyekezett belopnia magát a szívembe.

A történetről: Nincsenek állatok, csak a sáskák, melyek már az embereket is szívesen elrágcsálják, nincsenek fák, növények közül csupán gépmódosított kukoriát termesztenek, melyből a csekély lakosság él. Az egész környezet egy kihalt, kopár, poros, sivatagos közeggé vált, ahol főszereplőnk, a 17 éves Banyan fémhulladékból fákat készít, így lopva vissza egy kis darabot az egykori környezetből. Őmaga még sosem látott igazi fát, a mesterséget apjától sajátította el, aki sajnos nyomtalanul eltűnik mellőle. Új kliensénél azonban kezdetét veszi viszonylag nyugodtnak mondható életének felborulása, amikor megismerkedik egy rejtélyes nővel, aki különös tetoválást visel a testén – egy térképet, ami az utolsó élő fákhoz vezet. Innentől pedig nincs megállás, izgalmasabbnál izgalmasabb, ám még inkább veszélyesebb kalandokba keveredik.

Tovább

Charlie N. Holmberg – A ​papírmágus (A papírmágus trilógia 1.)

covers_435879Mi lett volna, ha… Ez az a gondolat, mely Charlie N. Holmberg – A papírmágus című, a sorozat első köteteként megjelent könyvnél újra és újra megfogalmazódott bennem. A papírmágia eleve olyan témakörnek tűnt, melyben nagyon sok a potenciál még akkor is, ha young adult regényről beszélünk, bár a maga 232 oldalával hamar világossá vált, hogy nem egy Harry Potter szint lesz az elvárt részemről.

Minden nagyon impozánsan indul ebben a regényben. Első benyomásként már maga a borító is gyönyörű szép lett, a főszereplő végzős diáklány, Ceony Twill, valamint a kicsivel később felbukkanó tanító, Emery Thane is nagyon szimpatikus és jól felvezetett volt karakteri szempontból. A lány évfolyamelsőként végzett a varázslóképző iskolában és a minden bizonnyal tekintélyesnek mondható fémmágiára szeretett volna „szakosodni”, de végül a papír jutott neki, mint anyag, amivel varázsolhat. Thane mágushoz kerül, akinek különös személyisége ellenére sikerül rávilágítania a lány számára, hogy a papírmágia nem csak hasztalan varázslás, hanem igenis összetett és nem csupán csodálatos, de egyben komoly dolgok vihetőek végbe vele.

Mi lett volna, ha varázslatosabb lett volna

Az elején úgy éreztem, inkább egy gyorstalpalót kapunk abból a közegből, amiből kiragadta az író a szereplőket és a sorsuk alakulását. Mivel végzős diákról van szó, igazából nem is érdemes már magát az oktatási rendszert jellemezni és jobban kibontani, gondolom ezért is esett a választás erre az időszakra, pedig a különféle anyagok mágiája pont nem olyan, amit normál regény esetében hamar le lehet tudni, hogy aztán ugorhassunk a lényegre. Főként, hogy néhány anyag esetében csak egy-egy mondat erejéig utal rá, hogy létezik olyan is.

Még ha kezdetben a gyors felvázolással és a mágus házának bemutatásával megteremti a hangulatot ehhez a varázslatos világhoz (pláne, hogy az 1900-as években játszódik, mekkora potenciál!), számomra a későbbiek folyamán egyre inkább tűnik el ez a varázslatos feeling, mivel abszolút a cselekményekre és a mozgalmasságra fókuszál, pedig varázslás is akad bőven. A világfelépítéssel, illetve magával a korszakkal többet illett volna foglalkozni, növelve a leírásos részeket.

Tovább

David Levithan – Nap nap után (Nap nap után sorozat 1.)

napnaputanSosem voltak komoly könyvírói ambícióim, de szerintem sokaknak megfordult már a fejében, mi lenne, ha nem csak, mint olvasó lenne kapcsolatuk az irodalommal, hanem a megannyi történeten felbuzdulva, azokból ihletet merítve ők is letennének valamit az asztalra. Mondjuk nálam ez a gondolat hamar el is vetődött, de akkor anno jó volt eljátszadozni a gondolattal és egy kicsit ki is próbálni, mi történne, ha. Persze azóta is fel-felbukkantak olyan alapkoncepcióm, amikből úgy gondoltam, egész jó dolgokat lehetne kihozni, de megragadtam ennél az elméleti fázisnál. Nagyritkán viszont sikerül olyan könyvekre rábukkanni, amelyek pontosan ugyanarról szólnak, mint amit megálmodtam, így volt ez David Levithan – Nap nap után című regényével is, mely esetében az igazi egymásra találás szellemében álltam neki és fedeztem fel, mit hozott ki az író abból, amely nekem is megmozgatta a fantáziámat.

Egy bizonyos “A” születése napjától kezdve minden nap más ember bőrébe bújik anélkül, hogy bármi befolyása is lenne a folyamat felett. Egyik nap egy gazdag, elkényeztetett srác testében ébred, majd másnap már egy szolgálóként dolgozó lány egy napját kénytelen megélni és így tovább, a legkülönfélébb emberéletekbe bepillantást nyerve. Eleinte – korából adódóan – öntudatlanul, az egészről mit sem sejtve élte furcsa napjait, majd ahogy nőtt úgy tudatosult benne, min is megy keresztül napról-napra. Próbált már lázadni és kitörni az aznapi kerékvágásokból, de mindig csúnyán megfizetett érte, ezért kénytelen volt beletörődni sorsába, mely szerint sosem fog igazi kapcsolatokra szert tenni életében, minden csak múló lesz, végtelen körforgásban. Az ismétlésekből fakadóan viszont kiemelkedő intelligenciára tesz szert, hiszen nem egyszer kell ugyanazt a tananyagot megtanulnia, agyának véges kapacitása miatt így az egyes napok, vagy emberek emlékeit épp csak annyira igyekszik megismerni, amennyire szükséges és inkább a hasznos tudást halmozza inkább.

Az 5994. napon a szokványos napirend azonban megváltozik, amikor Justin bőrébe bújva megismeri a srác barátnőjét, Rhiannont. Villámcsapásként éri a szerelem első látásra érzése, mely másnap, messze az eseményektől, másban ébredve sem múlik el. És ekkor elhatározza, hogy mindent elkövet annak érdekében, hogy a szabályokat áthágva újra találkozzon a lánnyal…

Tovább

Rebecca Donovan – Visszafojtott lélegzet (Csak lélegezz! sorozat 2.)

visszafojtottlelegzetAmikor egy író megír egy közel tökéletes könyvet egy sorozat első köteteként, elég nehéz feladat lehet a következő darabnál megmutatni, hogy igenis tudja azt a színvonalat hozni, esetleg még túl is szárnyalni, melyet már egyszer megmutatott nekünk, olvasóközönségnek. Rengeteg esetben ez működik is, példának okáért egy új világrend életre keltésekor a következő részben lehet még jobban elmélyíteni azt, továbbra is fenntartva az érdeklődést és a figyelmet. Ebben az esetben, ha jól van megírva a mű, már ezzel sikereket és megelégedettséget érhet el, pláne ha még karakterfejlődést is beletesz, akkor aztán teljes az extázis és a boldogság. Valós, emberi történetek esetében már ugyanez a feladat sokkal nehezebb, hiszen nincs olyan “elterelő” közeg, mellyel ha nem is sikerül a szereplőket jól továbbformàlni, még mindig mankót jelentene. Itt kőkeményen a karaktereken áll vagy bukik minden, így ha először ellövöd a legjobb formát, szinte biztos, hogy nem fogsz a soron következőben túlteljesíteni és csupán egy hálátlan jó-jó, de minek kategóriába csöppensz az amúgy kitűnőnek megálmodott koncepciódban. Na valahogy így éreztem magam, amikor letettem Rebecca Donovan Csak lélegezz! sorozatának második kötetét, a Visszafojtott lélegzet címet kapó regényét, hiszen az első darabja, az Elakadó lélegzet 10/10 volt, annak is a legteteje. Őszintén szólva írtó kíváncsi voltam ezután a sokkoló kötet után mit tartogat még az alkotó számunkra, de ahogy balsejtelmem beigazolódott; semmi olyat, amely érdemleges maradna az első után.

Tovább

Így emlékezz! | Lois Lowry – Hírvivő, A fiú (Az emlékek őre sorozat 3., 4.)

Lois Lowry Az emlékek őre sorozatának első két részében egy-egy olyan disztópikus világot ismerhettünk meg, melyeket olvasni ugyan érdekes volt – pláne, hogy gyerekek szemszögéből ismerhettük meg azokat, és még így is bőven kijutott a felnőttek világából is -, de megtapasztalni gondolom már senki sem szerette volna. Egy egyszerű köntösbe bújtatott, de annál komolyabb tartalommal volt dolgunk, és nem meglepő módon ez a séma a folytatásban is végigkíséri útunkat, de végre eljött a várva-várt pillanat: a harmadik kötetre az írónő megkönyörül az olvasókon és elkezdi összefűzni az előző könyvekben megkezdett szálakat, melyeket aztán az utolsó, negyedik kötetben végleg elvarr és helyre teszi azokat az annyira hiányzó kirakódarabokat, nagy örömünkre!

hirvivoA sorozattal foglalkozó korábbi blogbejegyzésemben kitértem a Valahol, messze kedvenc karakterére, Mattre, a kis szeleburdi, vadóc srácra, aki végigbohóckodta jeleneteit, de mindezt pozitív és szerethető módon, mellyel még a főszereplőt is sikerült jellemileg leköröznie – legalábbis esetemben mindenképpen. Így hát régi ismerősként üdvözöltem őt a harmadik, Hírvivő címet viselő regényben, amelyben rá koncentrálódik az események jelentős része. Ezúttal Falunak hívják azt a közösséget, melynek életét megismerjük, ez a fiú korábbi élőhelyéhez hasonlatosan, egyszerűbb berendezkedésű, teljes mértékben nevéhez méltó hely.

Matty ide keveredik és egy Látó nevet viselő, vak ember gondozásba veszi őt és élete során tanítja, terelgeti őt, akár egy apa, míg végül egy okos, intelligens és udvarias ifjú cseperedik belőle, aki a Falu mellett terebélyesedő Erdőn keresztül viszi az információkat a közösségek között. Bár maga mögött hagyja falusi beszédmódját, a kalandvágyát nem veszíti el, így nagyon élvezi feladatát és reméli, egy napon majd megkaphatja a Hírvivő nevet, mellyel amolyan titulust és tekintélyt vív ki magának.

Tovább

Oldal 1 / 6

WordPress & Téma: Anders Norén